A tanárnő kedvence

Fájdalom

És bepillantottam a terembe és olyat láttam amit soha nem akartam. Ott állt az én Adrim a tanári asztal mellett és mellett egy legalább 1,90 magas pasas. Egy öltönyös férfi. És az én Adrimmal kiabált. Amikor beléptem a terembe szerencsére nem vett észre de a tanárnő látta,hogy ott vagyok és így némiképp biztonságban érezte magát. A fülemben dobogott a szívem, vert a víz, melegem volt és szédültem. Nem tudtam mit kell tennem,de tudtam,hogy ennek nem lesz jó vége. Majd arra eszméltem, hogy a pasi kezet emel az alacsony nőre és meg akarja ütni. Ekkor kellett közbe avatkoznom. Megfogtam a pasi csuklóját még mielőtt az én életemet bántani tudta volna. Látszott az arcán,hogy nagyon meglepődött.
-Ne merészelje!-mondtam majd kihúztam magam.
-Engedjem már el!- rángatta ki az én kis kezeim közül a csuklóját.
-Most azonnal eltűnik innen, vagy kihívom a zsarukat, hogy kezet emelt egy nőre!-mondtam határozottan és a szerelmem elé álltam nehogy megpróbálja mégegyszer bántani. Majd egy lenéző pillantás után kinyitotta maga mögött az ajtót és kiment rajta és végignéztem, ahogy végigmegy a folyosón,majd kimegy az iskola hatalmas,díszes kapuján. Majd visszamentem és Adrit a tanári asztalra hajta a fejét,sírva találtam. A tanári asztal mellé térdeltem és a kezemet a vállán pihentettem.
-Adri.... könyörgöm. Mondj valamit. Ki volt ez? Miért akart bántani? Miért téged?
Majd keserű tekintettel rámnézett és elnevette magát. És ekkor értettem meg milyen is az igazi fájdalom. Amikor a legfontosabb ember szemében fájdalom tükrözödik. Sírás után valakit megnevetettni a legcsodásabb mégis legfájdalmasabb dolog.
-Még itt lehet? Még utol értehetem?