Átverve

7. rész

Már egy órája ültünk szó nélkül egymás mellett egy gépen ami akár a halálba is vezethetett. Na jó nem lenne szabad ilyenekre gondolnom, mert visszatér a szivembe a pánik bénitó érzése és most nem segit még Bálint sem. Úgy éreztem meg kell szólalnom vagy megőrülök. Nem birom tovább úgyhogy nekikezdtem kipipálni a kérdéseket a listámról. Finoman megböktem a vállát mire végre hajlandó volt rámemelni a tekintetét.

- Szerettem volna kérdezni valamit...

- Hajrá! Kérdezz... - Hirtelen elakadt a szavam. Olyan határozott voltam három másodperccel ezelőtt, mégis mi történt?

- Oké...szóval szeretném tudni, hogy hol tanultál meg zárakat feltörni..? - egy hosszú pillanat erejéig a szemembe nézett majd elröhögte magát, és legalább öt percig abba sem hagyta. 

- Most télleg ez érdekel annyira, hogy alig merted kinyögni? Hát ha annyira akarod tudni akkor az árvaházban tanultam. És eléggé sok hasznát veszem a munkám során... - most rajtam volt a megdöbbenés sora. Soha nem gondoltam volna, hogy nincsenek szülei. Ugyan ha úgy vesszük nekem sincsenek, de nem voltam egyedül soha. Hiszen volt egy húgom és szülők akik neveltek.

- Sajnálom nem tudtam... el sem tudom elképzelni, hogy milyen lehetett neked...

Lehajtottam a fejem és hirtelen elszégyelltem magam. Megint csak rá kellett döbbennem, hogy nem tudok róla semmit. 

- Na msot megint mi a bajod? Figyelj nem kell sajnálnod oké? Örökbefogadtak, jó életem volt nem szenvedtem hiányt, semmi tragédia...és nem kell megmentened sem.

- Honnan veszed, hogy meg akarnálak menteni?

- Ugyan már! Nézz magadba...tipikusan az az ember vagy aki mindenkit meg akar menteni, de elárulom, hogy ez lehetetlen.

Erre már nem tudtam semmit válaszolni, mert bárhogy tagadtam legbelül tudtam, hogy igaza van. Tényleg meg akartam menteni, de látszólag nincs rá szüksége. De még mindig nem értem, hogy miért van itt? Talán ő akar megmenteni..?

- két és fél órával később - 

Leszállt a gép és alig vártam hogy kiléphessek ebből a repülő bádogdobozból. Ahogy visszanéztem az egész olyan iljeztő volt, ahogy az a sok ember folyt ki a gép száján...nem is akarok belegondolni, hogy mi lett volna, ha lezuhanunk. Azt hiszem szólnom kell Bálintnak, hogy hazafelé busszal vagy vonattal menjünk még az sem érdekel, ha több napos az út, de én nem ülök fel még egyszer erre az izére.

Ahogy kiléptünk a reptérről leparkolt előttünk egy böszme nagy sötétitett ablakos BMV. A sofőr letekerte az ablakot majd intett Bálintnak, hogy hajoljon oda. Megint nem tudtam, hogy mi fog történne, viszont hallani akartam a beszélgetést ezért megpróbáltam közelebb férkőzni, de nem hagyták. Bálint a hátával kitakart mindent és az ablakok nem csak sötétitettek, de hangszigeteltek is lehettek, mert semmit nem értettem. Csak pár percig tartott a beszélgetést, majd bentről kinyitották a hátsó ajtót és beszálltunk. Igy már láthattam a sofőrt aki teljesen úgy nézett ki, mint aki most hagyta el a legújabb akciófilm forgatását. Mellette az anyósülésen foglalt helyet Bálint, úgyhogy nekem csak hátul maradt hely, de nem bántam igy legalább nem kellett elviselnem azt a fura csávót. Szó szerint kirázott tőle a hideg. Meg ettől az egész helyzettől. Nem tudtam hova megyünk, ki ez az alak és azt sem, hogy miért kéne biznunk benne de igyekeztem elnyomni az aggodalmamat és ha mésban nem akkor legalább Bálintban megbizni.

- Héj Lala neked kell valami? Ruha vagy ilyesmi...

- Hát nem lenne rossz, bár nem tudom meddig maradunk, de nem szeretnék ebben maradni egész időre.

Bólintott, majd előre fordult és tárcsázott majd egy számomra totál idegen nyelven kezdett el beszélni a telefonba. Gondolom Litvánul , de eléggé meglepett, milyen határozottan beszéli a nyelvet. Ezek szerint nem először jár itt... Ez az egész egyre furább és bizarabb. Az előbb a repülőn azt hittem megtudtam Bálint legnagyobb titkát, de azt hiszem tévedtem. Ki tudja még mit rejteget előlem. Nem telt el túl sok idő és elértünk egy nagy házhoz. Na jó az, hogy nagy eléggé gyenge kifejezés. Ez inkább egy óriási palota volt és mindenhol őrök álltak. Olyan volt minden, mint egy film, nehezemre esett elhinni, hogy ez a valóság és, hogy nem álmodom. Mikor leparkoltunk a belső udvaron azonnal kicsaptam az ajtót és meg sem várva semmilyen engedélyt elkezdtem rohanni keresve a bejáratot. Mikor meglátták az őrök ahogyan őrült fejjel rohanok kerek három másodperc alatt földre vittek. Az egyikük a hátamon térdelt mig a másik a fejemet nyomta bele a földbe. Az éles kavicsok a bőrömbe vágtak és éreztem, ahogy felsértik azt és kiserkent a vérem. Hallottam mögöttem az üvöltést.

- Azonnal engedjétek el barmok! Velem van. Hogy lehettek ennyire idióták? Jesszus Lala jól vagy...?

- Hát persze. Imádom mikor idegen pasasok lenyomak a földre és belenyomják a pofámat a kurva kavicsokba.

Kiráztam a hajamból a beleragadt koszt majd lassan feltápászkodtam. Mindenem fájt és az arcom is égett, de nem érdekelt mikor láttam, hogy körülöttem mindenki megmerevedett, mintha valaki megfagyasztotta volna azt a pillanatot. Mér majdnem megkérdeztem ,hogy megint mi a fene történt amiről lemaradtam, de hamar rájöttem magamtól is. Megfordultam és megláttam őt. 

- Üdv Laura! Örülök, hogy végre személyesen is megismerhetlek...