Ender

Egy új isten

-Itt is volnánk.- nyitotta ki a könyvtár ajtaját az enderman. Õ és Kagumera visszatértek az emberi világba és a régi kastély könyvtárában voltak. Hirtelen az enderman egy könyvvel tért vissza és mesélni kezdett.

-Egyszer még nagyon régen minden ender békében élt. Azonban úgy 1000 éve megszületett ez a sárkány és uralma alá vont minket. Semmit nem tehettünk. Én eljöttem ide és megtaláltam a sorsok könyvét.- kinyitotta a könyvet.- Itt azt írja, hogy elõbb-utóbb elérkeik az istenünk, aki megöli a sárkányt és megvált minket. Nézze!- odatartotta a könyvet Kagunak. Meglepve látta, hogy a könyv még a sárkánnyal való harcát is leírta. Értetlenül emelte fel a fejét.

-Nem értem.- szólalt meg- Miért én?

-A sors akarta így Úrnõm. Miért ne Ön?

Kagu végignézett magán.

-Akkor ezért nézek ki így?

-Pontosan Úrnõm. A sárkány marása is tett rá, de ez a forma az istenséggel jár.- rövid gondolkodás- Had kérdezzem meg: Óhajtja hogy segítsem Önt feladatai teljesítése közben?

-Igen.- bólintott Kagu- Ha kérhetem.

Teltek a napok. Kagu lassan hozzászokott, hogy Istenként kezelik és az endermaneket is képes volt irányítani, hogy újra eljöjjön a béke. Azonban az élet az emberi világban nem állt meg. Egy nap Circus felkereste Kagu házát, mivel rég nem hallott felõle. Azonban csak az üres házat találta. Kétségbeesetten keresett valami nyom után, ami Kagu hollétére utal. Hirtelen megakadt a szeme a levélen, amit Kagu neki írt. Felvette és olvasni kezdte.

"Kedves Circus!

Mire ezt a levelet olvasod, én már valószínûleg nem élek. De mindenek elõtt arra kérlek, hogy bocsáss meg!

Felkerestem az endet, hogy megölhessem a sárkányt. Rengeteget olvastam róla és nem bírtam ki, hogy ne próbáljam meg.

Ha élve visszatértem volna, akkor nagyszerû dolgokat terveztem, amikkel megünnepelhetnénk. Csak sajnos másképp tervezte a sors.

Erõsnek kell maradnod. Ha Isten is úgy akarja, egyszer még találkozunk.

Ölel

Kagumera"

Mire a levél végére ért, Circus a földre rogyott. Messzire hallatszott a kiáltása, ahogy halottnak hitt barátnõjét siratta.

Dolgos enderek sétáltak a városban. Némelyek a tornyokban õrködtek, némelyek éppen akkor léptek ki egy épületbõl, a kisebbek pedig a shulkereikkel játszottak. Azonban mindenki felnézett az égen átúszó lila fényre.

-Inferno istennõ!- kiáltott fel egyszerre néhány gyerek.

Inferno, azaz Kagumera a város fölött lebegve ellenõrizte, hogy minden rendben van-e. Néhány ender már megpróbált fellázadni ellene, mivel úgy gondolták, alkalmatlan az uralkodásra. Azonban Kagu Guardian segítségével legyõzte õket, majd az endermanre bízta a büntetésüket.

Kagumera leszállt az egyik torony tetejére. Elégedetten nézett végig a városon.

És telt az idõ. Egy nap Kagumera egy furcsa átjáró közelébe került. Ahogy közelebb került hozzá, fájdalom hasított a fejébe. Rémülten menekült a közelébõl és ráparancsolt néhány enderre, hogy semmisítsék meg az átjárót. Nem tudta, hogy pontosan mi az. Nem is akarta megtudni. Csak tûnjön el a szeme elõl. Egy robbanás. Még csak meg se repedt. Még egy robbanás. Még mindig egyben volt. Egy újabb. Semmi.

Mivel a rejtélyes átjáró elpusztíthatatlan volt, Kagumera elrendelte egy erõdítményszerû épület felépítését az átjáró köré, amibe senki nem tehette be a lábát. Még Kagumera se mert bemenni.

Az átjáró egy idõre elfelejtõdött.