Apollo és Artemis kalandjai

6. Macskajaj

A hajnali nap még csak pár pillanattal ezelőtt kelt föl, és fényével megvilágította a reggeli harmatot a lágyszárúak levelein, amik fényesen csillogtak.

Az erdő mélyében egy apró teremtény mozgása keltette fel az ifjú cirmos figyelmét. Még nem tudta, hogy mi az, ezért orrocskájával szaglászta a levegőt. Szürke szemeit az élőlényre szegezte, ami a mogyoróbokor alján eltűnt. 

Ösztönösen testét a földhöz szorította. Mancsait egyenként, lassan előretéve lopózott az ismeretlen állat felé. Megállt, és hegyezte fülét. 

Rágcsálás. Apró, de gyors rágcsálás.

Még közelebb lépdelt, súlypontját hátsó fertájára helyezve. Most már tisztán láthatta, hogy a kis valami a cserje ágai között fűkalászt ropogtatott, amit cseppnyi tappancsaival fogott, farka hosszan elterült a földön. Egy egér volt. Nyugodtan tömte pofájába táplálékát, mit sem sejtve mekkora veszélyben van.

A cica még jobban a földhöz lapult, nehogy meglássa áldozata. Még lélegzetét is visszatartotta, mert nagy bölcsesség az, hogy a férgek előbb meg fognak hallani, mint hogy kiszagolnának. Farkát is sunyította, nehogy a levelek elkezdjenek suhogni miatta.

Az adrenalin magas volt, szíve hevesen vert. Izgatottan csillogtak szempárjai zsákmányára. Rég látott már ilyen csemegét, ezért alig tudta magát fékezni. A túlélés ösztönei hajtották. Ez egy gyönyörű érzés volt.

Ugrásra készült, hogy leteríthesse a rágcsálót. Hátsó lábaival elrugaszkodott a talajtól, karmait kiengedte. Az egér észrevette, és már eliszkolni készült, amikor...!

Egy kéz megragadta a macskát, és farkánál fogva a levegőbe emelte, így fejjel lefele látta a fákat. Gyorsan a bokor felé emelte tekintetét, és csalódottan látta, hogy megszökött a cincogó. Mérgesen pillantott arra, aki felkapta, és elüldözte prédáját. Kék szemek derülten néztek a sajátjára.

-Drága testvérem, nem mondták még neked, hogy egy hölgynek nem illik egeret vadásznia? -mondta olyan arccal, mintha nehezen tudná visszatartani a nevetést.

A barna macska dühösen, hidegen meredt a fiúra. Kieresztette nagy, éles karmait és magabiztosan mosolygott, amire egy ijedt arckifejezést kapott.

Egyesek még a Félvér-táborban is hallották Apollón visítását azon a napon.