A legeslegelső esetem az alkohollal (a szülők elmondása szerint) 4 éves koromban történt meg.
A szülők tették a maguk dolgait: anyám vasalt és hallgatta a híradót. Még apám is itthon volt, aznap nem dolgozott. Én járkálgattam a lakás nevű birodalmamban, ami akkor még sok érdegességgel szolgált nekem. Mindig találtam itthon új dolgokat, amik lekötöttek (mert hát egy gyerek már csak ilyen, minden érdekli). Már nagyjából mindent végigjártam a lakásban, csak a papám szobája maradt felfedezetlenül. Elindultam hát, persze pont abban a pillanatban, amikor a szülők figyelme éppen lankadt.
Kinyitottam óvatosan a szobája ajtaját. Mintha csak megéreztem volna: papám mélyen szunyókált a foteljében. Még a TV-t is kikapcsolta, pedig gyakran elaludt az unalmas műsorokon, úgy, hogy közben szólt a készülék. Ezt a jó tulajdonságát a mai napig megtartotta. Akkor még nem is csodáltam eme képességét, mert engem hidegen hagytak a "felnőttes filmek". Én is könnyű szerrel képes lettem volna elaludni a képernyő előtt az ilyenektől, ha nem az az izgő-mozgó típus lettem volna, -mint a legtöbb gyerek- így gyakrabban otthagytam a készüléket. Csodálkoztam, hogy vette a papám fáradtságot, és kikapcsolja a TV-t.
Végig néztem a szobában, még csak a bejáratnál, nehogy felébresszem őt. A szemem megakadt a dolgozóasztalán lévő zöld dobozon...
Akkor már tudtam, hogy mi is az a sör, mert a papámat és apámat láttam azt fogyasztani. Mivel én és a testvérem kiskorunkban még gyakran maradtunk otthon, soha nem vitték túlzásba. Tudták jól, hogy hol a határ, de attól még volt rá alkalmam látni őket -nem csak egyszer- sörözgetni. Talán ezért is furdallt a kíváncsiság: "Vajon a felnőttek miért isszák mindig ezt? Mi olyan jó ebben? Annyira finom?"
Emellett a gondolatok mellett persze az is fejembe jutott, hogyha én is iszom belőle, akkor olyan felnőtt lehetek, mint apám. Soha nem is adtak még egy kortyot sem az italukból, azzal érvelve: "Majd ha nagyobbak lesztek a testvéreddel..."
Hát most itt volt előttem a lehetőség, ez volt a legmegfelelőbb pillanat: papám aludt, a szülők tették saját dolgaikat... ezt az alkalmat nem ronthatom el.
Levettem a dobozt nagy üggyel-bajjal az asztalról -mert persze az magasabb volt nálam-, de így se ébresztettem fel az öreget. Félig volt a doboz.
Láttam már, hogyan csinálják ezt. Egy kézzel megfogják, ujjaikkal rászorítanak, majd a résből jön az isteni folyadék. Az én újjaim még ehhez rövidek voltak, így két kézzel fogtam körbe a dobozt. "Most, vagy soha..". A rést a számhoz tartva, belekortyoltam. Nem nagyot, csak hogy egy kicsit ízlelgessem, milyen is.
Borzalmas volt, el se tudtam hinni, hogy ilyen szörnyűséget isznak a felnőttek. Hatalmas csalódásomban nem jutott jobb az eszembe, és kiöntöttem a doboz tartalmát a szőnyegre.
Balszerencsémre nem élvezhettem ki, hogy elbántam ezzel az undorító löttyel. Apám ott volt már a hátam mögött, és szemtanúja volt, ahogy a felnőtt ital utolsó csöpje is a földön köt ki.
-Te meg mit csinálsz?!- mondta, nem is dühvel, inkább hitetlenkedéssel. Persze erre a kérdésre a papám is felébredt már.
-Mi történt?!- riadt fel.
-Beleittam, de nem finom.-mondtam, mintha ez egy mentség lenne.
-Gábor bácsi kinnt hagyta a sörét?- kérdezte apám a papámat. (Soha nem tegezte a papámat, még ilyen helyzetekben sem.)
-Ohhh...-bosszankodva csak ennyit tudott hozzátenni az egészhez. Nem is a sört bánta, hanem hogy olyan lett a szőnyeg, és minden alkohol szagú lett.
Így kezdtem el hát pályafutásomat, az alkohollal való hosszú utamon.
