Koe no katachi

379 12 5
                                    

Ha már így 40. rész, akkor már egy újabb film ajánlóval teszem meg. Most pedig a "Koe no katachi"-ra, avagy "A Silent Voice"-ra esett a választásom.
Történetünk ott kezdődik, hogy általános iskolában Ishida Shouya osztályába egy új diák érkezik. Pontosabban egy lány, Nishimiya Shouko. Ámbár nem mondható teljesen normálisnak, mert szegény születése óta siket. Ez nagyban megnehezíti a beilleszkedést az osztályban. Habár az elején úgy tűnik, hogy az osztály jól fogadja a kislányt és nyitottak felé, de aztán napról napra rájönnek, hogy számukra nehéznek bizonyul a vele való kommunikáció, így egyre inkább eltávolodnak tőle. Később Shouko áldozata lesz a naponta történő szekálásoknak, ami mind a siketségéből eredően követnek el ellene az osztálytársai. Ezeknek a szekálásoknak az élén Shouya áll, ám amikor oda kerül a sor, hogy már több hallókészüléket tett tönkre és már a tanárok is tudomást szereznek erről, így kérdőre vonva a tetteseket, akkor már a "bűntársai", nem vállalják fel magukat, hanem mind Shouya-t mondják, hogy ő követett el mindent. Ezeknek az általános iskolai bántalmazásoknak, később böjtje lesz, hiszen a történések után Shouya-t is kirekesztették.
Évekkel később Shouya megtanulta hogyan rekessze ki az embereket és hagyja figyelmen kívül mások véleményét. Ezáltal mondhatjuk, hogy ő is siketté vált. Azt is megtudhatjuk, hogy évek múltán Shouya és Shouko újra közösen járnak közép iskolába, ahol Shouya mindenképp szeretne beszélni és bocsánatot kérni a múltban elkövetett bűneiért. Mind tudjuk, hogy mondani könnyebb, mint megtenni valamit, így Shouya is fél, hogy a lány talán elutasítja vagy akár még szóra sem méltatja, de találkozáskor teljesen más volt. Shouya-ról tudni kell, hogy idővel megtanulta a siket kézjeleket, hogy tudjon a lánnyal kommunikálni.
Egyre több és több időt töltenek együtt, így egyre nyíltabbak lesznek egymás fele. Shouko húga az elején nem igazán szerette a fiút a még általános iskolában elkövetett bűnei végett, aztán idővel látta, hogy komolyan megbánta, amiket tett akkoriban.
Szerintem én ennél többet nem árulok el a filmről, mert az úgy szép, ha látjátok. Nekem kifejezetten a jellem fejlődések tetszettek, bár tény és való, hogy a tetteik is elég sokat mondóak voltak, így nem is kellett túl sok szó ahoz, hogy gyönyörűnek találd még így magába is. Anánlom mindenkinek, aki szereti ezeket a lélekig hatoló műveket.

Részek száma + hossz: 1x130 perc

Úristen😭🙏🏼🙏🏼 bocsi ezért a hatalmas késésért. Nincs mentségem. De remélem azért még nem vesztettelek el titeket. Én kis animr fan olvasóim. ❤️❤️❤️ Még egyszer hatalmas bocsi a késésért és tartsatok továbbra is velem, ha szeretitek az ajánlásimat és még akartok párat megnézni, abból, amit én ajánlok.😊😊

Anime ajánlókHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin