Elvesztett idő (Max Verstappen Fanfiction)

1. rész és szereplők

Sziasztok! Itt is lenne az első rész, és a felső képen megtaláljátok a szereplők képeit is.

Lara

   Remegő lábakkal szálltam ki a fekete Renaultból, ami elhozott a reptérről egészen a Milton Keynesben található Red Bull gyárához. Az agyam folyton azon kattogott, hogy jól döntöttem-e, amikor azon a hideg reggelen igent mondtam a lakásomban a kanapén ücsörgő két férfinak, nevezetesen Helmut Markonak és Christian Hornernak.

A reggelem úgy indult mint minden eddigi. Felkeltem, elvégeztem reggeli teendőimet, majd lementem a konyhába reggelit készíteni. Épp a reggeli teámnak raktam fel vizet forrni, mikor csöngettek. Nem vártam senkit, így értetlenül sétáltam ki az előszobába ajtót nyitni. Mikor az ajtót kitártam, azt hittem rosszul látok. Az ajtóban a Red Bull Racing két "fejese", a csapatfőnök Christian Horner és a csapat tanácsadója Helmut Marko állt.
- Jó reggelt! Öhm...miben segíthetek?- kérdeztem még mindig sokkosan.
- Jó reggelt! Te vagy Lara, igaz?- Horner bizonytalanul mért végig. Tény és való, hogy legutolsó vesenyem óta sokat változtam, így érthető miért volt kétsége kilétem felől.
- Igen, én vagyok.
- Nos, szeretnénk az esetleges visszatérésedről beszélni veled.- Helmut Marko olyan természetességgel mondta ki ezt a pár szót, mintha csak azt közölte volna, milyen ködös ma reggel az idő. Én viszont teljesen lefagytam, a kezeim és a lábaim remegtek, mint az ősszel lehulló nyárfalevél.
- Ho..hogy miről???- hangom csakúgy mint többi testrészem, szintén remegett.
- Bemehetnénk esetleg?- kérdezte egy nyugtatónak szánt mosollyal az arcán Christian.
- Persze.- az ajtót szélesre tártam, megvártam míg besétálnak mellettem, majd a nappaliba kísértem őket.
- Foglaljanak helyet. Kérnek esetleg valamit?- kérdeztem rá udvariasan.
- Köszönjük nem.
- Rendben.- foglaltam helyet velük szemben a kanapén, majd várakozás teljesen néztem rájuk.
- Akkor nem is húznánk tovább az időt. - kezdte Christian. - A csapat a tavalyi évet nem a legjobban zárta. Az év végére a Ferrari egyértelműen elénk került, és ha jól sejtem az idei évben sem leszünk a toppon. A csapat ezért úgy döntött, hogy szeretne egy olyan embert, aki ért egy kicsit mindenhez. A vezetéshez, az aerodinamikához, a telemetriához. Ha egyszerűen akarok fogalmazni: olyan embert, aki a kocsi legapróbb csavarját is ismeri.- fejezte be monológját.
- Ez mind szép és jó, de nem értem miért pont én vagyok ez az ember. Évek óta nem versenyeztem, nem értek a mai Forma autókhoz. Akkor miért pont én kellenék a csapatnak?- meredtem rájuk értetlenül.
- Kell valaki, aki kívülről látja a dolgokat. Ráadásul az édesapád versenymérnök volt, és te is versenyeztél. Mindenki tudja hogyha az a baleset nem történt volna meg, akkor ma már az F1- ben versenyeznél.- nézett mélyen a szemembe.
- De a baleset megtörtént. Ezen nem tudunk változtatni!- mordultam fel idegesen.
- Oké, akkor mondom másképp. Ha segítesz nekünk, bekerülsz a junior programunkba, és jövőre biztosítunk neked egy helyet az egyik kategóriában.- úgy tűnt tényleg bajban van a csapat, hamár egy ülést is felajánlottak egy olyan lánynak, aki már három éve nem ült versenyautóban.
- Tetmészetesen nem kell most azonnal döntened.- nézett rám Christian megértően.
- Mennyi időm van átgondolni?
- Egy hét. Remélem elég lesz arra, hogy jól dönts.- álltak fel a kanapéról, majd reménykedő pillantást vetettek rám.
Í

gy történt, hogy egy héttel később újra megjelentek a lakásom ajtajában. Addigra ahogy kérték átgondoltam, s abban reménykedve, hogy jól döntöttem, igent mondtam felkérésükre. Még aznap aláírtuk a szerződést, majd pár nappal később egy halomnyi dossziét kaptam, amiket ki kellett elemeznem.

Most pedig, két héttel később itt álltam a számomra óriásinak tűnő gyár előtt.
- Jól van kisasszony?- a sofőr barna szemei aggódva mértek végig.
- Persze. Csak első munkanap, tudja. Ilyenkor mindenki izgul, azt hiszem.- mosolyogtam rá halványan, és bizonytalanul.
- Ne aggódjon. Még senkit nem ettek meg.- ezzel a mondatával sikerült egy apró nevetést kicsalnia belőlem.
Miután kezembe fogtam bőröndöm foggantyúját, elindultam az új életem felé.