Átverve

10. rész

Bálint szemszemszöge:

Soha nem gondoltam volna, hogy ez lesz egy ilyen egyszerű melóból, és ha tehetném soha nem tettem volna ki Lalát ennek az egész cirkusznak. Visszavinném, és ha kéne megvédeném mindentől. Van benne valami ami kihozza belőlem ezt az ösztönt annak ellenére, hogy már sokszor bebizinyitotta, nincs rám szüksége, talpraesett lány. Hihetetlen milyen nagy benne a küzdőszellem és ha eltökél valamit akkor addig nem áll le, amig el nem éri a célját. Furcsa, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire szorosan kötődöm hozzá ez még egyszer sem fordult elő velem. Sosem kevertem a munkát a magánélettel, de most valahogy kicsúsztak a dolgok a kezeim közül. Érzések. Éreztem valamit mikor vele voltam. Furcsa késztetést ami elterelt minden mást és hirtelen ő vált a legfontosabbá, ez ellen már nem tehetek...és talán nem is akarok. Mi mást tehetnék mikor itt vagyok a főnökkel és épp az ő anyját keressük?

Még soha senkit nem hozott el magával sehova. Vagyis általában nem is ő megy inkábbb minket küldd maga helyett. Egyedül sem járunk soha, én mindig Darrennel és Matyvel megyek. Nagyjából egykorúak vagyunk én épphogy tizenkilenc, Darren húsz és Maty pedig huszonegy igy kábé egyidőben kerültünk a főnökhöz. Minket szokott elküldeni behajtani a tartozásokat és elhozni a fiúkat. Soha nem éreztem azt, hogy ez nem egy normális munka, hiszen ebben nőttem fel és nem tapasztalhattam mást. Megtanultam vakon engedelmeskedni és követni a parancsot bármi is az. Vagyis egyet kivéve....az évek alatt rájöttem, hogy ez nem egy gyerekjáték és pontosan tudtam, hogy kik azok akik a komolyabb feladatokat kapják, de én soha nem akarok azok közé kerülni. Ők ölnek. Tudom, bár soha senki nem mondta, de belül mind tudjuk mitől olyan hideg a tekintetük...

- Min gondolkozol ennyire fiam? Meg sem hallottad amit az előbb mondtam?

- Elnézést uram, kicsit elkalandoztam.

- Remélem nem a lányomon járt az eszed. - élesen szivtam be a levegőt és próbáltam semleges arcot vágni. - Tudod, hogy nem lenne jó ötlet hamarosan megtörik és nem akarom, hogy fájjon neked. Fontos vagy nekem és nem veszithetek el egy ilyen jó katonát.

- Uram, ha lehet egy kérdésem... - csak bólintott, hogy kérdezzek - Mit ért az alatt, hogy a lány megtörik.

Az arca hirtelen elkomorult és megjelent benne az a tompa fagyosság.

- Semmi olyat amihez közöd lenne. De ne aggódj inkább koncentrálj a feladatodra. Szükségünk van erre a nőre. Megszerezted a cimet amit kértem?

- Igen uram. 

A kezébe nyomtam a cetlit amire a kért cim volt irva. Nem akartam ezt az egészet inkább vissza akartam menni Litvániába. A menedékbe. Lalához. Ugyan szóltam Darr'nak, hogy figyeljen rá, de azért aggódok. Úgy váltunk el egymástól, hogy kiderült átvertem. Vagyis nem mondam el neki mindent hisz nem lehetett. És mi lett volna más? Attól még ugyanúgy rosszfiú maradtam volna a szemében ahogy most is az vagyok. Közben megérkeztünk és egyszerre nyiltak ki az ajtók. Kipattantam és egyszerre üres lett a fejem. Csak a feladat legebett a szemem előtt. Vissza kell vinni a nőt akkor is, ha ő nem akarja. Előre mentem és berúgtam az ajtót. Bentről egy sikoly hallatszott de alig ért el hozzám. Nem hallottam a fülemben zúgó vértől. Éreztem ahogy az adrenalin szétárad a testemben és megállithatatlan lettem. Mentem előre szobáról szobára a hang után mig végül megtaláltam a forrását. És lefagytam. Ugyan az a vörös haj, ugyan azok a zöld szemek. Ugyan volt egy két ránc a nő arcán, de még mindig elképesztően szép volt. És hihetetlen volt a hasonlóság. Megérte keresni, hiszen most itt állt előttem Laura anyukája.

- Mire vársz Bálint? Hozd!

Visszatereltem a gondolataimat a helyükre majd közelebb képtem és próbáltam nem törődni a nő szemében pislákoló félelemmel. Megragadtam a karját és bármennyire erőlködött én csak húztam magam után. Beraktam a kocsiba és mielőtt becsuktam volna az ajtaját odasúgtam neki, hogy minden rendben lesz.

Laura szemszöge:

Darren minden nap eljött kivitt és körbejártuk a házat. Már kiismertem magam és lerajzoltam a ház alaprajzát is. Az egész furcsa volt, hogy a zárt ajtók után mindenki ilyen óvatlan, de sátátn nem volt itt igy talán ezért lazitottak a gyeplőn. Sokat gondolkodtam azon, hogy merre lehetnek de mindig arra jutottam, hogy minnél messzebb annál jobb. Annál több időm van kiismerni a helyet, hogy ha majd elszököm kijátszhassak mindenkit. Anélkül, hog észrevennének. Minden este ezt álmodtam. Újra szabadnak lenni. Már eltelt egy hónap és nekem fel sem tűnt, hogy ilyen gyorsan telik az idő. Lefoglaltam magam a tervezéssel és úgy döntöttem, bár kockázatos, de bevonom Darrent is. Kell valaki aki segit és Bálintban már nem biztam. Azt se tudtam vissza jön e egyáltalán és azt se , hogy akarom e... Aztán anélkül, hogy bármi előrejelzné egyszer csak kinyilt a főkapu. Mindenki vigyázba vágta magát én pedig a lépcső tetejéről figyeltem az eseményeket. Elsőként a sátán lépett be, nekem meg végigfutott az az ismerős remegés a kezemen. Gyűlölet. Őt Bálint követte. Meggyötörtnek tűnt, bár nem értettem miért. Szeme alatt hatalmas fekete karikák voltak az álmatlanságtól. Ide oda járatta a tekintetét a teremben mig meg nem akadt rajtam. Még onnan is láttam, ahogy kitágul a pupillája és a csodálkozástól elynilt a szája. Aztán a meglepődöttség helyét egy másik érzelem vette át amit csak később ismertem fel: aggodalom.

Még valakik beléptek az ajtón amit utánuk bezártak. Egy magas férfi húzott maga után egy megkötözött nőt. Meggyötört arcát könnyek áztatták és látszott egy seb a fején. De még igy is összetéveszthetetlen volt a hasonlóság. Életemben először ott volt. Láthattam őt. Megtaláltam az anyámat.

Igen ebben a részben van másik szemszög, ha tetszik és szeretnétek még akkor jelezzétek, de ha nem is gyakran, szerintem azért lesz benne. :)