Három kívánság

III. rész

Hallgatmány a fejezethez: French Affair ~ Sexy (AMV)

Már önmagában az a felfedezés sokkolta, hogy a vendégszoba elméletileg üres ruhásszekrénye gyakorlatilag mindenféle, enyhén szólva is furcsa, meglehetősen hiányosnak mondható göncökkel - jelmezekkel - van tele. Arra a kérdésre, hogy honnan szerezte, Envy azt felelte, hogy telefonon rendelte őket. Ednek a mai napig a leghalványabb segédfogadalma sem volt arról, hogy ebben az országban, sőt, a világ bármely országában lehet kapni ilyesmit, nemhogy telefonon rendelni. Az apró termetű alkimista eleinte abban a - téves - hitben leledzett, hogy a homonculus óhajt parádézni a maskarákban, neki csak végig kell néznie, ám amikor közölte, hogy azt akarja, hogy ő vegye fel az egyiket, és nyomatékképp a kezébe nyomott egy kifejezetten kihívó példányt, Ed heves ellenkezésbe kezdett.

- Nem. Nemnemnemnemnem! Felejtsd el! - rázta a fejét annyira, hogy egészen beleszédült, miközben arcának színe permanens ciklikussággal váltakozott a céklavörös és a halotti sápadt között.
- Nem? Szóval azt mondod, nem? - Envy komótosan átballagott a nappaliba, majd lecövekelt a falra függesztett térkép előtt; ő meg, karján az áttetsző zsákba csomagolt, ruhának csak nagyon nagy jóindulattal nevezhető izével, pár másodperc múltán követte.
- Most úgy konkrétan mit csinálsz? - faggatózott értetlenül.
- Amestris térképét nézegetem - válaszolta baljóslatún.

- Azt látom, hogy Amestris térképét nézegeted, de... Minek nézegeted Amestris térképét?
- Megpróbálom meghatározni, melyik lehet az a település, amelyet a túlnépesedés veszélye a leginkább fenyeget... - suttogta résnyire szűkült szemekkel.
- Ez zsarolás - dohogta bosszúsan, bár bízott benne, hogy a homonculus nem irtana ki emiatt egy komplett várost. Vagy talán mégis...
- Nem. Ez érdekérvényesítés - érkezett a cáfolat egy határozott kinyilatkoztatás formájában. - Megígérted - tette hozzá megdönthetetlen érv gyanánt, mire Ed beletörődően sóhajtott.

Végül is remélhetőleg hamarosan ő lesz az, akit valahára megdöntenek, nem az érvek, úgyhogy akár be is adhatná a derekát, ha már a másikat ez ennyire izgatja; nem mellesleg tényleg megígérte. Ez persze nem jelenti automatikusan azt, hogy ne kérethetné magát még egy kicsit.
- Feláshatnám esetleg a kertet - javasolta. - Mit szólsz?
- Felőlem - vont vállat vigyorogva Envy. - Mihelyst átöltöztél. Igazából úgy terveztem, hogy idebent maradunk, de ha te közszemlére kívánod tenni... - kuncogott.

Most kivételesen ő volt az, aki sarkon fordulva beviharzott a szobába, hogy ne hallja a finoman gunyoros nevetést; az ajtócsapkodást azért inkább kihagyta a repertoárból. Néhány perccel később már a tükörrel szemben ácsorgott, merőben szokatlan szerelését vizsgálva, miközben fülig pirulva állapította meg magában, hogy feltehetően így festhet egy hamisítatlan (hím)ringyó. Alig akarta elhinni, hogy Envy valóban rávette erre - holott a saját, elkerekedett szemeivel láthatta, hogy mégis.

Az öltözék egy semmitlen, falatnyi kis topot, és egy szintén falatnyi szoknyát - szoknyát! - foglalt magában, amit oly' rövidre szabtak, hogy hiába igyekezett lejjebb huzigálni, csak kikandikált alóla a boxere. Tartozott hozzá egy pár könyékig érő kesztyű, valamint egy pár tűsarkú - tűsarkú! - térdcsizma is, és mindezt megkoronázandó az összes ruhadarab rubintvörösben pompázott; de legalább passzolt az arcszínéhez. Egyértelmű volt számára, hogy ezt az egészet neki készítették, másként a csizma nem illett volna ilyen tökéletesen automail bal lábára, mi több, a speciális kialakítás hiányában alighanem fel sem tudta volna venni; ráadásul nem is volt annyira nehéz menni benne, mint amennyire első pillantásra tűnt.