Death Parade

128 10 2
                                    

Egy különleges, misztikus és lélektani animét hoztam nektek most. Nem régiben néztem meg, mivel már régóta a listán volt. Annyira érdekes volt, hogy egy nap alatt megnéztem és szerintem, ha bárkit érdekel és belekezd akkor ugyan így fog járni.

A Quindecim nevű bárban játszódik a történet, ahova is az emberek a haláluk után érkeznek párosával. Az érkező párosnak valamilyen mértékben mindig közük van egymáshoz csak hát éppen nem biztos, hogy emlékeznek, ahogyan arra sem, hogy meghaltak. Dequim a bárpultos mindenkinek elmondja a helyzetet, annak említése nélkül, hogy halottak. A "vendégeknek" egy játékot kell játszaniuk, melyben az életük a tét. Miután eldöntetett a játék elmondja nekik a szabályokat. A játék során realizálják a helyzetüket és lassan rájönnek mi is történt velük. Ezeknek a játékoknak azonban egyetlen célja van, hogy kihozza a legsötétebb énjüket a játékosoknak. A Quindecim bár ugyanis egyetlen célt szolgál mégpedig, hogy eldőljön hova megy a lelkük az embereknek, a pokolba vagy a mennybe. Minden részben új emberek érkeznek és játszanak, azonban nem ez lesz az anime egyetlen témája, hanem Dequim-nek lesz egy segéde a fekete hajú lány, aki felbolygatja a dolgokat.

Szerintem igazán érdekes anime az emberi létről, hogy hogyan reagálnak a helyzetekre. Nekem 100%-osan lekötötte a figyelmem és le se tudtam tenni. Szóval ha szereted a kissé elgondolkodtató animéket, akkor ajánlom!

Részek száma: 12

Anime ajánlókOù les histoires vivent. Découvrez maintenant