Átverve

5. rész

A szavait követő döbbent csend még mindig ott rezgett köztünk. Mozdulatlanok voltunk én még mindig lefagyva, Bálint próbálta összeszedni magát a férfi pedig várta a választ a kérdésekre. "Nektek semmi sem elég?" Nem értettem a szavakat talán el sem jutott az agyamig viszont muszáj volt tenni valamit. Ha már idáig eljutottam nem ülhetek itt mindt aki megnémult mert elillan a pillanat és elvesznék megint. Egy belső erő irányitott és úgy éreztem kivűlről látom magam. Felálltam és leráztam magamról az engem védő karokat. Három lépéssel elértem őt.

- Nem ismersz meg..?

- Nem miért kéne? Mégis kik vagytok? Ők küldtek?

- Nem küldött senki uram magunktól jöttünk mégpedig azért, mert Laurának el kell mondania valamit.

A férfi arcán újra meglepettség tükröződött és megcsillant a barna szemeiben a felismerés.

- Laura..de hiszen. Az nem lehet! Te nem lehetsz Laura.

A szavai fájtak valahol legbelül de még mindig uralta a testemet a tompaság ezért szintelen hangon válaszoltam.

-Dehogynem lehet! És igaz. Én vagyok Laura és maga az apám. Az egyetlen kérdés, hogy mégis miért váltatok meg tőlem? Miért dobtatok el?

Megfagyott a levegő. Láttam apám arcán átfutni a múlt árnyait és újra a felismerést majd az aggodalmat. Beletúrt őszülő hajába és gonderhelt arckifejezéssel elsétált a konyha felé. Pár perc múlva egy bögre kávéval tért vissza lehuppant a kanapéra és intett, hogy kövessem a példáját. Küzdött mindazzal ami most történt és azokkal amiket el kellett mondani, de nekem szükségem volt a válaszokra.

- Laura..sohasem gondoltam, hogy újra láthatlak...ennyi év után és mindazok után ami történt. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy hogyan lehetséges ez az egész. De itt vagy és felnőttél. És ami a kegfontosabb épségben vagy..ugye?

-Igen apa..,de még mindig nem értem, hogy mi történt? Kérlek! Tudnom kell. Megérdemlem a válaszokat.

- Igen megérdemled. Elég hosszú történet. Nem akarnád ezt inkább kettesben megbeszélni?

Ezzel a még mindig köztünk ülő Bálintra célzott, de intettem a fejemmel, hogy mondhatja nyugodtan előtte is. Még magam is meglepődtem azon, hogy mennyire megbizom benne.

- Jólvan akkor. Megpróbálom összeszedni a gondolataimat. Kezdjük a legelején. Az édesanyád és én nagyon fiatalon ismertük meg egymást és hamar össze is házasodtunk. Boldogok voltunk és nagyon vágytunk egy gyerekre ami össze is jött. Lett egy fiunk. A neve Dávid. Három évvel a te születésed előtt jött a világra a bátyád, viszont mindössze két napig volt életben. Anyád és én majdnem belehaltunk a veszteségbe, de nem adtuk fel és akkor nem sokkal később megszülettél te egy igazi csoda. Laura lett a neved, igy hivták a nagymamádat is aki sajnos mér nem ismerhetett meg. Gyönyörű kisbaba voltál egészséges és mosolygós. Soha nem volt veled semmi baj és az édesanyád imádott téged. Azokban az időkben minden elég nehézkes volt. Elbocsájtottak az akkori munkahelyemről, de kellett a pénz ezért elvállaltam mindent. Nagyon sokáig csak alkalmi munkályim voltak, aztán hirtelen minden megvátozott. Kaptam egy könyvelői állást egy nagy cégnél. Jól fizetett és minden megoldódott pár hónapra. De ekkor elkezdtek jönni az egyre furcsább feladatok. Nagy összegeket kellett elkönyvelnem anélkül, hogy nyoma maradjon és egyre kellemetlenebbé vált az egész. Végül úgy döntöttem, hogy otthagyom a céget és felmondok, de valamivel nem számoltam. A főnököm megfenyegetett. Ha kilépek akkor bajatok esik és ezt nem vállalhattam, igy hát folytattam. Minden egyre durvább lett , de féltem. Aztán lebuktunk. Rendőrségre került az ügy és azt mondták, hogy mivel nincs priuszom ezért elengednek, ha elmondom, hogy kik vettek még részt a pénzmosásban és az egyéb illegális ügyekben. Én pedig kitálaltam, hiszen nem kerülhettem börtönbe. Felnyomtam mindenkit és elhittem, hogy ezzel vége az egész rémálomnak pedig igazából csak akkor kezdődött. Hazamentem a tárgyalás után, de ti nem voltatok sehol. Felkutattam a házat és a környéket, de eltűntetek. Visszamentem a rendőrségre, hogy bejelentsem, de az adataitokat törölték és akkor már tudtam , mi történhetett. Megtudták és betartották a fenyegetést... A következő 5 évemet azzal töltöttem, hogy titeket kerestelek az egész országban de nem voltatok sehol. Az összes adat eltűnt rólatok és én pedi összetörtem. Végül feladtam és próbáltam elfelejteni a történteket. Azóta minden nap mielőtt elaludnék hallom csörögni a telefont, mintha anyád hivna...de tudom, hogy ez lehetetlen.

Mialatt mindezt elmondta felszivődott az előbbi erő és újra üresnek éreztem magam kirántva a világból otthon és múlt nélkül. Az előttem ülő ember aki az apám nemhogy válaszokat nem adott, de felvetett egy csomó új kérdést. Kik álltak rajta bosszút? Hova vittek minket? Mikor szakitottak el az anyámtól? Él még? És ha igen akkor hol? Meg kellett tudnom és nem mehettem el anélkül, hogy megpróbáljak még egy kis infót kiszedni apából. De Bálint megelőzött és feltette a kérdést ami már ott volt a nyelvemen.

- És megtudott valamit Lala anyukájáról? Hova vihették?

- Sikerült összeszednem pár dolgot, de nem sok minden és nincs benne semmi konkrétum, de ha szeretnétek odaadhatom én már úgy sem tudnék vele túl sok mindent kezdeni.

Azzal felállt és elsétált, hogy egy vastag dossziéval térjen vissza. Mivel é még mindig nem mozdultam Bálintnak adta oda aki azonnal elkezdte átnézni. Olyan lelkesen bólogatott mintha a playbot olvasta volna én pedig ránéztem apára. A szemében könnyek csillogtak amiket nem akart kiengedni. Némán néztük egymást kerestük az emlékeket és azt a valamit ami összeköt minket, de én a saját részemről nem igazán találtam semmit. Idegen voltunk csupán akik régen kötődtek egymáshoz.

- Lala találtam valamit. Indulnunk kell, mert messze van de talán eljuthatunk vele anyukádhoz.

Reményt éreztem és ez új életet lehelt belém. Felálltam és követtem Bálintot az ajtóhoz és mikor kiléptem volna egy kar visszarántott és szoros ölelésbe vont.

- Kérlek vigyázz magadra még csak most kaptalak vissza nem akarlak máris újra elvesziteni.

- Nem fogsz Apa.

Újra megöleltem és mélyen beszivtam az illatát. Azt akartam, hogy elkisérjen velem maradjon végig, de nem kérhettem tőle ezt hiszen ő már megtett mindent és most rajtam volt a sor. Elengedtük egymást és beszálltam a kocsiba. Bálint a kezembe nyomott egy térképet és rámutatott egy pontra. Először egyáltalán nem tudtam, hogy mit akar mutatni mert nem ismertem fel aztán leesett, hogy ez egy másik ország. Litvánia.

- Ide megyünk? 

Csak bólintott majd beinditotta a kocsit és elindultunk.