Hagyd hogy szeresselek

1.

Azt hiszem mindig is kilógtam a sorból...
Kezdjük 9 éves koromtól. Nem sikerült igazán beilleszkednem a közösségbe. (tudom, hihetetlen hiszen már 2 éve iskolába jártam, mindegy is)
Azt hiszem léphetünk egyet...
Valery vagyok, Valery Stonewall. Egyeseknek Ry (igen, fonetikusan "ráj"). 19 éves lettem idén júniusban. Öregszem...mint mindenki és ez normális. (azt hiszem...)
Nem sokan kedvelnek, de nem is várom el. Megszoktam a magányt. Most be tekinthettek az én kis életsztorimba. Nem túl izgalmas előre szólok. Viszont ami van benne izgalom az megéri a fáradtságot hogy elolvassátok. Legalábbis én úgy vélem... Hiszem azt hogy ez majd segít nektek is átesni pár mély ponton, najó, jópár mély ponton, de ha ebben segítséget nyújthatok a magam fajta elveszett lelkeknek akkor sebaj. Hogy őszinte legyek nem könnyű az élet, főleg homofób szülőkkel. Megjáratják az emberrel a poklot. Én perpillanat már nem élek velük. Elköltöztem. Hogy miért? Mint mondtam homofób népség és elítélnek. Mellettük nincs szabadsága az embernek és hát, élete se igazán ha úgy vesszük.
Kezdjük az utazásommal. Egyetlen bőrönddel meg a gitárommal szálltam buszra és teljesen naívan elindultam egy másik városba. Messze Londontól. Hogy most hol vagyok? Brooklynban.