301

Utószó

James a papírpoharát védve igyekezett átverekedni magát a zajos tömegen. Az ebédidő csúcspontján jártak és a kávézó tömve volt vásárlókkal, akik látszólag mind egyszerre akartak rendelni. Kilépett a zajos utcára és a rendőrség felé vette az irányt. Egy visítva száguldó mentőautó után bámult de gondolatai messze a múltban jártak. Az egész, ami vele történt mintha csak egy nagyon életszerű álom lett volna. Igyekezett nem gondolni sem az ókorra, sem Pleisztoszra és legfőképpen nem Annára, de amint volt egy üres perce az emlékek, mint váratlan, hívatlan vendégek sorba álltak az agya ajtaja előtt.

Egy zsebkendőnyi kis park elött haladt el és megpillantott egy üres padot. Ebédidőben ez ritka jelenség volt, hát gyorsan lecsapott a lehetőségre. Kávéját kortyolgatva eszébe jutott az a jelen, ahol neki menyasszonya volt és a gyilkossági csoportnak dolgozott. Mennyire más volt az a világ és mégis mennyire hasonló. A menyasszonyról eszébe jutott Anna... Dühösen morrant fel.

- Még csak az kéne, hogy itt sírdogáljak egy padon... szépe is lenne... - bosszankodott.

Végzett a kávéval és felkelt, hogy visszamenjen dolgozni, amikor szeme megakadt egy kis gőzpamacson, közvetlenük a pad mögött. Dobogó szívvel lépett közelebb de a pamacsból csak egy kissé eltorzult hang szállt felé. - James, legyél az elfekvő irattárban tíz perc múlva. Beszélnem kell veled. - Még a kétszáz éven keresztüli torzulásokon át is felismerte Anna hangját. Poharát nagy ívben a kukába hajítva rohant vissza a kapitányságra. A földszinti ügyeletesek rémülten ugrottak félre előle míg James csak egy gyors 'Bocsánat...' - tal már rohant is fel a harmadik emeleten kialakított irattárba. Lihegve zuhant be az ajtón, remélve, hogy senki nincs bent. Sebtében körülnézett a poros aktákkal teli irattárban, de az üres volt. Napok is eltelnek, mire valaki belép ide és általában csak azért, hogy feltegyen egy újabb mappát, vagy dobozt a polcokon halmozódó, évek alatt összegyűlt többi mellé. Rémülten pillantott az órájára majd megnyugodott, hogy alig öt percbe került, hogy ideérjen, tehát még nem késett el.

Rövid, feszült várakozás után a portál enyhe fényei tűntek fel két polc - sor között.

- James...? James, ott vagy? - hallatszott a ködfoltból. James lelkes igennel felelt és mielőtt kérdezhetett volna bármit is, Anna lépett ki a portálból.

A rendőr zavartan kapta el a tekintetét a ruhátlan nőről. Ezt soha nem lesz képes megszokni... Hirtelen ötlettől lekapta a zakóját és a nőre terítette, aki felnevetett.

- Látom még mindig szégyenlős vagy - mondta mosolyogva belebújt a zakóba, ami éppen elég hosszú volt, hogy takarjon mindent, amit kell. James kissé remegő hangon kérdezte.

- Minden rendben? Mi történt? Megint vissza kell menni a múltba?

Anna felemelte a kezét.

- Először is, én is örülök, hogy látlak. Másodszor, ne aggódj, nem kell visszamenni a múltba. Éppen ellenkezőleg, szeretnélek meghívni egy kis utazásra a jövőbe.

James alig bírta kinyögni.

- A jövőbe? Milyen távol a jövőbe és mennyi időre?

Anna rejtélyesen mosolygott.

- Csak ide mennénk a sarokra, a huszonharmadik századba és a küldetésed időtartama úgy, negyven - ötven év lenne... feltéve, ha vállalod.

James értetlenül bámult egy pillanatig.

- Mi...? - majd hirtelen leesett neki, hogy miről is beszél a nő. - Hogy menjek veled a te idődbe és éljek ott... de hát én ott teljesen el lennék veszve és... -

Anna kissé bosszús arcot vágott.

- Hogy néha milyen nehézfejű tudsz lenni! Megkaptuk az engedélyt a huszonkilencedik századtól, hogy átjöhess az én időmbe, végleg. Ezen ügyködők már hetek óta, te meg erre csak a kifogásokat keresed? Szükséged van egy kis motivációra talán? Esetleg ez...­? - kérdezte kajánul és szétnyitotta magán James zakóját.

A férfi megigézve bámult Annára aki megfordult és lépett egyet a ködpamacs felé és a válla felett hátranézve szólt.

- Utolsó esély, nyomozó! Gondold meg... persze, ha már van itt valaki, aki ideköt ebbe a korba...

James gyorsan, heves nemet intett a fejével.

- Akkor semmi baj, gyere... - intett és megfogta James kezét majd alakjuk egy másodperc alatt eltűnt az ezüstös fényben.

VÉGE