Happiness is between us

3. Rész

Következő óra unalmasan telt, megint egy irodalom, amin a tanár végig diktált. A csengőszó felmentés volt az osztály számára. Szüneten már nem élt a Cinti vs. Regi story a suliban, csökkentek a kérdések, mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, és Cinti is megmutatkozott a nyilvánosság előtt, vagyis kijött szüneten az udvarra, nem a mosdóban festegette magát, hogy elbújjon, az érdeklődőd diákok kérdéseitől.

A padunkon ülve az osztály nagy részével hangosan nevetgettünk. Egyszer megszólalt a telefonom és láttam, hogy Norbi hív ezért félre vonultam a zajos társaságunktól.

- Haló. Szia Norbi.

- Szia. Zavarlak? Még a suliban vagy?

- Nem zavarsz, és igen még itt vagyok, mert nem akarnak hazaengedni az utolsó óráról, mert a biosz az fontos, pedig reménykedtem, már utolsó előtti hét a tanévből, igazán hazaengedhetnének hamarabb. – filóztam az iskoláról Norbinak, aminek szerintem nem nagyon örült, de elviselte.

- Norbikám. – jött egy hang a hátam mögül, amit azonnal felismertem, és ahogy megfordultam láttam, hogy nem tévedtem, Cinti volt... miért nem tud leszállni rólam ez a lány? Arghh...

- Hagyjatok már! – mondtam elemelve a készüléket a fülemtől, remélve, hogy befejezik, de nem hagyták abba, Rebi folytatta.

- Puszika Norbikám, szeretünk.
- Ki a, ... - hallatszott a vonal másik végéről Norbi érdeklődő hangja.

- Menjetek a fenébe! – mondtam szinte kiabálva.

- Jól van, na, nem kell úgy felveszni. – válaszolt nyugodt hangon Cinti, reméltem ezzel elhúznak, de ne igyunk előre a medve bőrére gondolhattam volna, hogy ennek itt még nincs vége. Cinti a kezemben lévő telefont a szájához húzta.

- Nagyon hiányzol!- mondta Cinti, ez volt az utolsó csepp a pohárban, mert Norbi majdnem ˝kiszökött˝ a telefonból, de Ádám szerencsére a legjobbkor jött.

- Mi van hm? Hagyjátok Regit és húzzatok már el! - ordította le Cintiéket, amire az egész suli felénk fordult, amire a két lány rohamosan, szégyenkezve eltávozott tőlünk.

- Regi, ideadod a telefont? – nyúlt Ádám a telefonom fele és a bólintásomra el is vette. Pontosan nem értettem mit beszélhettek, de a fél szavakból megértve ezt raktam össze:

- Csá tesó, Ádám vagyok.

- Csá.

- Hallod az előbb a csajod Cintiék szívatták meg és ők beszéltek. Rá szálltak Regire és folyton szívatják azzal, hogy te nem vagy itt és ezért nem tudja megvédeni magát, meg kitéptek néhány lapot Regi jegyzetfüzetéből, meg ilyenek. Ez volt ma a story a suliban.

- Ha hazaérek, tuti felverem azt a két... - ezt nem folytatta Norbi, vagy csak én nem hallottam, amit mondott, de Ádám kicsit elmosolyodott. – az én csajommal senki nem foglalkozzon, főleg ők ketten ne. – folytatta, ami nem lepett meg, mert tudom, hogy szeret és tudom, hogy bármi, bárki ellen megvéd engem.

- Nyugi addig én itt vagyok és vigyázok rá, úgy hogy ne aggódj, és most szerintem hagyd, ne faggasd erről, szerintem kicsit kikészült a mai nap miatt.

- Oké. És kösz tesó, hogy vigyázol rá.

- Á, alap tess. Na Hello.

Ádám kinyomta a telefont és amire hozzám ért becsengettek, csak annyit mondott, hogy Norbi azt üzeni este beszéltek. Most komolyan, Ádám miért nem mondta el az igazat. Nem értem a fiú logikát.  

 Utolsó óra maga a rémálom volt mindenre figyeltem, csak arra amire kellene, pont arra nem. De túléltem, valahogy.

Hazafele Csengi, Timi és Dávid remek társaságot szolgáltak, mivel egy pillanatra sem hagytak unatkozni. Ők sem voltak a mai délelőtt a legboldogabbak, de a hazafele úton teljesen kinyíltak, nem szó szerint, csak mindenki a hangosan kacarászó társaságunkat leste. Viszont két személy hiányzott a baráti körünkből. Norbi, aki vidéken van a nagyszüleinél és Ádám, aki vásárolni ment, így ma nem csatlakozott hozzánk. Ez a mi hatfős vicces, megszokott társaságunk, ami most nem volt teljes, de attól a hangulat nem változott.

- Regi unatkozott órán ezért elkezdte számolni a pillantásaimat! – röhögte végig sűrűn pillantva az egész mondatát Dávid, amin nem lepődtem meg, lehet hogy volt benne valami igazság.

- Dávid! – kérte Timi Dávidot, hogy ez azért szemtelen volt felém.

- Mi van? Regi nem haragszik meg az ilyeneken. Ugye? – mondta Dávid felém fordulva keresve a pozitív választ tőlem, amin rövidesen elgondolkodtam, mert egyszer elkiáltotta magát félrészegen, hogy Norbi szabad, ezzel jelezve, hogy én és Norbi szakítottunk, ami nem volt igaz, csak pont akkor veszekedtünk, amiért én elmentem táncolni egy néhány fiúból álló társasággal. Hamar béke lett két perc, kimondjuk egymásnak a féltékenységünk, vagy a vita problémáit és vége, azonnal befejezzük a veszekedést és megy tovább az élet mintha mi sem történt volna, ilyen a kapcsolatunk Norbival, gyorsan túllépő. De térjünk vissza, amikor elkiáltotta Dávid magát, Norbira vagy öt lány futott és nem csak idegenek, hanem osztálytársak is. Dávidnak erre a mondatára megharagudtam. De kibékültünk. És mivel nem akartam elrontani a jókedvet ezért persze, hogy nem haragszok meg -et válaszoltam.

- Hű, már féltem, hogy megversz ezért a mondatért és elrontod ezt a szép alakot – mutatott magára Dávid önimádóan, - mert amit ma tettél, abból rájöttem, hogy simán meg tud...nál verni.

- Jah Dávid kétszer is! – mondtam, amit hangos röhögés kísérelt. Na és ekkor jöttek a storyzgatások mindenről. A közös progamaink ideje alatt elkövetett hülyességeinkről, és ekkor következtek a csípős pillantások, amiket figyelembe sem vettünk, csak tovább kacagtunk. Nagyon szeretek a barátaimmal lenni, mert egy szomorúbb napomat egy másodperc alatt a legjobb nappá teszik. A röhögéssel hamar eltelt az idő, így a tizenöt perces haza utam öt percnek tűnt.

- Szia Regi – köszönt el Brigi, Timi és Dávid.

- Sziasztok, csajok még később beszélünk. – mondtam miközben megöleltük a lányokkal egymást, de a meghitt ölelésünkhöz Dávid is csatlakozott.

- Király, csoportos ölelés! Puszi, puszi lányok. – ölelt meg Dávid minket egyszerre, amitől majdnem felborultunk.

A házba beérve csak anyát találtam, a konyhában.

- Szia! ....apa? – kérdeztem anyát, mivel apát nem láttam a házban.

- A garázsban van, valamit dolgozik szokás szerint.

- Oké szólok neki, hogy megérkeztem.

- Hívd ebédelni, mert kész az étel.

- Jó megpróbálom elhívni a fontosnak tűnő munkájától. – igen, aput nehéz félre hívni, ha valamit dolgozik, mert addig nem tágít a munkája mellől, ameddig be nem fejezi.

- Szia apa megérkeztem a suliból! – köszöntöttem apát, akit első pillantásra nem vettem észre, mivel a kocsi alatt volt.

- Szia. – mondta ki sem nézve az autó alól.

- Anya azt üzeni, hogy gyere enni, mert kész van az ebéd.

- Jó megyek, mert már nagyon éhes vagyok. –az étel szóra persze, hogy kijött az autó alól, kissé mocskosan, ami érthető.  

Sziasztok! Óriási kihagyás után de megérkezett a következő rész. Remélem van még rá ígény. Örülnék s értékelném ha jeleznétek pár szavazással vagy kommenttel. Szép estét!