Bad girl/Befejezett/

28. rész

       Olyan tehetetlennek éreztem magam. Befektettek a hátsó ülésre a fejem pedig Alice ölében pihent. Nem sokkal később oda értünk az új lakhelyemre.

- Induljunk. – mondta David, amikor felvittek.

- Én itt maradok. – jelentette ki Alice.

- Minek? – kérdezte David.

- Segíteni akarok neki.

- De nem hanyagolhatod az iskolát.

- Nem fogom.

- Akkor nem bánom. Vigyázz erre az őrült lányra. – mondta és becsukta maga után az ajtót.

- Most utál igaz? Pedig annyira küzdöttem.

- Tudom, mit érzel. – mosolyodtam el.

- Mire gondolsz? – ült le az író asztalomhoz és érdeklődve nézett rám.

- Beleszerettem az egyik tanáromba. – mondtam megkönnyebbülve, hogy ezt kimondhattam.

- Elmeséled, hogy történt?

- Magam sem tudom, de talán köze volt hozzá, hogy megmentett párszor.

- Akkor erősebb, mint te?

- Igen. Ő a ranglistán az első. Otthagytam a sulit is, mert nem voltam képes a célomra koncentrálni. Mindig ott volt, ahol nem kellett volna. Több mindent tudott a szüleimről, mint én. És ezért közelebb engedtem a szívemhez. És pont ezzel rontottam el. Mivel kinyitottam felé a szívemet, túl közel jött.

- Véletlenül nem Harryről beszélsz? – kérdezte.

- Honnan ismered?

- Ő a bátyám. – mondta mosolyogva.

- Hogy mi? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.

- De néha letagadom.

- Miért?

- Mert David azért nem jár velem, mert ő a családtagom.

- Nem kell szégyellni. Legyél rá büszke, hiszen eljutott idáig. – mondtam. – De most szeretnék pihenni.

- Rendben.

- Ha itt maradsz estére, akkor a kanapé kihúzhatós szóval aludhatsz rajta. – mondtam mosolyogva és lecsuktam a szememet.

Délután volt, amikor felkeltem. Az ő arcával találtam magam szembe. Hátra hőköltem.

- Mit keres maga a lakásomban?

- A húgomért jöttem, mert reggel hívott, hogy az egyik barátjánál aludt. De nem gondoltam volna, hogy te vagy az. Végre megtaláltalak. – simította végig az arcom.

- Ne érjen hozzám. – mondtam rideg hangon.

- És mit tehetnél ellene? – kérdezte és felém támaszkodott.

- Kiélvezed, hogy gyenge vagyok? Akkor csinálj valami hasznosat. – mondtam mire megcsókolt.

Igen. Ez volt az, ami hiányzott. Az ő édes csókja. A karomat a nyaka köré fontam és levegő hiányában elváltunk.

- Miért? – kérdeztem könnyes szemekkel.

- Mondtam már nem? Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy egy lány sír. – törölte le a könnyeimet.

- Miért kellett ezt? Miért jelent meg újra az életembe?

- Mert nem tudlak elfelejteni.

- Hazudik. Nincs más, akivel játszadozhatna?

- Hogy kérdezhetsz ilyet? Nekem csak te vagy. – ölelt magához.

Amikor kimondta ezeket a mézédes szavakat nem tudtam, hogy 1 héttel később milyen szilánkosra fog törni a szívem.