Megtörve [Louis Tomlinson & 1D]

08

Sziasztok! Gondolom egy kicsit furcsáljátok, hogy ilyen sok részt raktam fel ma. Ennek meg van az oka. Gyakszis hetem van és ma szabadnapos voltam. Ezért úgy gondoltam hogy rakok fel egy-két rész! Remélem tetszeni fog. XxTrixy❤

Nem tudok mit tenni határozott lépésekkel indulok meg az ajtó felé. Kezem épp hogy rá teszem a kilincsre és már fel is tépem az ajtót. Nem nézem merre csak futni kezdek abban reménykedve hogy hátra hagyhatom a pusztítás vágyát. Rohanok, egymás után hagyom magam mögött az utcákat mikor rá eszmélek hogy egy hídon vagyok. A környezetem felismerésével jön minden más is. A földre rogyok remegő lábaimmal míg lihegve kapkodom a levegőt. Nem érdekel az sem hogy a koszos betonon ülök egyedül egy hídon. Csak próbálom rendezni a gondolataimat és a légzésemet. Nem kellett volna részt vennem a konfliktusban. Csendben el kellett volna jönnöm már jóval előbb. Nem szabadott volna ki akadnom azért amiért lekurvázott. Mégis, életemben először nem csináltam semmit mikor megütöttek. És ezzel meg lettem alázva. Soha nem tűrtem hogy megüssenek. Talán ha nem fordulok meg és gyorsan tovább megyek akkor nem történik meg ez. Minden apróságot csinálhattam volna máshogy de ezek már nem változtatnak a dolgokon. Megütött. Briana felpofozott. Nem fájt, nem erről van szó. Kaptam jóval erősebb ütéseket is már. Az fáj hogy egy ilyen arroganciátlan idióta tette és megalázott, a semmiért. Lassan nyúlok gatyám zsebébe és húzom elő a pengét amit oda raktam. Kezembe veszem és forgatni kezdem míg csak nézem. Nekem ez már túl sok. Túl sok a maffia. Rengeteg embert megöltem, és ezzel nem csak az ő életüknek vetettem véget hanem a családjuk életét és tönkre tettem. Életeket tettem tönkre és nyomorítottam meg. Szörnyű ember lett belőlem. Nem értem hogy vagyok képes ilyenekre. Valószínűleg a anyám rég kitagadott volna. Sajnos még meg is érteném hogy miért tenné. Viszont én soha nem kínoztam meg senki, eltekintve egy két alkalomtól. Azok is csak információkért voltam és elengedtem őket és azóta is élnek. Bár rengeteg már embert megöltem. Őket nem kínoztam meg, próbáltam minél előbb megölni őket csökkentve ezzel a szenvedésüket, de ez aligha könnyű ha az a feladat hogy öld meg az illetőt. Egyáltalán hogy vagyok képes mások szemébe nézni gyilkosként?! A pengét még mindig kezemben forgatom és életet pöckölgetem ujjbegyemmel. Nevetséges hogy egy ilyen kis tárgy mint ez ki olthat egy emberéletet. Akár egy olyanét is mint az enyém, egy bérgyilkosét.

-Danielle!- ordít fel valaki mire oldalra kapom a fejem. Az apró pengét gyorsan csúsztatom vissza a zsebembe- Ne menj el! Könyörgöm- néz rám nagy kék szemeivel miközben lihegve lerogy mellém. Haja csapzott és kusza, gondolom a futástól.

-Nem terveztem elmenni Niall- húzom fel értetlenül szemöldökömet míg azért arcomra varázsolok egy biztatónak szánt mosolyt.

-Akkor jó.-könyebült meg.- Egyébként, őszintén szólva nem nagyon bírjuk Brianát. Ez után én még inkább nem bírom- vakargatja meg tarkóját kissé zavartan.

-Feltűnt, már akkor mikor belépett- húzom fintorra a számat. Szemem lehunyom és próbálom elfojtani azt a düht amit érzek a lánnyal kapcsolatban.

-Beképzelt és arrogáns. Közölünk csak Louis bírja, de hát neki kell. Az ő barátnője. Louis miatt viszont kedvesen viszonyulunk hozzá. Nagyjából- nevet fel keservesen.

-Azért ez kedves tőletek- mosolygok rá, de ez a mosoly már őszinte. Aranyosak hogy csak a legjobb barátjuk miatt elviselik Brianát bármennyire is nehéz ez nekik.

-Inkább tőled kedves- villant rám egy mindentudó mosolyt.

-Micsoda?- kérdem értetlenül rá kapva tekintetemet.