Apollo és Artemis kalandjai

3. Az első szerelem

-Mondtam, hogy hagyd őket békén!

A vadállatok úrnője épp vadászaival kereste a farkasokat, amikor öccse betoppant a sátrába, teljesen váratlanul. Mint mindig, most is el akarta csábítani a lányokat, és a probléma az volt, hogy, volt olyan, aki nagyon nehezen állt ellen a napistennek. Artemis-nek meg kellett fékeznie, nehogy elveszítsen még több vadászt, elcsábulás útján.

-Most mi bajod? Az én hibám, hogy csinos lányok állnak be az oldaladra? Nem! Akkor, most mi van?! -Apollo gyerekesen durcázott nővére előtt, amiből a nővérnek kezdett elege lenni.

-A lányok megfogadták, hogy férfiaktól elzárkóznak, nem esnek szerelembe! A farkasok vezetője ellen szükségem van íjászokra, és ez nem megy, ha ellopod őket!

- Ch.. mintha te nem szegted volna meg Óriónnal!

Erre a mondatra lefagyott Artemis. Lesütötte szemét. Nem hitte volna, hogy öccse megemlíti Óriónnal való esetet. 

Apollo elfordult, és szipogást hallott a háta mögött. Visszafordult, és bánatosan nézett összetört testvérére. 

Artemis sose szeretett férfit. Nem mintha lett volna lehetősége és választása. Viszont Eurüalé fia más volt. Látta a vadászatban a szépséget ugyanúgy, mint ő. A félisten volt az egyetlen férfiú, akivel szemben többet érzett mint barát. Amikor a pleiaszok, a pártfogói kezdtek panaszkodni, hogy öt hónapja üldözi őket a vadász, féltékenységet érzett. Midőn megölette a skorpióval, rögtön megbánta tettét. Elvesztette élete első és utolsó szerelmét, bár ezt az érzelmi köteléket sose vallotta be senkinek. Hirtelen két kart érzett maga körül.

-Nem a te hibád, hogy tudd. Féltékeny voltál, ugye? Azt nem lehet egyáltalán irányítani. Néha baromságot követünk el emiatt. Ez a melléfogásod végzetes volt számára, de mindent megpróbáltál, hogy visszahozd. És ez egy gyönyörű dolog volt a részedről, húgocskám.

Az istennő ikertestvére vállában sírt, darabokra tört szívvel, ami még mindig Óriónért dobogott.  

-Úrnőm, nyomokat találtunk az ordasoktól, dél fele men- Thália, Zeusz lyánya belépett a jurtába, és elakadt a szava a sírdogáló vezetőjére -tek... Úrnőm, minden rendben?

-I-igen, csak egy kicsit összetörtem... - válaszolta Létó lánya, és letörölte a kezével könnyeit - Megkezdjük a menetelést dél felé, szólj a többieknek! 

A helyettes bólintott, és kiviharzott. Apollo is épp indulni készült.

-Várj! Nem csatlakoznál? Ki tudja, hátha szükségünk lesz a segítségedre. Vagy, ahogy mondják, a Hold mit ér a Nap nélkül? - egy mosoly meggyőzte a gyógyítás mesterét.

-Ez igaz. De mit érne a Hold a csillagok nélkül? -ezzel a mondattal az isten megragadta a holdistennő kezét, és kirohant vele a táborhelyéről.