(JUST HELP:Valahol a képességnélküli suliban...valahol Yuuna hirtelen előtörő képességmegnyilvánulása előtt...kb pár nappal..)
Még várok a képességemre...amig nem jön elő itt kel túlélnem valahogy...sajnos képesség nélkül nem mehetek álmaim sulijába az U.A-be..
indig is hajlamos voltam arra hogy magamon vezessem le az idegességem, mindig volt nálam egy-két hegyes és éles tárgy.... vagy egyszerűen csak behúztam valaminek ami keményebb az öklömnél...
Mint mindig, ma is úgy mentem haza a sulibol...sírva természetesen. Ma is kínoztak és csúfoltak... kihajoltam az ablakon hogy szívjak egy kis napsütést magamba. Az a srác megint ott volt, ült a padon, és rajzolt. Egy lányt rajzolt aki sírt. Jah egyébként a srác haja oldalra volt fésülve és a másik oldalt le volt nyírva., Rózsaszín volt, pont mint a szemei. Az a haj istenem, annyira beletúrnék, és túrkálnék benne, olyan mint ha eperhab lenne vagy valami hasonló édesség aminek a látvűnyátol összefut a nyál a számban. Minden nap ugyanankkor volt ott, és mikor besétáltam a lakásajtón, láttam hogy nyitja a lakás ajtót. Én gyorsan bevágtam az enyémet nehogy észrevegye hogy figyelem. De mintha csak azért ült volna ki oda minden nap hogy én nem érezzem olyan egyedül magam. De úgy szerettem volna megszólítani, én nem is tudom...
esti fürdésnél ismét a fiún gondolkodtam, akinek egyébként nem is mondtam még a nevét, Yukari... -hmmm yukari-mondogattam magamban a kádban ülve, a pengével a kezemben.-hmm bárcsak kivennéd a kezemből...-mondtam ismét majd végighúztam a karomon.
Másnap nem volt suli, erről természetesen a suliban értesültem mert nekem senki nem szolt. Leültem a padra ahol yukari szokott ülni. Egész napomat a fák nézegetésével töltöttem...de..de ma nem jött el. Kicsit aggódtam, ezért nem tököltem..felkeltem, bedogtam a cuccaimat az ajtómon majd felszaladtam a lépcsőn oda ahol a fiú lakott. A vágásnyomokat a karomon eltakartam, majd beléptem.-ömm...yukari-san, az ajtód...szóval minden oké?-kiabáltam, majd besétáltam, és becsuktam. A fiú nem válaszolt. Hát basszus legfelljebb leszid és kitessékel, hát amúgy sem jósoltam magunknak nagy jövőt. Kisebb keresgélés után a fürdő felé indultam. Beléptem és ott volt...a kádban ült. kezévől kilógott egy penge, és ölében egy üveg bor. Közelebb léptem, és megszólítottam.-yukari-san, én vagyok, a lány a lépcsőházbol. A fekete hajú, lila szemű.-mondtam majd leguggoltam mellé. Ő lassan rámnézett és mosolygott.-ne haragudj hogy nem tudtam lemenni rajzolni neked, de tudod meghalt a bátyám. Évek óta beteg volt.-mondta. Én nyeltem egyet majd megsimogattam a haját és elmosolyodtam.-gyönyörű hajad van-mondtam majd kivettem a kezéből a pengét- részvétem-mondtam komolyabb arckifejezéssel, mikor megláttam a karján, és a combján a rengeteg vágást, majd megsimítottam a karját, és aztán a magaméra néztem.-engem csak csúfolnak, ő viszont a lelke egy darabját vesztette el.
-yuuna, ugye nem haragszol?-kérdezte. Én ránéztem, majd kihúztam a dugót, és vártam hogy a víz leengedjen. Miközben a vízre vártam felsegítettem és megmutattam neki a karomat.-szánalmas vagyok, azthittem nekem vannak a legnagyobb problémáim. -Ekkor ő megfogta a karomat, majd végig puszilgatta a hegeket, majd rámnézett.-olyan szép bőröd van, mégis ki az a féreg aki miatt ezt tetted?-kérdezte majd a frissebb sebeket végigsimította. Könnyek szöktek a szemembe.-miért haragudnék te buta?-kérdeztem már sírva. közben magára csavarta a törölközőt, és megölelt. levegőt vettem hogy ujra megkérdezzem, de ekkor az ujját az ajkaimra nyomta és mosolygott.-egy lány aki kívül és belül ragyog, egy angyal, és az angyaloknak hihetetlenük tudnak fájni a szavak. Ne sírj, csak ha boldog vagy, az örömkönnyeidet akarom látni.-mondta majd közelebb hajolt.-sosem beszéltünk még, de mintha a legjobb barátom lennél.-mondtam neki miközben törölgettem a szemem. Ő csak mosolygott majd magához húzott, és adott egy csókot az ajkaimra majd lenézett a földre, és az arca szomorúvá vált. Megsimítottam az arcát, és a szemébe néztem-akarok még-mondtam mosolyogva. Ő ekkor átkarolt, magához húzott, és lassan megcsókolt. Úgy ölelt magához mintha sosem akarna elengedni, mintha végre megtalálná azt aki valamennyire pótolhatja az elvesztett lélekdarabját. Sokáig csókolóztunk, kisebb-nagyobb szünetekkel, de majdnem fél órán át. A nap folyamán kiderült hogy a bátyján kívül már senkije nem volt. Ő látogatta néha. Egy pár cuccommal a kezemben bepakoltam hozzá.-Itt leszek neked, bármikor, szólnod kell, és itt vagyok bármi is történjék.-mondtam neki miközben az utolsó könyvet is kivettem a dobozombol.
