At first sight

Első látásra

Mindig úgy gondoltam, hogy nem lesz elég erő bennem otthagyni a rosszat, de tévedtem. Igen, nagyot tévedtem. Mert otthagytam a rosszat egy sokkal rosszabbért. De nem bántam meg. A rossz az apám volt, a még rosszabb meg az utca ami befogadott. Ám ebben a rosszban is volt egy csepp jóság. Hogy mi volt az? Egy barát. Bizony. Nem is hittem, hogy nekem van még olyanom. De volt, van, még ha el is akartam üldözni magam mellől, pusztán védelem céljából. Ez a barát egy rég nem látott barát, aki amint visszatért egy szó nélkül segített. S hogy megháláljam segítségét elmeséltem neki miért jutottam oda ahonnét ő kisegített.
Most is rá várok. Azt mondta, hogy majd benéz a kávézóba, ahol dolgozom jelenleg, mielőtt elő nászútra mennek a pasijával. Nos igen, Mark, a barátom meleg, ahogyan én magam is az vagyok. Míg Mark gazdag addig én nem. Segített, de nem akartam, hogy eltartson, sem semmi ilyet. Ezért merült ki segítsége annyiban, én kértem mikor már majdnem össze is kaptunk, hogy nekem adta a régi lakását. Nem nagy az egész, de én nem is vágyom palotára.
Az ajtó feletti kis csengettyű jelezte, hogy új vendég érkezett. Odanézni épp nem tudtam, hisz egy vendéget szolgáltam ki. De aztán igen. Barátom volt az a vendég. Oda is mentem hozzá.
- Bocs, kicsit feltartottak. - máris mentegetőzött, pedig nem kellett volna.
- Tudom, hogy fontos ember vagy szóval nyugi, nem történt semmi. Inkább azt mondd mit hozhatok. - nem irigylek semmit tőle. Egy ilyen jó embertől bűn lenne bármit is irigyelni.
- A szokásosat. Aztán ha van időd jó lenne ha tudnánk pár szót váltani. - kicsit furának tűnt, de betudtam annak hogy biztos csak képzelődöm.
- Rendben, máris hozom. - ott is hagytam őt, hogy pár perc múltán visszatérjek. Közben persze szóltam a főnökhelyettesnek, hogy mit szeretnék s mivel engedte így nyugodt szívvel vittem ki barátom rendelését. - Itt is vagyok, tessék. - tettem le elé kedvenc zöld teáját, majd ültem is le vele szemben - Na mondd, mit szeretnél. Remélem nincs baj.
- Köszi. - máris ivott egy kis teát - Dehogy. Vagyis.. tartunk egy kis összejövetelt mielőtt utazunk és.. tudom, hogy mennyire nem szereted az ilyesmit, de szeretnénk ha eljönnél. - tudtam! Vagyis nah.. sejtettem, hogy valami nem stimmel.
- Hol lesz ez az összejövetel? - tényleg nem szeretem az ilyesmit, de most azt hiszem kivételt tehetnék.
- Otthon, nálunk természetesen. - egy kis megnyugvás.
- És hányan lesznek? - utálom a túlzsúfoltságot.
- Csak a barátok. - nem is értem miért kérdeztem meg. Sejthettem volna ezt is. Mindegy már. - Eljössz?
- El. - mondtam csak egy kis sóhajt követően.
- Szuper. - mosolyodott el s úgy tűnt meg is nyugodott - Oh, majdnem elfelejtettem, mivel a hétvégén utazunk az összejövetel holnap lesz. Hétre gyere majd. Ok?
- Igen. - úgy éreztem máris, hogy mélyen a zsebembe illik majd nyúlni.
- Jah igen, nem kell kiöltözni, emiatt ne aggódj. - de igenis aggódom. Bár amíg őt nem zavarja kinézetem addig más nem érdekel. Vagyis megpróbálok másról tudomást sem venni.
- Rendben. - hívása érkezett, de nem vette fel, helyette csak sietősen megitta a már kihűlt teáját.
- Bocsi, de mennem kell. - állt is fel, ahogy én is - Akkor el ne felejtsd, holnap hétre.
- Ok, tudom. - olyan mintha nem bízna bennem. Persze érthető, hisz tudja milyen vagyok.
- Rendben. - rám mosolygott még - Akkor addig is jó legyél. Szia. - letette a tea árát s ment is.

Ez volt tegnap. Most meg a buszon ülök és átkozom a forgalmat ami ilyen esti órán is csak akadályoz engem. Mark már írt is nem egyszer, meg hívott is, hogy hol vagyok. Minden alkalommal írtam s mondtam, hogy úton vagyok már.
Késtem, nem is keveset. Pontosan fél órát. Szégyelltem is kissé magam. De persze feleslegesen.
- Szia. Végre itt vagy. - ölelt meg Mark amint beléptem házukba, aztán persze elengedett s csukta az ajtót.
- Szia. - sapkát, kabátot, de először is a cipőt, vettem le s tettem ahová mutatta - A közlekedés tehet mindenről.
- Mondtam, hogy elmegyek érted. - ajánlotta ugyan, de én leintettem.
- Én meg mondtam, hogy nem kell.
- Igen. Túl makacs vagy. - belém karolt kicsit - Na de gyere, hadd mutassalak be néhány embernek. - na jah, túl sok a barátja és én alig ismerek egyet-kettőt belőlük. Válaszolni se hagyott időt, máris húzott magával a vendégek közé.
Nagyon nem odaillőnek éreztem magam, főleg mert nagyon olyan volt mintha mindenki engem bámult volna. Kezdtem feszültté válni mikor már a sokadik embernek mutatott be engem Mark. Aztán egyszer csak megtört a jég. Megláttam egy férfit aki teljesen magára vonta figyelmem. Csak állt egy kisebb csoport beszélgető ember közt, nem csinált semmi különöset engem mégis megfogott.
- Egy pillanat és jövök. - alig hallottam Mark szavait, de bólintottam hogy rendben és azt hiszem hogy szóltam is valamit. Az a férfi valahogy ezt a pillanatot választotta arra, hogy felém nézzen, sőt, hogy el is induljon felém. Szerettem volna hinni, hogy hozzám jön  de tudtam nem lehet így.
Hát tévedtem. Megint.
- Im Jae Bum. - mutatkozott be, hajolt meg picit, majd kezét nyújtotta.
- Choi.. Choi Young Jae.. - remek, dadogj is Youngjae, égesd csak jobban magad. Kissé késve ugyan, de meghajoltam én is felé és elfogadva kezét kezet fogtam vele.
- Azt hiszem mi még nem ismerjük egymást. - hát nagyon nem az biztos - Feltűnt az előbb, hogy mennyire figyeltél, gondoltam idejövök s megkérdezem az okát. - halovány mosoly kúszott az arcára, s én abban a percben vesztem el - No nem mintha baj lett volna. - sosem hittem benne, de most már tudom hiba volt, igenis létezik szerelem első látásra.