Happiness is between us

1. Rész

Vasárnap

Alig faltam el az ételt a családommal valaki(k) kopogtattak az ajtón. Reméltem, hogy valamelyik barátnőm, vagy Norbi, akit már kb. öt napja nem láttam, mert valami rokonuknál van a szüleivel és hamarabb hazajöttek csak nem szólt, de se nem a barátnőim, se nem Norbi volt. Valami rokonunk volt, a világvégéről... és nem tudtuk mit keresnek nálunk, de ahogy helyet foglaltak, erre hamar fény derült.

- Tehát jövő héten, szombaton. – ismételte anyám a rokonaim szavát, miközben én szedtem le az asztalt. Mindig én végzem a piszkos munkát és Bea csak nyugodtan ül, arghh.

- Igen! – válaszolta Imola a rokonunk. Nem lesz nagy ünnepség, csak a szűk rokonság annyi bőven elég.

Nagyon szűk kis családi összejövetel lehet, ha minket is meghívtak, a lányuk Bianka keresztelőjére. Mi kb. az ezredik rokonuk lehetünk anyum ágáról. Anyám anyjának a testvérének a fiának a gyereke. Ezt nem értem. Szóval van mamámnak a testvére a néném fiának a gyereke. Oh akkor annyira mégsem távoli rokonok mind amennyinek én beállítottam, viszont szinte soha nem is beszéltünk velük, és nem is tudtuk, hogy van gyerekük. De, hogy miért érte meg nekik ezt, hogy hozzánk eljöjjenek azzal a pár hónapos gyerekkel? Mindegy nem az én dolgom viszont két órát utaztak hozzánk, de ez sem az én dolgom, ők tudják, hogy kiket hívnak meg a gyerekük keresztelőjére. 

Szóval az a lényeg, hogy anyum és apum elutaznak egy keresztelőre most szombaton valahova jó messze. Aha értem...

Ameddig a szüleim dumáltak még a rokonainkkal, addig én felmentem a szobámba, mert unom, ott nézni azokat a nem tudom kiket akik folyton azt hajtogatják, hogy milyen két szép lányotok van, meg milyen rendesek és minden, pff unom az ilyeneket, amivel nem csak én vagyok egyedül, mert Bea is utánam jött.

A szobámba felérkezve bekapcsoltam a laptopom. A facebook adatlapomat nézegetve észrevettem, hogy Tominak (az osztálytársamnak) szülinapja van és akkor beugrott hogy nemsokára valakinek szülinapja lesz.

-Wáá! - Ekkor egy hatalmas ötlet jutott eszembe és gyorsan felhívtam Timit és Csengit, hogy azonnal jöjjenek hozzánk. Két csörgés után Timi fel is vette:

- Szia!

- Szia Regi! – üvöltötte Csengi és Timi egyszerre a telefonba.

- Valami gond van, hogy ilyenkor hívsz?- kérdezte Timi.

- Semmi baj sincs, vagyis mindjárt elmondom, csak gyere át!

- Okéé. 5 perc és ott vagyunk.

- Jah és ne ijedjetek meg, mert itt vannak valami világvégi rokonaink.- mondtam a telefonba amire egy okééé választ kaptam.  

 5 perc múlva csengettek is az ajtónál. 

-Hali! – üdvözölt Csengi egy hatalmas öleléssel.

-Sziasztok! – viszonoztam. Ahogy bennebb jöttek észrevették a rokonaimat és köszöntek, meg Csengi azonnal letámadta a távoli uncsimat Biankát.

-Jaj de édes! – mondta Brigi, aki azonnal megtámad bármilyen szerinte cuki kisbabát. – Oh elnézést, amiért így iderohantam – kérte az elnézést Csengi, mivel majdnem szószerint lerohanta a rokonaimat.

-Ő itt Csenge – mondtam a rokonaimnak az említett fele mutatva – és ő itt Timea a két legjobb barátnőm. – mutattam Timi fele is bemutatva őket.

-Sziasztok! – köszöntek a világvégi rokonaim.

-Csókolom! – válaszolt illedelmesen Timi és Csengi.

-ÖÖ most mi felmegyünk a szobámba. – mondtam, miközben próbáltam leszedni Csengit Biankáról.

-Jó. – válaszolt anyu s felmentünk a szobámba, ahol nekikezdtem a mondani valómnak.

-Szóval, azért hívtalak titeket ide, hogy elmondjam, hogy ...

-Hogy... - vágott közbe Timi.

-Az az ötletem támadt, mivel Norbinak jövő hét után szülinapja és a szüleim mivel nem lesznek itthon, akkor szerveznék neki egy szülinapi bulit. – nyögtem ki a mondandómat.

-Mégis hol? – kérdezte kapásból Timi.

-Hát itt. Egy házibuliszerű meglepetés bulit, mert teljesen nem titkolhatom el Norbi elöl.

-Aha értem.

-Regi ezt mégis mi a jó égből fogod kifizetni? Mert gondolom egy jó bulin lesz pia és kaja. – oltott le Csengi egy nehéz kérdéssel, amit én könnyen vettem.

-Nem tudom, megoldjuk. Szerintem mindenki hozzon pénzt vagy mit tom' én.

-Jah, ezt jól átgondoltad? – bizonytalanított el Timi.

-Persze, miért ne?

-Nem tudom. És a szüleidnek szólsz erről?

-Nem! Kéne? – vágtam rá.

-Szerintem kellene szólj, hogy tudják miről van szó.

-Nem hiszem, hogy szükséges és amúgy is csak az osztályt hívnám meg.

-Regi szerintem gondold át! – mondta Timi.

-Oké. De mégis azért ez nem jó ötlet?

-De az, nagyon. Attól gondold végig és szerintem szólj a szüleidnek erről... - fejezte be Timi és nekifogott facebookozni a laptopomon.  

 Nem tudom mit tegyek, mert ez eléggé elbizonytalanított, vagyis amit a lányok mondtak, lehet hogy ez nem is olyan jó ötlet? És el kellene mondani a szüleimnek, hogy bulit szervezek Norbinak a házban... Nem is csinálhatunk akármit, és ha anyuék megtudják? Apa tuti nagyon kiakad az ötletem miatt és szerintem még lehet, hogy képesek lennének eltiltani Norbitól is... Ez nem igazság! Nekem, miért nem válik be soha semmi ötletem? Utálom magam a hülye ötletem miatt, mert ez így tényleg nem jó ötlet...

A monológomat a telefonom csengése zavarta meg. Norbi hívott.

- Szia Regim!

- Szia! – mondtam kissé elkomorodott hangon, mert egy monológból nehéz kitérni.

- Valami baj van? – a fenébe, tudtam, hogy Norbi nagyon jól ismer, de hogy ennyire?

- Semmi, csak kicsit fáradt vagyok, mert itt voltak valami világvégi rokonaim, akik meghívtak a lányuk keresztelőjére. – füllentettem.

- Ja jó.

- És veled mi volt ma? – kérdeztem kissé boldogabb hangon.

- Semmi különös. Voltunk a nagyiméknál és kb. ennyi. 

- Hiányzol! – mondtam szinte sírva, mert a hülye monológ újra belém tört és az is hogy végre hallom Norbi hangját és már tényleg nagyon hiányzik, és ha itt lenne, most megölelném és beszívnám az illatát és elfelejteném a problémáim... de nincs itt...

- Nekem is te, de már csak két nap és otthon vagyok, de ha tehetném, most oda repülnék a nem létező szárnyaimmal melléd. – mondta, miközben én nevetve letöröltem a könnyem. Annyira erős a kapcsolatunk, hogy mindig tudjuk, mivel boldogítsuk fel egymást és Norbi azonnal észrevette, hogy velem valami gond van. A csendet anyum törte meg:

- Regina, Beáta kész a vacsora, gyertek enni.

- Jó, 5 perc! – hallottam Bea hangját a túlsó szobából.

- Oké. – kiáltottam anyunak elemelve a telefont a számtól még mielőtt megsüketítettem Norbit.

 - Bocsi Norbi, de most mennem kell kajálni. Még utána beszélünk?

- Nem tudom, hívj fel, ha végeztél.

- Oké. Szia. – köszöntem el.

- Szia – mondta Norbi.   

Sziasztok! Itt is az első rész. Remélem tetszett. Véleményetek jelezzétek kommentben és csillaggal.