A magányos király első szerelme

1. Fejezet

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Jó idő volt, csak egy kis lágy szellő fújdogált. Épp az iskolám felé tartottam, mikor megláttam Hinatát, aki a kerékpárjával szerencsétlenkedett az út szélén.

– Oi, mit csinálsz idióta? – mentem át a zebrán.

– Nem jó a biciklim – lógatta orrát.

– Ezért úgy döntöttél, hogy megkínzod? – vettem ki kezéből a csavarhúzót.

– Nem tudok szerelni, jó? – durcázott.

– De legalább nem fűrésszel próbáltad megcsinálni! – szekálom tovább.

– Tessék! Kész – adtam vissza a kezébe a szerszámot.

– Kö.. köszönöm Kageyama.. – nézte a tenyerében tartott tárgyat.

– Most pedig.. Viszlát! – pattant fel a közlekedési eszközre.

– Oi! Nem győzhetsz csalással! – rohantam utána.

Végül mindketten lihegve értünk az iskolába.

Az összes óra unalmas volt, majd végre elindultam, azaz elindultunk röpizni és, mint minden megszokott napon, most is versenyeztünk.

– Én nyertem! – ugrándozott a törpe.

– még mit nem! – vágtam hozzá a cipőmet.

– Ez mi volt?? – háborodott fel.

– Az, hogy én nyertem! – így szívtuk egymás vérét egy darabig, míg Daichi meg nem jelent és szedett szét minket.

– A kapitány ijesztő... – rázta ki Hinatát a hideg.

– Ez is a te hibád! – fogtam rá egyből mindent.

– Nem igaz! – morgott.

– Inkább gondolkodjunk, hogy mihez kezdjünk.. Hisz már nem egyszer kiraktak röpiről – mondtam a fiúnak.

– De mit tegyünk? – ült le szomorkodni a fűbe. Én is követtem példáját.

Egy ideig csak ültünk és gondolkodtunk, majd Hinata arcomra pillantott és azt mondta:
– Így nem is vagy olyan ijesztő..

Ettől a kijelentésétől fülig pirultam, ám azt nem tudom miért.

– Te pedig eddig sem voltál ijesztő.. Inkább aranyos – miután rájöttem, hogy csak rontok a helyzeten és meg sem kellett volna szólalnom, Hinata szemembe nézett.

– Aranyosnak tartasz?

– H-hát.. Én.. Öhm.. – dadogtam.

– Te is aranyos vagy! – lágyan mosolygott.

A szavam elállt ettől az arcától. Hihetetlen, hogy eddig nem vettem észre. Hiszen ez a törpe rohadt aranyos. Mi van velem? Csak Hinata enyhén cseresznye színű ajkát bírom bámulni. Hirtelen megfogtam a puha arcát és megcsókoltam. Ösztönből vagy tököm tudja, a lényeg, hogy nem én irányítottam a testem. A fiú arca átváltozott vérvörössé, mint az enyém, ahogy lassan elváltak ajkaink. Mivel mindketten zavarba jöttünk, elfordultunk egymástól kétségbeesetten. Teltek a percek, mígnem Hinata megtörte a csendet.

– Kageyama.. Ez volt az első csókom..

– É-én sajnálom... Ne-nekem is – hadováltam.

– Tényleg? – nézett arcomra, amivel a földet bámultam.

– Miért hazudnék neked? – akadtam ki, majd lefagytam. Miért ne hazudnék neki? Hisz... Nem muszáj igazat mondanom.. Mert nem szeretem őt.. De miért is ez jut először eszembe?

–  Nem hazudnál nekem? – pislogott nagyokat.

– Nem! Úgy értem... Talán nem.. – pirultam el mégjobban.

– Fiúk, jöhettek! – nyitódott hirtelen ki az ajtó, ahol Sugawara mosolyogva várt minket. Csendesen bebaktattunk és aznap nem is szóltunk egymáshoz.
Röplabda után együtt mentünk haza, de nem szóltunk egymáshoz. Nem azért mentünk együtt, mert úgy akartuk, hanem, mivel közel lakunk egymáshoz. Csendben gyalogoltam, míg Hinata véletlenül sem előzött le, hogy ne együtt menjünk ÁÁH dehogy. Inkább jött a kerékpárral mellettem, mígnem elváltak útjaink. Ezután egyedül sétáltam hazáig a sötétben és biztos, hogy a szüleim már a hülye üzleti út miatt elmentek. Úgyhogy megint egyedül leszek otthon és unom szét a fejem.

Yahoo! Amint látjátok itt az új KageHina ficim első fejezete és nem tudom, hogy észrevettétek-e, de mostantól minden fejezetet próbálok 500 szavasra írni, mint ez.
Remélem tetszeni fog ( főleg neked Aya_Hlms )!