Valóra vált álom? (ÁTÍRÁS ALATT) 2020. Karácsony!

Vége a nyárnak

3..2..1! Megszólalt az ébresztőm. Lehet mások örömódákat zengenek a végzős évről, de valahogy engem jobban csábít a hétfő reggeli lustálkodás gondolata. De C'est la vie (ilyen az élet). Miután tíz percig szenvedtem a takaró alatt, elmélkedve az iskolázottság fontosságán, kipattantam az ágyból, a hideg végigfutott a hátamon. A fejemben zajló dilemma után, miszerint érdemes lenne inkább a meleg odúm rejtekén maradnom, a tükörbe néztem és feltettem magamnak a nap legfontosabb kérdését.
-Mit vegyek fel? - hiába vártam a csodát, a tükörképem nem válaszolt. -Na mindegy.- sóhajtottam.
A választásom végül is egy fekete garbóra és egy farmerre esett.  Lehettem bármennyire is egyszerű, nem tudtam rávenni magamat egy kreatív párosítás kiötletelésére. Akármennyire is késésben voltam, muszáj volt egy szépítő kört is megejtenem, mert a fejem erősen vetélkedett egy zombiéval.  A hajam meg egy pudlival. Nem, inkább egy oroszlánnal. Vagy birkával. De nincs is göndör hajam.. Na mindegy! Miután végeztem a sminkeléssel -ami keményen egy szempillaspirálból állt-csináltam magamnak tízórait. Biztos nektek is volt olyan napotok, amikor teljes harci díszbe vágtátok magatokat, de olyan napok is akadnka, amikor élni sincs erőnk. Ilyen például egy iskola nap a hosszú nyári szünet után. Bár belegondolva ott még korábbra kellett állítanom az ébresztőt a munka miatt. Miközben lefelé baktattam a lépcsőn, már halluttam anyum hangját. 
-Kicsim, sütöttem neked kakaós csigát, vigyél magaddal suliba, jut Rose-nak is bőven!
-Köszi anyu, szuper vagy! De most muszáj megkóstolnom! -azzal magam elé vettem a még gőzölgő édességből, és magamhoz híven elkezdtem tömni.

-Tessa, ne légy ennyire mohó! Elrontod a hasadat! Főleg ha melegen eszed meg. Legalább várd meg, míg langyos lesz!

-Dehogy várom! Ilyenkor a legjobb! Te is siess, el ne késs a munkából! És reggelizz! - tény, hogy a frissen sült kelt tészta nem az emésztés legjobb barátja, de amint megérzem a friss sütemény illatát, nem vagyok képes uralkodni magamon. 

-Rendben Tessa, puszi! -ezt persze nem azért mondta, hogy elköszönjön, mivel fél 9-re megy dolgozni. Csak éreztette velem, hogy "kilépett" a beszélgetésből.

-Mi az, hogy puszi?! Itt ülök veled szemben és tömöm a majmot! Mi az, hogy puszi?

-Jelezném feléd lányom, hogy 15 perc múlva kezdődik az órád?

-HOGY MIII? Miért nem szóltál korábban? -nyomtam egy puszit az arcára. - Olyan gyorsan pattantam fel a konyhaasztal mellől, hogy hátradöntöttem a széket. 
-Felnőtt nő vagy, lassan tizennyolc éves! Kicsit legyél már önálló!
Gyorsan magamra kaptam a bőrkabátomat és elindultam suliba.

-Szia, szeretlek!

-Én is, most futás!

~~~~~~

A parkolóban már egy jól ismert arcot pillantottam meg. Bár ki ne ismerne fel egy türkizkéken fénylő fejtetőt?
-Csak nem a híres Rosemary Bennett?-ordítottam a legjobb barátnőmnek.
-És a zabagép Tessa James? -vágott azonnal vissza.
Odafutottam hozzá, és meg is szereztem tőle a tanév első ölelését. Rose-zal már gyerekkorunk óta barátok vagyunk. Annak ellenére, hogy nem mindig egyeztek a nézeteink, vagy a zenei ízlés, esetleg ugyanazt a srácot szemeltük ki magunkat, mindig sikeresen vettük az akadályokat, nem tudzunk nem kibékülni. Ott voltunk egymásnak jóban-rosszban és támaszt nyújtottunk. Most csakúgy, mint az anyukáink, legjobb barátnők vagyunk.
-Hiányoztál csajszi..-sóhajtottam a feje mellett.
-Tudom Tessa, elképesztően jó társaság vagyok, de ne feledkezz meg arról, hogy tegnap együtt voltunk moziban. Amúgy csokis a szád sarka. -ezzel el is kezdődött a cukkolás. De ne értsétek félre. Rose beszólásai sohasem bántóak, inkább viccesek.

-De az éjszakát egyedül kellett töltenem, magányosan, a sötét éjszakában. -néztem rá szomorkásan. -Egyébként anya kakaóscsiát sütött reggel. Hoztam neked is. 

-Ide vele! - rögtön rávetette magát a langyos édességre, teleszájjal folytatva a beszélgetésünket. - Értem Tess, (rág) de muszáj veled közölnöm (rág) , hogy jelenleg akármennyire is szeretnéd, de nem a lányokhoz vonzódom.(rág, rág, rág, nyel)

-Pedig kéne..-duruzsoltam a fülébe, miközben belemarkoltam a seggébe.

-Te beteg vagy! -röhögött Rose.
-Tudom. Na kezdjünk el újabb kilenc hónapnyi szenvedést.. -sóhajtottam és bementük az
épületbe.

-Fúj, már most utálom az egészet. -siránkoztam.
-Pedig most jön csak a java cicám. -nézett rám mosolyogva Rose. -Ezt is kibírjuk, ahogy minden évet.

A termünk felé vettük az irányt, ahonnét elég nagy zaj szűrődik ki. Rápillantottam a telefonomra. 7:59. Éppen időben. A hangzavarból ítélve pedig a tanár sincs bent. Leültünk a szokásos helyünkre, amit Peter is észrevett, és megajándékozott minket jelenlétével.
-Helló, kedvenc nőneműek az életemben! -mondta tettetett fennhangon.
-Az nem anyukád? -kérdezte Rose, mire mindhárman elnevettük magunkat.
-Igen, természetesen anyukám után. Ma este egy sörözés?
-Peter, hétfő reggel nyolc van. A tanév első napja. Ne szaladjunk ennyire előre.
-Hát jól van. -sóhajtotta Peter. - Szóval este egy sörözés?
Beszélgetésünket  csengő szakította félbe. Összedörzsöltem a tenyereimet.
Kezdhetjük.