Futóhomok

Életem harmadik fele: Ribanc.

Azt hitted vége van, ugye?
Nagyon szépen lezártam az előző fejezetet.
Csak hogy az ember élete nem ér véget 15 évesen.
Hacsak nem vet neki véget. Én viszont túl büszke voltam.
Kilencedikbe egy "krampuszképzőbe" kerültem. Mondjuk a  jegyeimmel nem is számíthattam jobbra. Beléptem a 3-as Számú Oktató Intézet nyikorgó szuvas faajtaján, bizonytalan mosollyal, belül halálra rémülve.  Itt az emberek mások voltak, mint akárhol ahol eddig voltam. A lenéző, felsőbbrendű taktikáim semmit sem értek. A pletykák gyorsan terjednek, és adhattam én magamnak akármilyen nevet, elkezdtek Ribancnak nevezni.
Két részre oszlott az iskola tetves, mocskos poshadó épülete.
Voltak  a Csöndesek, és a Hangosak.
A Csöndesek figyelmen kívül hagynak, és általában őrültek, ezért elég jól elvannak magukkal.
A Hangosak támadnak.
Szóban, vagy testileg, az vegyes.
Hiába döntöttem el, hogy jobban fogok tanulni, késő volt. Itt képtelenségnek bizonyult.
Ez a hely maga volt a pokol.
Az egész épület, a diákokkal együtt rohadt. Belülről.

Tudod, mi történik a szép almákkal ha bekerülnek a rohadtak közé?

Gyakran megvertek. Apa már szerencsére nem, ő elment évekkel ezelőtt. Anya és én kerestünk pénzt, hogy a patkánylyukunkat fent tarthassuk.
A tanárok hiába kiabáltak, maguk sem igazán  tudták mit kellene tanítaniuk.
Szünetekben a folyosók lebontásával és verekedéssel ütötték el az időt a diákok.
Nem fáradtak a WC megkeresésével ha sürgős dolguk akadt.
Kész drogkereskedő lánc alakult ki az iskolában.
A lányokat és a gyengébb fiúkat általánosságban erőszakolták meg. Tanárok is.
Én Csöndes lettem. És azt hiszem, már nem voltam messze az őrülttől amikor félbehagytam 17 évesen.
Anya beteg volt.
Ápolnom kellett. Tüdőgyulladása volt, és nem volt pénzünk semmire.
Egy kibaszott vízforralóra sem!!
Próbáltam kedves lenni vele. Megmutatni neki, hogy fontos nekem, és értékelem hogy ennyit tett értem.
Hogy szeretem.
Nem tudtam, hogy kell.
Ezért a könnyeim beszéltek helyettem. Csak ültem mellette a mocskos ágyon, és sírtam. Ő letörölte  a könnyeim és mosolygott rám. Hogy tudott mosolyogni?
Hogy a picsába volt képes mosolyogni amikor az egész életünk egy kibaszott szarkupac?
Kinyitottam a szám, majd becsuktam. Megint.
-Bárcsak...
Suttogtam, aztán abbamaradt. Mit kellett volna mondjak? Tanultam volna? Nem váltam volna ezzé? Nem bántottam volna senkit? Nem születtem volna meg?
Anya pontosan tudta.
Nyögve kinyújtotta a karjait, mire előre hajoltam hogy megölelhessen.
-Bárcsak.
Suttogta, majd meghalt.
Zokogtam. Napokig. Az utolsó jó dolog is eltűnt az életemből.
Úgy tűnik, meg kellett halnia hogy a rokonok 17 év után észrevegyék. Tisztességes temetése volt.
Én pedig az utcán.
Egyedül képtelenség volt kétkezi munkából egy lakást. Főleg nőként.
Szerinted milyen gyorsan lesz így kurva az emberből?
Úgyhogy ribanc lettem. A kevés pénzem italra és drogokra költöttem. Az étel feleslegesnek tűnt. Ráadásul 4 éve cigiztem mert az is "menő" volt. Hogy a francba gondolhattam ilyen fontosnak az emberek véleményét?!
Éltem, és néztem ahogy a testem szépen lassan elsorvad.  A szőke festék lenőtt, a csontjaim előbújtam. A smink lefojt, a tüdőm hörögni kezdett. Beesett az arcom és a fogain elrohadtak. 4 év után már a férfiak sem kívántak meg. Én se kívántam magamat.
Így hát, itt ülök most ebben a mocskos sikátorban, és már rég halálra fagytam volna, ha nem lenne ez a wisky-s üveg a kezemben. Újra és újra játszódik a fejemben az életem, és azon gondolkozom, hogy hol rontottam el. A "mi lett volna ha" játék újra kezdődik a fejemben. Pedig pontosan tudom. Ott, ahol eldöntöttem hogy az emberek véleményének fogok élni. Ahol valaki más akartam lenni.
Miért nem gondolkoztam?
Miért bántottam másokat ha pontosan tudtam milyen?
Oldalra bicsaklik a fejem és nehézkesen szívom be  a levegőt a számon. Elhasználtam a testem minden porcikáját.
Meglátom. A kis Jamie-t. Csak egy pillanatra. Lehet hogy csak képzelem, de elmegy a sikátor vége előtt gyerekekkel körülvéve, és köztük egy kicsi sovány lány sír és könyörög hogy engedjék el.

Nem jön ki hang a torkomon. Ez az én bűnöm.
Milyen fiatal! Alig van 6 év köztünk de most legalább ötvennenek érzem magam.
Eltűnnek. A fejem tele van legalább ötféle droggal és még 6 itallal de valahogy sikerül felállnom. A kopott csontjaim könyörögve nyikorognak hogy feküdjek vissza a mocsokba, ahová való vagyok. Nem tudom miért, de a második iskolám irányába indulok. Hányszor tettem meg ezt az utat reggelente! Számító és rosszindulatú ribancokkal körülvéve, akikről azt hittem, a barátaim. Fényűző, drága ruhákban, magabiztosnál magabiztosabban. Már tervezgettem, kiket fogok megalázni, hogy nevetésre bírjam az alattvalóim.
Gusztustalan létforma.
A falnak csapom az üveget, az ital szétfröcskölődik az utcán. Már nem lesz rá szükségem. Nem fogok kijönni.
Az épület üres. A portás alszik, de nyitva hagyta véletlenül a kapukat. Felmegyek a hatalmas kőlépcsőkön és látom a tükörképem az üvegajtókon.
Ez lett belőlem. A Ribanc. Ennyit értem azzal, hogy menőnek számítottam az osztályban.
Gratulálok mindenkinek, aki az én utamon jár ebben a percben is.
Sok sikert.
Fel a második emeletre, az udvarra néző ablakhoz.
6 évvel ezelőtt pontosan ebben az ablakban állt Jamie malacjelmezben. Látom még a csavarok nyomát az ablak kereten.
-Gyerünk Ribanc, lépj fel!
Hallom magam mögül a saját hangom. Engedelmeskedek neki. Itt rontottam végleg mindent el. Itt veszett el az emberségem utolsó szikrája.
-Ugorj, elég mély a medence!
Lenézek. A szél belekap a mocskos, szürkésbarna hajamba és megkarcolja a sebes bőröm.
-Gyerünk, szülinapos!
Egy könny csorog végig a száraz, ocsmány arcomon.
Rosszabb hellyé tettem a világot.
Szinte látom a biztató tömeget, ami 6 évvel ezelőtt állt itt.
-Ha leugrassz, megszabadítalak a fájdalomtól.
Most azt gondolod, nem fogsz életeket tönkretenni. Nem fogsz másokat bántani. Ha Nelly-t nem bántották volna, nem ment volna tönkre. Ez nem elég. 
Segíts! Húzz ki a homokból!
Nekem volt akárkim, aki elmondta volna, mit tegyek hogy ne álljak most itt?
Nem mondanám, hogy leugrottam. Inkább zuhantam. Hagytam, hogy a világ bosszúból lerántson, és kegyetlenül szétroncsoljon. Utoljára szivárgott át az életem a sajgó elmémen zuhanás közben.
" Jessica. Így hívtak. Menő, ugye?..."

A világ végleg elsötétült.

Ne te legyél a következő Jamie!