Innentől ne számítsatok Katsukira. (valószínű hogy még párszor átírom, ez egy nyers változat)
A katsukis eset délutánja:(1.részben mesél mi történt)
Yuuna :Még kicsi voltam, így nem érthettem miért történt ami történt. A legjobb barátom aki mindíg mellettem volt most megváltozott, használta a képességét egy másik fiún, és megverte. Féltem visszamenni az oviba. Otthon vártam anyut hogy hazaérjen a boltból, addig pedig rajzolgattam, lerajzoltam az óvodát, és a barátomat. Miután végeztem áthúztam a fiú képét.
-Gonosz vagy kacchan, nem vagy a barátom, félek tőled.-mondtam, majd összegyűrtem a lapot, és eldobtam. Ekkor nyílt az ajtó. Anya ért haza.
-Kicsim megjöttem-kiabált az ajtóbol. Felkeltem és odasétáltam a szemeimet törölgetve.
-Mi a baj yuuna?-kérdezte anya letérdelve a elém majd megsimogatta a fejem.- semmi baj, nem kell visszamenned. Az az ovi nem neked való, még nem jött elő a képességed, féltelek, félek hogy legközelebb megsérülsz.-mondta majd elindult a konyha felé.
-gyere yuuna nézd meg miket vettem.-Utána szaladtam, és anyura néztem.-akkor most sima oviba megyek?-kérdeztem kíváncsian.
-igen kicsim, ha pedig előjön a képességed akkor keresünk egy neked való helyet.-mondta de magában aggódott, már mindenkinek előjött, csak yuunanak nem, talán nem is fog? de nem akarta elvenni yuuna kedvét.-még várok, még hiszem hogy előjön.-gondolta magában.
XxX
Az idő csak telt, teltek az évek, de a képességem nem jött elő. Katsukit kezdtem elfelejteni, néha ugyan még eszembe jutott mikor az ovi mellett sétáltam el, néha még megszokásbol be is néztem az udvarra, de nem találtam ott. Elfelejtettem, mert még kicsik voltunk, és remélte, hogy egyszer találkounk, és kiderül hogy mégsem úgy történtek a dolgok ahogy mindenki gondolta. De szép lassan kitörlődtek az emlékek a fejemből. Katsukival ellentétben, aki minden nap gondolt a rám, és hogy miért hagytam ott egyik napról a másikra.
Az ovoda eltelt gyorsan, nem nagyon barátkozatm másokkat.
Első osztály:rendben eltelt, magatartás 4es, 4esre zártak év végén, rendben, hát ez nem olyan rossz.
Második, harmadik,negyedik is egész jól telt, pár tanár szeretett, pár pedig nem, de hát ez megesik. De én minden nap néztem a tvben a hősöket, és csodáltam őket, bárcsak nekem is ilyen tanáraim lennének. minden este emiatt bánkódtam, és így feküdemt le.
A nyári szünet is unalmasan telt, szinte semmi nem történt, nem voltak barátaim, de úgy éreztem nem is kellenek . A szünet alatt 16 éves lett. Egyre furábban érezte magát, mikor ideges voltam úgy éreztem mintha nem lennék önmagam, mintha magamra ölthetnék egy páncélt, és szétzúzhatnék mindent ami fájdalmat okoz.
Eljött az ötödik osztály idő közben, majd a hatodik,és a hetedik, végül a nyolcadik is...szokásosan egyedül készültem neki az évnek. Lezajlott az évnyitó is. Másnap mint a jól megszokott unalmas életemben, most is besétáltam a kapun, az uvaron át, majd be a terembe. Indult am volna a szokásos helyemre, azonban most minden más volt. Új fiúk jöttek. nyeltem egyet majd odasétáltam hozzájuk.
-Sziasztok, yuuna vagyok, és ez az én helyem.-mondtam határozottan. Az egyik fiú felkelt, majd szó nélkül eltaszított.. Nagyon értetlenül álltam fel, és ujra kezdtem:-ez az én helyem.-Ekkor felállt még két fiú, megfogták a hajamat, és pár helyen megütöttek. Valahogy megszabadultam, és kiszaladtam a teremből. Nem értettem miért nem segített senki. Oké hogy nem voltunk barátok, de hát mégis. Egy hős nem hagyta volna ezt. Minden egyes napom így telt. megvertek, vártam a megmentőmet, nem jött senki. De egyszerűen éreztem hogy nekem nem itt a helyem.
