Lovely complex

2.5K 53 33
                                    

Első választásom az első animémre esett, amit még úgy néztem, hogy nem is tudtam mi az hogy anime.😅
Szóval bele is kezdek: ebben az animében az egyik oldalon egy magas csaj (Koizumi Risa), bár nem tudom, hogy a 170cm mióta óriás, mert akkor én is az vagyok😭 ,szóval "I don't know." és a másik oldalon, ahol egy alacsony srác van (Otani Atsushi), akire még én is azt mondom, hogy ez tényleg kicsi basszus (tejgyűlölet) 😂 és, akiket úgy is emlegetnek a suliban, mint a "defekt duó" és az ő szerelmük kibontakozásáról lesz szó. Elég furi, mert nem igazán megszokott, hogy a lány nagyobb, mint a fiú egy kapcsolatban. Elején igazán érdekesen indul a köztük a dolgok, de aztán szépen lassan (lassan lassan🐢) kialakul köztük valami, mert hát van, aki (Otani) nehezen fogja fel a dolgokat.😒🙄 Igaz ez (nem az a túl) romantikus anime, mivel hatalmas nagy humorral van fűszerezve és ez is a másik fő témaköre. Defekt duóként is elég nehéz egyik fajta kapcsolatból a másikba ugrani, de a barátaik nagyon sokat segítenek nekik benne, hogy valami legyen, de hát ha van segítség, akkor van hátráltató tényezők is, akik mindkét félnél megjelennek.
Véleményem szerint nekem nagyon tetszett ez az anime nagyon szeretem a sztoriját is meg a szereplőket ( jó van akit igazából lecsaptam volna és elástam volna az iskola udvarban, de na pont ettől érdekes az anime).

Akinek megtetszett az anime, de még látni akarna belőlük többet sokkal, annak ajánlom figyelmébe a mangát is, amiben tovább zajlik a szerelmi életük, az elballagás után is. Itt már helyet kap az is, hogy milyen is felnőtté válni és minden szembe kerülő akadályt legyőzni, hogy elérjük céljainkat. Persze a kapcsolatukat sem szabad hanyagolnia Otani-nak és Risa-nak sem.   

Részek száma:24 (szinkronizált)
                              74 (manga)

Remélem tetszett az első anime ajánlóm és kedvet csináltam nektek hozzá hogy megnézétek.😊 Ha tetszett akkor dobj egy csillagot és írd meg commentbe hogy megnézed-e az animét / a véleményed.😊
Hamarosan újra jövök ugyanis a szünetben nagyobb az időm nekem is.🔜 Addigis további jó szünetet!😁👌🏽😋

Frissítve:2018.12.08.

Anime ajánlókМесто, где живут истории. Откройте их для себя