Maffiák fogságában

Második

Pár órával később már Mr. Killer magánrepülőjén ülök. Álruhában, természetesen, mint mindenki, bár nem tudom minek.
A repülő kb. egy nappal később leszáll Dél Amerikában, azon belül Argentínába.
Két kísérőm megragad két olalról és levezet. Itt aztán jó meleg van!
Mivel a repülésben mindenki kifáradt, a nap további részét és az éjszakát egy fogadóban töltjük, ahol találkoznunk kell az expedíció vezetőjével, a maffiavezér fiával. Ő ott maradt az albániai búvóhelyen mert egyéb dolga akadt, de rám lakatolt egy nyakláncot, amiben egy mikrochip van, így minden lépésemet figyeli. Amennyiben nincs az álltalam megjelölt helyen amit keresnek, az őrgorillák visszavisznek és a főnök személyesen fog megölni. Szuper nem?

- Mozogj már!

Karomnál fogva berángatnak az épületbe. Nagyon úgy nézki, hogy a fogadó is a maffia tulajdonában van, mert mindenki igencsak otthonosan mozog itt. Összesen nagyjából húszan érkeztünk, most az őreimen kívül mindenki a fogadóhoz tartozó kocsmában ül és iszik. Na, hát ide se szeretnék többet jönni. A sok félrészeg pisztolyos alak között lépkedve enyén szólva kellemetlenül érzem magam. A bárpulthoz vezetnek, ahová nemsokára odalép egy sötétbarna hajú, barnaszemű, nagyjából húsz éves srác. Testőreim meghajolnak felé, engem pedig térdre rántanak előtte, fejemet pedig lenyomják. Dühösen összeszorítom a fogam. Azt hiszi majd minden alkalommal térdre borulok előtte?

- Kösz a segítséget srácok. Menjetek igyatok valamit - hallom meg a fiú hangját és ezzel egy időben elengedik a karomat. Nem merek megmozdulni. Érzem, hogy kezével az állam alá nyúl, így kényszerít, hogy a szemébe nézzek.

- Katie.

Kiráz a hideg ahogy kimondja a nevem. Mélyen a szemébe nézek. Furcsán csillogó sötét szeme van, de még így is ő a legnyugodtabb tekintetű.
Karomnál fogva felhúz a földről, majd vállamnál fogva betol maga előtt egy kis szobába. Egy íróasztal van ott egy székkel meg egy apró ablak. Leültet a földre az ablak elé, ő meg leül a székre és szembe fordul velem. Nem zavartatja magát, szemérmetlenül végigmér a fejem tetejétől a lábujjamig.

- Szóval te vagy a mi kis iránytűnk.

Ne válaszolj ha nem kérdeznek. Ez kijelentésnek hangzott, szóval nem felelek.

Elém tol egy térképet.

- Itt vagyunk most. A Bermejo hegy itt van, azt mondtad oda megyünk.

Bólintok egyet.

- Ez nagyjából tíz kilóméter, szóval nem egy nagy távolság. Holnap hajnalban indulunk.

*Másnap hajnalban*

Az éjszakát az íróasztal sarkának dőlve töltöttem a kis szobába zárva, összekötött kézzel. Aludni nem sokat aludtam, viszont kiderült, hogy a srácot Jack Killernek hívják.
Amikor kiengedtek a szobából kiderült hogy lovon, én pedig gyalog megyek. Indulás előtt Jack félre vont az épület tövébe.

- Remélem igazat mondtál, külömben apám meg fog ölni.

Felemelem a tekintetemet és a szemébe nézek.

- Nem hazudtam.

Lassan közeledik felém, egyre jobban a falhoz szorulok.

- Mit akarsz tőlem?

Hátam mögé nyúl és eloldozza a kezeimet, de szorosan előttem marad.

- Szimpatikus vagy nekem. Szeretnélek jobban megismerni. - suttogja.

Kezeivel fejem mellett támaszkodik, csípőnk majdnem összeér. Egyre közelít szájával az enyémhez, és én nem merek ellenállni. Övébe tűzve bal oldalt egy kés, jobb oldalt egy pisztoly van, bármit is tennék a megállítása érdekében, könnyedén el tudna hallgattatni. Kezeimet a falra tapasztom, egész testemmel igyekszem minnél jobban belebújni a falba. Lehunyom a szemem, hogy ne kelljen követelőző tekintetét néznem.

- Félsz tőlem? - leheli ajkaimra.

Némán csukott szemmel bólintok, orrom súrolja az övét.

- Nem kell. Nem foglak bántani. Kedvellek.

Hogy tudott fél nap alatt megkedvelni?

- Ismerlek.  - mondja, mintha olvasna a gondolataimban - Az iskolából. Végzős voltam, amikor jöttél. Első látásra beléd szerettem.

Ha nem itt, így és ő mondja, akkor nagyon romantikusnak találom. Ő magával semmi bajom, így hogy megmondta ki ő, valóban rémlik valami egy helyes 12-esről, na de az hogy egy leendő gyilkos maffia vezér szerelmet vall nekem ilyen körülmények között, na ez kicsit sok. A személyiségével nincs bajom. Szép hullámos barna haj, izmos test és velem kedves is. De hiába. Félek tőle. Félek az apjától, az embereitől és félek a munkájától. A haláltól.

- Engedj el, kérlek.

- Nem lehet - homlokát az enyémnek támasztja - apám mindkettőnket megölne.

Vicces, hogy a mai tinik gyakran mondják ezt a párjuknak, viszont ők sosem szószerint értik.

- Meg kell találnunk a kincset. Akkor nem fog bántani.

- És ha nemtaláljuk meg?

Nem válaszol.

- Ha meg lesz elengedtek?

- Nem. Sajnálom.

- Tehát a legjobb, ami ebben az egészben történhet velem, hogy életben maradok?

Megint nem válaszol, csak félrenéz.

- Ölj meg.

Eltökélten nézek a szemébe.

- Ha ígyis-úgyis meghalok, minek szenvedjek annyit feleslegesen?

Hirtelen mozdulattal kirántom a pisztolyt az övéből és a fejemnek támasztom. Pechemre fogalmam sincs hogy hogyan müködik. Halványan elmosolyodik és lefejti ujjaimat a fegyverről.

- Nem öllek meg. Szükségem van rád.

- A kincs miatt - felelem rá gúnyosan  és remélem idegesítően is, hisz úgy nagyobb az esélye hogy meghozza a megváltásomat. Tekintete elsötétül.

- Csak hogy tudd; engem nem érdekel a kincs. Én más vagyok mint az apám. Kérlek adj egy esélyt.

Meg se várja, hogy bármit reagáljak, ajkait az enyémre szorítja. Érzem, hogy már nagyon régóta várt erre és valamiért nekem is jól esik; félénken visszacsókolok.