Elvesztett idő (Max Verstappen Fanfiction)

4. rész

Sziasztok! Megérkeztem a következő résszel is. Ebben már feltűnik Max is. Remélem tetszeni fog.😃 Várom a véleményeteket.

Max

A kanapén ültem monacói lakásom nappalijában. A tv-ben épp sporthíradó ment, a konyhából pedig halk csörömpölés hallatszott. Kint már sötét volt, így a nappalit csak a tv fényei világították meg. A konyhából jövő zörgés abba maradt, így tudtam, hogy Maxime hamarosan mellettem lesz.
Nem is tévedtem, ugyanis a lány megjelent az ajtóban, majd mosolyogva indult meg felém. Mikor odaért, leült a kanapéra, a kezét a combomra tette, és felém hajolva egy csókot nyomott ajkaimra.
-Mi lenne, ha a tv-t most kikapcsolnánk, és inkább a szobádban folytatnánk az estét?- kérdezte csábító hangon, miközben a nyakamat kezdte el csókolgatni.
-Hmm... Jól hangzik.
Ajkaira tapadva kaptam fel a karjaimba, miköznen ő a lábait a derekam köré fonta. Megindultam a háló felé vele, de csak pár lépést tudtam megtenni felé, ugyanis a telefonomból elkezdett az a zene bömbölni, amit Gianpierro nevéhez állítottam be, mert tudtam, hogy ha ő keres, akkor az csak fontos lehet.
-Sajnálom-tettem le a földre a lányt.-Ezt fel kell vennem.
-Oké, bent várlak. Siess.-kacsintott rám egy szexi mosoly kíséretében.
Visszasétáltam a nappaliba, majd a dohányzó asztalról elvettem a mobilom, elhúztam a zöld kis ikont, majd a fülemhez emelve beleszóltam.
-Szia!
-Hello Max! Mi a helyzet?-kérdése nem lepett meg, mert mindig így indított, ha valami gond volt a gyárban.
-Gianpierro, kérlek. Mond, hogy miért hívtál, mert Maxime már a hálóban vár, ha érted mire gondolok.-finoman utaltam rá, hogy épp megakartam fektetni a szépséget, miellőtt hívott.
-Ha elmondom miért hívtalak, a csajod ma hoppon marad, de rendben, mondom. Szóval Chris és Helmut idehozott egy kiscsajt a gyárba.-itt megakadt, úgy tűnt, hogy a reakciómat várja.
-És énnekem ehhez mi közöm?-nem értettem, hogy ez engem miért kéne, hogy érdekeljen.
-Annyi közöd van hozzá barátom, hogy ez a kiscsaj három éve nem versenyzett, viszont ma mikor beült a szimulátorba körülbelül három óra alatt jobb köridőt ment a japán pályán, mint te.-magyarázta hevesen, én pedig ledöbbenve álltam ott. A döbbenetet egy fél perc alatt átvette az idegesség.
-Mi az, hogy jobb kört ment? Mégis hogyan?-hangom idegesen csengett, én pedig fel alá járkáltam a lakás nappalijában.
-Nem tudom, hogy hogy csinálta. Két tizeddel volt gyorsabb mint te.-ahogy meghallottam a két tized szót egyből tudtam mit kell tennem.
-Holnap reggel indulok Milton Keynesbe. Tudni akarom, hogy csinálta, és ha kiakar túrni a helyemről, akkor meg kell mutatnom neki, hogy hol a helye.-morogtam idegesen.
-Te tudod haver. De szerintem nem ez a célja.
-Majd meglátjuk. Holnap délután bemegyek a gyárba.
-Oké. További szép estét.-Gianpierro röhögött, ezt egyértelműen hallottam.
-Kösz! Ezután meglesz.-morogtam gúnyosan az orrom alatt.
Halottam, ahogy megszakad a vonal, én pedig feszülten ültem le a kanapéra.
Persze ez után semmi kedvem nem volt egy kis ágytornához, szóval a mérnökömnek igaza lett, és Maxime hoppon maradt.

Lara

Délelőtt szintén a szimulátorban ültem, persze a reggeli edzés és a Gianpierroval való megbeszélés után. Ezúttal az Ausztrál pályán róttam a virtuális köröket, amik egész jól sikerültek.
Délután egykor indultam el az ebédlő felé, Gianpierroval az oldalamon.
-Meglepő, hogy ennyi kihagyás után is ilyen jól vezetsz.- egy elismerő mosoly játszott ajkain.
-Köszi, de ez még nem a legjobb teljesítményem.-vágtam rá azonnal.
-Akkor milyen a legjobb?-érkezett a hátam mögül egy kérdés. Még nem hallottam ezt a hangot, így kíváncsian fordultam meg a székemen. Nagy meglepetésemre Max Verstappen állt a székem mögött. Piszkosszőke haja tökéletesen belőve meredezett fején. Egy Red Bullos kardigánt, és egy fekete feszülős nadrágot viselt, fekete edző cipővel.
-Max Verstappen.- nyújtotta felém a kezét magabiztosan.
-Lara Kristensen.-álltam fel az asztaltól, hogy egy magasságba legyek vele, bár még így is egy pár centivel alacsonyabb voltam nála. Ahogy kezet fogtunk furcsa érzés kapott el. A tekintetünk összekapcsolódott, és ahogy elmerültem azokban a kék szemekben, úgy éreztem láttam már valahol. Csak az volt a kérdés, hogy mikor és hol?