At first sight

Ismerkedve

(Elég sokára ez is, de itt az új fejezet. Jó olvasást hozzá. :) )

Totális zavarba hozott, de nem nevetett ki, sem semmi más ilyen, viselkedésemért. Igazán különlegesnek éreztem magam mellette.
- Nos hát, ez lenne amit én csinálok. - mutatott még pár számot nekem közben, és megmutatta amivel alkotni szokott. Sok új dolgot ismertem meg így. Olyan volt picit mintha egy tündérmesébe csöppentem volna.
- Nem gondoltam volna, hogy Mark-nak vannak olyan ismert barátai is mint te. - nem bírtam magamban tartani a dolgot - Igazság szerint mindig meglep engem.
- Na igen, ő legtöbbször ezt teszi az emberekkel. - pakolászott kicsit - Egyébként lenne kedved eljönni velem enni valamit? - rám se nézett úgy kérdezte ezért nem tudtam komolyan gondolja e vagy sem. Picit fura volt.
- Tényleg... Úgy értem te velem akarsz enni? - nem igazán értettem a dolgot. Pedig aztán nem vagyok buta.
- Igen. - hirtelen került elém s így közel hozzám - Lenne kedved hozzá?
- Én... Öhm... Azt sem tudom mit mondjak. - lehet másnak ez természetes és bátran belemenne, de nekem nem az.
- Mondjuk igent? - leguggolt elém, kezeit térdeimre tette - Persze nem erőltetem. De enni csa kell valamikor nem? - végülis igaza van. Meg aztán nem minden nap adódik ilyen, hogy egy olyan szívdöglesztő pasi mint ő enni hív engem.
- Rendben. - egy kis zavart mosolyt engedtem meg magamnak - Veled megyek enni.
- Ez a beszéd. - csak ekkor engedett el s állt fel. Megkönnyebbültem, de nem azért mert rossz érzés lett volna hogy olyan közel volt. Inkább épp az ellenkezője volt.
Eltett még pár dolgot, aztán ehagytuk a termet, majd nem sokkal később az épületet is. Sajnos vagy sem, de pár fura ember követett minket. Fotó is készült, de szerencsére akkor már bent ültünk kocsijában. Kissé ijesztő volt a helyzet. Persze szerintem csak nekem, mert Jaebum inkább csak ideges lett. Eme állapota kitartott addig míg el nem értünk egy helyet ahol megállt, leparkolt kocsijával.
- Ne haragudj Youngjae. - mondta is miközben biztoságiövét csatolta ki.
- De miért?
- Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni.
- De semmi sem... - rájöttem miért mondhatja azt amit - Oh... Hát az nem gond. Mármint nem láttak olyan nagyon és amúgy se ismernek. Szerintem nem lesz bajod. Vagy igen?
- Dehogy. - legyintett - Inkább felejtsük el, menjünk együnk egy jót. - kicsit megváltozott. Reméltem tényleg nem fog bajba kerülni.
Kicsatoltam én is a biztonságiövet, aztán ki is szálltunk kocsijából.
Meglepett a hely ahová mentünk. Nem volt az a puccos gazdag hely, ám mégis látszott, hogy nem a magamfajtáknak való, nem olyanok járnak oda mint én. Egyszóval ne szegényeknek való hely.
- Ne legyél zavarban. - hiába volt étlap én még hozzá sem nyúltam. Vétek lett volna. - Szeretnéd ha rendelnek én neked? - bólintottam csak, mire ő elmosolyodott aztán oda is intette a pincért és rendelt is.
- Nem kellett volna ilyen helyre jönnünk. - jegyeztem meg miután a pincér távozott.
- Miért? - úgy tünt meglepem.
- Mert.. csak nem vagyok ide való. - furán érzem magam - Igazából azt sem értem mit keresek itt veled. Te... Te...
- Mi én Youngjae? - olyan kedves volt a hangja s a tekintete is - Tudod én is ember vagyok ám és úgy gondoltam megtehetem, hogy meg akarjak ismerni egy kivételesen különleges személyt aki valami különös oknál fogva felkeltette a figyelmem. - ahogy beszélt nekem lángba borult arcom.
- Akkor miért nem azzal a valakivel vagy most?
- Azzal vagyok. - mosolya csak még nagyobb zavart okozott bennem.
- De én nem is... Semmi különleges nincsen bennem. - hol van már a pincér! Én ezt ne fogom kibírni. Olyanokat mond... Olyan zavarba hoz... El se hiszem... Biztos csak álmodom. Hisz én sosem érdekeltem igazán senkit.
- Hm.. Pedig szerintem van. - itram egy kis vizet inkább. Szerencsére jött is a pincér, hozta a rendelést. Így aztán jó étvágyat kívántunk egymásnak majd enni kezdtünk. Alig tudtam persze enni olyan zavarban voltam Jaebum miatt. S ha ez nem lett volna elég evés közben kijelentette, hogy hazavisz enfem. Ellenkezni se hagyott időt. Sőt, azt se hagyta, hogy a desszertet otthagyjam. Mert hogy azt akartam tenni. Túl sok volt már a jóból. Erre ő mit tett? Kért egy dobozt, abba tetette a desszertet ami egy picit, szerintem, túl nagy tortaszelet volt. Mindezek után, mert végeztünk s mert ideje volt, fizetett, s aztán el is hagytuk a helyet.
- Igazán nem kellett volna. - hallgattam míg kocsijához mentünk, akkor is mikor beültünk és elindultunk így. De nem sokáig bírtam.
- De kellett. - egy pillanatra rám nézett aztán újra az útra - Majd otthon megeszed.
- De...
- Semmi de. - jött egy piros lámpa, ő ekkor érintette meg kezem mellyel a kis dobozt fogtam mely a sütit rejtette. Rá is néztem meglepetten. Erre ő elmosolyodott, ismét. - Kedvellek Youngjae. Jobban mondva megkedveltelek. - elhúzta kezét mert zöld lett és tovább kellett mennünk - Tudom, hogy hihetetlen, számomra is az, de komolyan így érzek. Olyan könnyen tudok veled beszélgetni mintha csak ezer éve ismernénk egymást. Egyszerűen olyan jó érzés. - csak hallgattam őt és igyekeztem felfogni, megérteni amit mond. Értettem is csak épp hihetetlen volt. El se akarta hinni, hogy ez valóban velem történik. - Mit gondolsz lehetséges lenne, hogy tudnánk még máskor is így találkozni? - ismét pirosat kaptunk és ő ismét kicsit megérintett, ezúttal vállam.
- Biztosan. - rájöttem, ő csak úgy tekint rám most mint egy lehetséges barátra s nem többre. Picit elszomorított ám egyben kicsit boldoggá is tett. Ugyan ki ne akarna egy olyan férfi barátja lenni mint Jaebum.
- Ennek örülök. - túl hamar zöld lett, túl hamar tovább mentünk s így túl hamar elértük otthonom.
El akartam köszönni, befutni a házba, elmenekülni, de nem tudtam megtenni mert Jaebum ragaszkodott hozzá, hogy felkísérjen. S meg is tette.
- Hát akkor majd hívjuk egymást. - búcsúzkodtunk úgymond egymástól. Jobbára ő tőlem.
- Igen. - furán s szomorúnak éreztem magam.
- Vigyázz magadra. - meg is ölelt engem én meg szinte lefagytam. Mikor aztán etolt magától csak néztem rá mintha legalább elvarázsolt volna. Valahol így is volt. Elmosolyodott, arcom simította, majd közel hajolt és homlokon csókolt, végül csak távozott.