Átverve

6. rész

Meg akartam kérdezni, hogy hogyan tört be és hol tanulta ezt. Tudni akartam, hogy honnan szedte, hogy Litvániába kell mennünk, mert nekem még a harmadik olvasás után sem esett le, hogy miért épp oda. Mindent olyan hamar átlátott mintha már ezredszerre élné meg ezt a pillanatot. Pontosan tudta mit tesz és határozott volt. Otthagyva apát és a sárga ajtós házat egyenesen egy reptérre vitt. Nem engedte, hogy kiszálljak mig ő telefonált igy csak foszlányokat hallhattam a beszélgetésből.

- Igen, most kéne. Nem és eszedbe se jusson tudod, hogy jössz nekem egyel. Sőt ha a múltkorit is számolom akkor kettővel...

-Igen, ketten vagyunk. Semmi közöd hozzá.

- Rendben akkor elfelejtem. Jólvan. Köszi.

Bekopogott a kocsi sötétitett ablakán én pedig kiszálltam.

- Na megvan a jegyünk és másfél óra múlva indul a gépünk. 

- És ezt mégis hogy gondoltad? Hol alszun,k mit eszünk, és mit veszünk fel? Nem mehetünk el csak úgy ezt te is tudod.

Közelebb lépett és a szemében megvillant valami ami egy percre megijesztett annak ellenére, hogy tudtam soha nem bántana. Mégis az az ördögi mosoly a szája sarkában. Mintha az egész eddigi élete ebből állt volna...szökésből. Ekkor jöttem rá, hogy nem tudok róla semmit, de ez nem maradhatott igy.

- Most ne foglalkozz ezzel és bizz bennem. Mindent megoldottam te csak azzal törődj, hogy mit mondasz majd anyukádnak. - mondta, majd eltűrt egy kósza tincset az arcomból. Egy hosszú mozdulatlan pillanatig igy maradtunk közel egymáshoz és már nem éreztem az előbbi bénitó félelmet. Örültem, hogy ott van mellettem bár nem értettem, miért nem szakadt le, de nem bántam. Segitett és ha ő nem lett volna eddig sem jutok el. Úgy éreztem meg kell hálálnom neki. Közelebb hajoltam...meg akartam csókolni, de elhúzódótt és véget ért a mozdulatlanság. 

- Mostmár tényleg indulnunk kéne, mert be kell csekkolni és még a jegy meg minden...

Láttam rajta, hogy zavarban még jobban mint én pedig engem utastottak vissza. Elindult meg sem várva engem szinte rohant a bejárathoz viszont én nem siettem. Minek? Addig legalább össze tudtam szedni a gondolataimat és hogy mit akarok vele megbeszélni a laza 3 órás út alatt. Legalábbis ennyire saccoltam. Ahogy haladtam irtam magamban egy listát.

1, Mit keresett aznap a kórházban amikor megismerkedtünk.

2, Miért kisérget engem annak ellenére, hogy még csak egy napja ismerjük egymást?

3, Hol tanulta meg a zárak feltörését?

4, Ki volt az aki elintézte nekünk a jegyet, és mivel tartozott neki? 

5, Miért nem beszélt magáról?

Még sok más gondolat cikázott a fejemben mikor beléptem az automata ajtón át a hangzavarba. Bálintot kerestem és meg is láttam az egyik info pult előtt. Épp átvette a jegyeket és megfordult. Pont rám nézett összekapcsolódott a tekintetünk én pedig úgy éreztem mintha a szivem nagyobbat dobbanna, mint általában, de elvetettem ezt a hülyeséget, mert ez lehetetlen kivéve ha valami szivritmuszavarom van ami most nagyon szarul jönne ki. Közben elfordult és intett nekem, hogy kövessem. Mi vagyok én valami kiskutya aki a farkát csóválva követi a gazdáját mindenhova? Ennek ellenére elindultam abba az irányba amerre őt is láttam. Utolértem a kilométeres sorban ahol a csekkolásra várók álltak. 

- Van nálad valamennyi pénz? - Bólintott és kihúzott a farzsebéből egy kissebb adag pénzt nekem meg tátva maradt a szám. Mind húszezres volt én meg nem értettem, hogy honnan a fenéből van ennyije, de belegondolva talán nem is akarom tudni. Kihúzott egyet és a kezembe nyomta, hogy hozzak neki is valami kaját én meg elindultam arra amerre előbb a kis boltokat láttam. Vettem szendvicseket meg inni is, nem voltam távol talán egy fél órát mikor beleütköztem egy idegesen fújtató Bálintba.

- Hol a fenében voltál mindjárt indul a gép én meg már halálra kerestelek. 

Válaszra nyitottam a számat, hogy megvédhessem magam miszerint én csak pár percre mentem el de nem hagyott szóhoz jutni, megragadta a karomat és elrángatott a 4-es kapuhoz ahonnan egy folyosón át eljutottunk a géphez. Hatalmas utasszállitó tele emberekkel. Mi voltunk az utolsók utánunk be is zárták az ajtót és bemondták, hogy öt perc múlva felszállunk. Leültünk egymás mellé és hirtelen rajtam úrrá lett a pánik. Még soha nem ültem repülőn és féltem. Mi lesz ha lezuhan vagy ha bármi baj lesz? Mit csinálok? Még rokonaim sincsenek vagyis csak az apám, de róla nem tud senki. Bálint láthatta rajtam a félelmet, mert közelebb hajolt és bekötötte az övemet, majd a fülembe suttogta. 

- Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj hidd el. Amig én itt vagyok, nem eshet bántódásod. Ezt megigérem. - éreztem a lehelletét a fülemen és a férfias illatát az orromban. Nem akartam elrontani ezt a pillanatot, de muszáj volt megkérdeznem.

- De miért vagy itt? Hiszen nem is ismersz és én sem téged? Miért nem hagysz itt? Miért segitesz mindig?

- Kérlek csak bizz bennem. Nem mondhatom el...nem tehetem és azért nem megyek el, mert nem lehet. Ki tudja mi történne és amugy is. Nem lehet fogadd el. 

Azzal visszadőlt a saját ülésébe és elmerült a gondolataiban. Már nem érdekelte, hogy félek és az egész felszállás alatt remegtem. Hideg volt. Megfagyasztotta az előbbi melegséget a szemében valami ami ott lapult a lelke mélyén. Nem tudtam mi az, de mindennél jobban vágytam arra, hogy megnyiljon és elérhessek hozzá. Hogy végre ő is bizzon bennem és legyen őszinte. De ezt nem kaphattam meg. Végülis az ember nem kaphat meg mindent amire vágyik...

Helló mindenki! Nos igen ez egy ilyen rövid unalmas rész lett, de hát ilyen is kell. Próbálok minnél többet irni, minnél izgalmasabb részeket hozni minnél hamarabb, de suli mellett nem olyan egyszerű. Na nem baj igyekszem szóval ne mondjatok le erről a storyról. :)