Betévedve

4.

Az egész ebédlő hangos volt. Füttyök és bekiabálások zaja hallatszott mindenfelől. Az idilli pillanatot a csengő oszlatta fel. A diákok egyszerre álltak fel és indultak a következő órájukra. Öt percig népszerű volt a téma, de ezután már senkit nem érdekel.
Nekem történelemre kellett menni, ami azt jelentette, hogy együtt leszek Charlotte-tal. Ezen a napon csak két közös óránk volt. Ma épp a világháborúkról tanultunk, amikor a barátnőm egy lapot dobott elém.

Megyünk Anastasia bulijára?

Fogalmam sem volt miről beszél.

Ő meg ki? És milyen bulit szervez? Kik lesznek még ott? Mikor is lesz?

Nem voltam benne biztos, hogy nekem valóak az ilyen bulik, de persze kíváncsi voltam rá milyen lehet. Visszadobtam Charlottehoz a papírt. Aki gyorsan lefirkantotta a választ és már vissza is adta.

Jaj, te butus nem emlékszel arra, amit az ebédlőben mondtam?

Valójában egyáltalán nem figyeltem rá. Inkább az eseményeket követtem.

Anastasia Wells (juj még a monogrammotok is egyezik) bulit rendez szombaton, mert állítólag a szülei nem lesznek otthon. Muszáj mennünk Ash! Akkor végre lazulunk egy kicsit. Ráadásul remélem fel tudok szedni valakit.

Az utolsó mondatával megfogott. Szerettem volna, ha ő is tudna mesélni a hódításairól, mert eléggé unalmas lehet, ha valaki folyton magáról beszél és nem tud semmit sem hozzászólni. Amúgy pedig nem fog ártani, ha legalább kipróbálom.

Megdumáltuk.

Küldtem vissza a lapot.

Holnap elmegyünk venni valami cuki rucit. Nincs egy göncöm sem amit felvehetnék.

Charlottenak valójában rengeteg ruhája van, csak imád vásárolni, viszont nekem sem volt az alkalomhoz illő ruhám.

Okés.

***

Mikor kicsengettek az óráról a könyvtárba igyekeztem összegyűjteni az anyagot az angol előadásomhoz. Nem igazán szerettem az angolt, de egész jó voltam benne, viszont a 600 szavas fogalmazás már nekem is feladja a leckét. Charlottenak valamit el kellett intéznie, amiről azt mondta meglepetés, pedig általában együtt szoktunk suli után lenni, de így nem tudott velem jönni.

A kihalt folyosókon, visszhangzott a cipőm sarka, amikor furcsa érzésem támadt. Mintha valaki figyelt volna. Hátborzongató. Rémes dolgok jutottak az eszembe. Hátranéztem, de csak az üres folyosót hagytam magam mögött. Senki nem volt ott. Azt hiszem a tanulás kezd az agyamra menni, gondoltam, de az érzés estig nem hagyott nyugodni.

***

Másnap már alig vártam az órák végét. Charlottetal minden olyan szórakoztató, ezért nem is tudtam elképzelni, milyen lehet vásárolni vele. Erre a kérdésre hamar választ kaptam. Mikor kicsengettek az utolsó óráról, a kimenőben egyenesen egy hatalmas ruhaüzletbe vezettük magunkat.
- Ez? - vettem ki egy kanári sárga ruhát. Charlotte úgy nézett rám, mintha azt mondaná "Ezt komolyan gondoltad?", de végül csak ennyit mondott:
- Nem.
Elém rakott egy fantasztikus fekete miniruhát. Nagyon jól nézett ki. Tutira jól állna rajta is.
- Nagyon szép. - mondtam őszintén.
- Megyek felpróbálom. - ezzel ott is hagyott. Egy kicsit egyedül maradtam így, hogy Charlotte nélkül, de csak amíg meg nem láttam életem ruháját. Indigó kék színű selyemruha, amely deréknál kiszélesedik és a térdemig ér.
Tökéletes. Ez lesz az. Felpróbáltam majd a kasszánal fizettem és betettem a hátizsákomba.
Charlotte még csak akkor jött ki a próbafülkéből.
Nagyon szép volt, bár szerintem egy kicsit sokat mutatott. De persze ezt nem mondtam meg neki.
- Hűha, nagyon jól nézel ki! - mosolyogtam rá.
- Ugye? Szerintem is! Megyek kifizetem utána pedig keresünk neked is valamit.
Úgy gondoltam nem említem, hogy már vettem ruhát. Inkább meglepetésnek szánom. Így amint visszaért azt mondtam, hogy majd felveszem egy régebbi ruhám.
Még volt egy óránk a kimenő végéig és Charlotte kitalálta, hogy menjünk nézzük meg a fociedzést. Mivel nem volt jobb ötletem, úgy gondoltam mért is ne?
Egész szép napos idő volt így ilyenkor kint jatszottak. Mi a pedig a lelátón telepedtünk le. Fantasztikus volt. Nem is tudtam, hogy ilyen is lehet egy meccs. Főleg, hogy közben kielemeztük az összes jó pasit. Leginkább azokat akik a pályán vetették rá magukat a labdára. A legtöbben igazán helyes srácok voltak, de számomra közömbösek hiszen nem lehetek hűtlen a fiúmhoz. A barátnőm persze csak nevetett.
- Hűséget fogadtál Ashley! Nem vakságot - vihogott.
Az edzés végén Jace felénk pillantott. Meg mertem volna fogadni rá, hogy engem nézett, de a barátnőm nem ezt érezte.
- Nézd! Rám nézett! Szerinted tetszem neki? - komolyan néha Charlotte is elég nehéz eset tud lenni, de megbocsátom neki hiszen ő a legjobb barátnőm.
- Biztosan - mondtam végül. De tudtam, hogy nem így van.

Mindenkitől bocsánatot szeretnék kérni, hogy ilyen sokáig nem volt rész! Köszönöm, hogy olvassátok a könyvem! Tudom, hogy ez elég rövid lett, de igyekszem sietni a következővel😊!

+ Érdekes tény rólam, hogy semmit nem konyítok az amerikai focihoz, de úgy gondoltam mivel a történet Amerikában játszódik így ez lenne hozzáillő.