Édes, drága, kissé tüskés és szemtelen, mindig visszafeleselő és lusta, de aranyosan butuska húgocskámról szól most újabb történetem. Itthon mindenki csak Cufinkának hívja -úgy mint rosszcsont-, mert mindig csak a gond volt vele, mely szokását a mai napig megtartotta. Elveszett már a Palatinuson, állatkertben, Sopronban, még egyszer régen a vidámpark tükörtermében is, amit a mai napig nem is értek, mert ha magát látja az ember, akkor már logikai alapon nem tud egyenest továbbhaladni, mivel elállja az útját a tükör. Mindenesetre ő valahogyan mégis véghez vitte a lehetetlent. De már megkísérelte 4 évesen az ablakunkból a repülést is (még jó, hogy apám nem engedte ezt); a szomszéd macskájának a farkát pedig előszeretettel húzogatta, olyan indíttatásból, hogy "miért ne?". Természetesen utána sírva futott a szomszéd nénihez, hogy megkarmolta a cica, de addig már nem tudott gondolkodni. A jövőbe nem látott, de annak a macskának a farkát mindig meg kellett húzni, és mindig maradt utána karmolásnyom. És még az adventi koszorú felgyújtásától kezdve a ketchupos plafonig (ez spagetti evésnél volt) sorolhatnám...Most felmerülhet a kérdés: "miért rosszcsont a neve, hacsak szimplán szerencsétlen?". Nos, apám mindig azt mondta, hogyha a tetvérem saját érdekei kívánják, akkor olyan gyors észjárása tud lenni, ami még engem is lepipálna. Az első, akolholos történetével ismertetem is, hogyan működik ez.
Nyáron gyakran lemegyünk a Balatonra nyaralni. Eddig még egy nyárra se emlékszem, amikor ne mentünk volna lent, de az tény, hogy fiatalabb korunkban hosszabb időkre mentünk le. A nyaralásoknál mindig meglátogatjuk a keresztszüleimet is, akik Veszprémben laknak, pontosabban Herenden. Szívesen fogadnak minket, ahogy azt vidéken, de főleg vendégségben szokás: fogadásra egy kupica pálinka, majd hűtött sör a hűtőből, még egy kupica pálinka evés előtt, majd jön az ebéd, utána még annyi sör, amennyi jólesik, és ilyenkor természetesen a helyi borból is kell fogyasztani, de csak ha előtte egy kevés pálinkát is iszunk, búcsuzásul pedig még egy kupica pálinka. Mivel a családban csak anyám tud vezetni, ezért ő hoppon szokott maradni, és apám élvezi az igazi vidéki vendégszeretetet (most már velem együtt).
De ez másképp volt, amikor a testvérem 6 és fél éves volt (én akkor voltam pont 8, azért tudom ilyen pontosan). Keresztapám hát fogadott minket, és ismét igazi kulináris élményekben volt része apámnak Herenden. Diópálinka! Hát ilyet kár lenne kihagyni. Bár a kíváncsiság minket is furdallt a húgocskámmal, de én személy szerint -akkor még- se a diót, se a pálinkát nem szerettem. Bezzeg a tesóm, már akkor a felnőttek italát itta volna, mint az istenek a nektárt.
A mai napig emlékszem a szituációra, ami miatt elmondhatom, hogy az én édes, drága, kissé tüskés és szemtelen, ráadásul mindig visszafeleselő és lusta, de aranyosan butuska húgocskám megérdemli a cufinka nevet. A szituáció így zajlott le: apám egyenesen eufóriába esett a diópálinka szó hallatán, hiszen nem minden nap iszik ilyet az ember. Fogadás, egy kupica, ez a szabály. Le se ültek, állva töltött keresztapám. Remegett is a keze apámnak, amikor öntötték bele a szeszt a poharába , utólag nem tudom, hogy a félelemtől, ami a pálinka legalább 58 fokos erősségéből adódott; vagy a boldogságtól, de szerintem mindkettő közre játszhatott. Én is, és a testvérem is csodálkozva néztük lentről az eseményeket, mert akkoriban nem ütöttük meg a 150 cm-t sem. A csodálkozásom abbamaradt, amikor ránéztem húgicámra. Mint ha egyenest a gonosz mosolyát láttam volna az arcán. Síva, Lucifer, az igazgatónőm és az összes mitológiai gonosz mosolya nem ért az övéhez akkor, amikor neki eszébe jutott a fondorlatos terv. Nekem csak pont annyi időm volt megkérdezni: Mi az? És bumm: abban a pillanatban nekilökött apám lábának, akinek eleve remegő kezéből kiesett a kupicás pohár. De nem ebből az indokból lett ő "rosszcsont". Nem, ez így se rossz, de utána, amikor szinte rávetette magát a kifolyt szeszre. Mert a következő pillanatban ő már a földről szűrcsölgette apám pálinkáját. Apám nem is bírt megszólalni; nem tudta eldönteni, hogy sírjon, amiért oda a vidéki vendégszeretetből kapott fogadóitala, vagy mert a testvérem 6 és fél éves létére több, mint 20 fokos alkoholt szürcsölget a rokonaink padlójáról. A keresztapám már röhögött is, de apám reakciója más volt. Rászólt a húgomra, nem hangosan, de fegyelmezően. Mire az ő válasza csak ennyi volt: "hmmm, ízlik..." Ebben a pillanatban a keresztapám már majd megfulladt a röhögéstől, apám meg ledöbbentségében nem is szólt semmit. Később azért még egy kupica pálinkát elfogadott, igaz, azt már ülve fogyasztotta.
Köszönöm, ha elolvastátok újabb művemet, és nagyon sajnálom, hogy ilyen hosszú idő után írtam újra, ráadásul az első közzétett történetem után jó sokkal. A közeljövőben próbálok majd még több vicces történetet összeszedni nektek.☺
