At first sight

Meglepetések

A vihar még jó sokáig tombolt, mi közben szótlanul ültünk és vártuk hogy múljon. Jaebum fogta a kezem, sőt, cirógatta is mikor egy-egy nagyobb dörrenésnél megremegtem. Én nem mertem szólni, ő  meg... hát nem tudom miért nem szólt. De, így valahogy olyan jó volt. Egész elviselhető volt a vihar, amire idővel már nem is figyeltem.
- Úgy tűnik lassan indulhatunk. - szólalt meg egy pillanatban Jaebum. Vajon kinevetne ha azt mondanám, hogy nem akarok hazamenni? Biztosan.
- Igen. - húztam volna el kezem, de még nem hagyta. Furán néztem rá, mire ő elmosolyodott, aztán egy kis cirógatás után mégis elengedte kezem.
- Na menjünk. - sóhajtott, indított s mentünk is tovább.
Az út sajnos túl hamar véget ért. Túl hamar elértük otthonom.
- Megjöttünk. - mondta mikor megállt az út szélén - Rendben leszel?
- Igen. Ne aggódj. - csatoltam is ki övem - Köszönöm, hogy elhoztál.
- Semmiség. - ki akartam már szállni, de ő megakadályozta azzal, hogy megfogta kezem - Lenne kedved találkozni valamikor? Csak úgy, meg.. tudod, amit beszéltünk, hogy majd meghallgatsz minket.
- Örömmel találkoznék veled. - biztosan csak az én szívem akar már megint kiugrani a helyéből, főleg így, hogy megint rám mosolygott.
- Akkor megadod a számod? - elpirultam s bólintottam, mire elengedte kezem, hogy aztán elővegye mobilját s kezembe adja. Kissé remegő ujjakkal írtam be a számom. Totális zavarban vagyok. - Köszönöm. - mondta mikor visszaadtam mobilját - Majd akkor egyeztetünk. Addig is legyél jó.
- Rendben. Szia. - egy sprinter gyorsaságával szálltam ki kocsijából, aztán rohantam a házhoz, majd abba be. Az ajtónak dőlve tettem kezeim szívemre, mely még mindig hevesen vert. Ez most tényleg megtörtént? Meg is csíptem magam, s mivel feljajdultam biztos volt hogy nem álmodtam semmit. Ah, de olyan béna voltam! Biztos jót nevetett rajtam, hogy úgy elrohantam. Hülyét csináltam magamból!
Elmélkedésem csak telefonom csörgése zavarta meg. Ismeretlen szám... Nem szoktam felvenni, de most valamiért mégis megtettem.
- Halló...
- Youngjae? - ismerős a hang - Jaebum vagyok. Minden rendben ugye?
- Szia.. - meglepett rendesen - Nincs semmi baj.
- Oh, akkor jó. Olyan hirtelen rohantál el, hogy azt hittem nem vagy jól.
- Jól vagyok... - és még aggódik is. Menten elolvadok.
- Rendben. Nem is zavarlak. - olyan kedves a hangja - Szép álmokat Youngjae.
- Neked is Jaebum.. - csodálom ki tudtam mondani érthetően.
Ezután tettük le és én ezután kezdtem el vigyorogni mint egy idióta. Életemben nem történt még velem ennyi jó egy nap alatt. Na jó igen, de ez most más. Most egy totál idegen volt kedves velem, sőt, mintha még ismerkedni is akart volna.

Az estém eseménytelen zajlott tovább. Tusolás, kis vacsora, majd alvás. Másnap meg reggel ugyanaz mint mindig. Annyi különbséggel, hogy hétvége lévén nem leszek egész nap a kávézóban. Lehetne minden hétvégém szabad, de én nem akartam. Nem volt miért vagy kiért kérnem, hogy szabad legyek.
Tehát, a reggeli, szokott dolgaim után, munkába mentem.
- Üdv. - köszönt egyik munkatársam aki ugyanakkor kezd mint én - Felkészültél a mai napra?
- Szia. Fel én. - jó ember ő is, ahogy a többi munkatársam is. Ezért us kicsit szerencsésnek érzem magam.
- Akkor hajrá. - kacsintott, mn ajd még előttem elhagyta az öltözőt.
Utána nem sokkal mentem én is. Mi nyitottunk. Míg munkatársam a pult mögött ügyködött, a nyitva tábla kitétele után, addig én már szinte rutinosan törölgettem át az asztalokat s szedtem rendbe őket. Nem kellett túl sok idő, hogy a többiek is megjöjjenek, ahogy annak se hogy a reggeli roham beinduljon.
Egész délig meg sem álltunk. Felváltva mentünk pihenni, enni, ki mit szokott. Egy ilyen pillanat után jött egy vendég akihez éppen én mentem oda.
- Jó napot. - köszöntem kedvesen, ahogy mindig - Mit hozhatok önnek? - mikor az illető levette a maszkját és a sapkáját kellemes meglepetésként ért a kiléte - Jaebum?
- Igen én. - mosolyodott el - Egy menta teát kérnék. Köszönöm.
- Azonnal hozom. - írtam is fel, aztán pici meghajlás után hagytam is ott őt. Tényleg siettem. A pultnál leadtam a rendelést, amit hamar el is készítettek, így mar fordultam is vissza. - Tessék, fogyaszd egészséggel. - tettem le Jaebum elé a csészét, kicsit remegő kézzel - Ha bármi mást szeretnél, csak szólj.
- Köszönöm, úgy lesz. - még mindig mosolyog. Biztos jól mulat zavaromon. Ah, mindegy is. Meghajoltam kicsit újra és mentem is tovább.
- Hé, Youngjae, honnan ismered? - egyik nőnemű munkatársam állított meg mielőtt egy újabb rendelést vittem volna ki.
- Kicsodát? - értetlenkedtem.
- Hát őt. - bökött fejével Jaebum felé aki előtt két fiatal lány állt, vihogva, miközben ő írt valamit egy papírra.
- Jaebum-ra gondolsz?
- Te csak így simán le Jaebum-ozod? - olyan meglepett fejet vágott.. de olyat amit még nem láttam.
- Miért? Hisz ez a neve. - fura volt még mindig.
- Azért szivi - jött oda a nőnemű egyed nőnemű párja - mert a te Jaebum-od egy híresség. Már aki bírja amit ő meg a haverja csinál.
- Jajj ne legyél már ilyen... - míg ők ketten beszéltek addig én teljesen elkábultam. Jaebum ilyen nagyon híres lenne? De.. de miért nem mondta senki? Talán nem lettem volna olyan béna. Na jó, kit áltatok. Én mindig béna vagyok. Végülis szíve joga kinek mit mond el. De azért furcsa. Valahogy... olyan fura, rossz érzés környékezett meg.
Kis késéssel ugyan, de végül kivittem a rendelést, elnézést kérve az adott vendégtől a késlekedésért.
Telt az idő, hol jobban, hol lassabban. Tette mindenki a dolgát. Közben persze néha-néha lopva Jaebum felé néztem, aki még dél tájékában is a kávézóban ült, mintha csak várt volna valakire.
Mikor lejárt munkaidőm letettem kötényem, az öltözőbe mentem visszavenni utcai ruhám. Mire hagytam el a kávézót már Jaebum nem volt ott. Kicsit csalódottá tett. Miért? Csupán csak azért mert picit reméltem, hogy én vagyok, lehetek az akit ő vár. De hát csak egy merész képzelgés volt nem más.
- Végeztél? - ijedtemben majdnem orra buktam. Az eséstől két ölelő kar mentett meg - Jól vagy? Ne haragudj, ha megijesztettelek. - csak néztem rá kábán, feltehetően vörös fejjel és próbáltam felfogni a helyzetet. Most ő engem várt? Bólintani voltam az képes volt még. - Akkor jó. Elvihetlek?
- Én... öhm... nem szükséges. Biztos van fontosabb dolgod. - húzódtam el. Nem tudom miért tedtem, csak úgy érzem ez a helyes.
- Nincsen. - érintette meg vállam - Gondoltam megvárlak, aztán beszélgethetnénk, vagy megmutatgatnám amiről az este beszélgettünk. - most megint más volt. Fura. Vajon képzelődöm megint, vagy most ő is zavarban van?
- Tényleg megmutatnád mit dolgozol? - sejtem már, hogy nem egy mezei kis suttyó, hanem egy híresebb ember. De akkor miért foglalkozik velem?
- Tényleg. De ha esetleg más dolgod lenne.. - vakarta meg tarkóját, én meg ezt a pillanatot választottam válaszadásra.
- Szívesen veled megyek. - kissé talán hirtelen voltam - Kíváncsivá tettél?
- Akkor gyerünk. - fogta is kezem, aztán húzott kocsijához. Beültünk, majd miután bekötöttük magunkat indultunk is. Ekkor értettem csak meg sietsége okát. Egy kisebb csapat, talán dotós vagy rajongó, integetett nagy intenzitással az út mentén. Jaebum egész addig nem szólt, gondolom, fura volt nagyon, míg úgy nem érezte nem követik.
- Bocs ezért a kis közjátékért.
- Semmi baj.
- Nem hagynak élni. - sóhajtott - Pedig én is ember vagyok, olyan mint ők. - na ezzel azért vitatkoznék. Nagyon nem vagy te olyan mint ők, szerintem.
- Hát de híres vagy. Nem? - nem tudtam mit is mondhatnék, butaságot meg nem akartam. Persze lehet így is azt tettem.
- De. - újabb sóhaj felőle - Csak néha már túl sok. - ezt el tudom hinni, képzelni - Na de.. - kanyarodott be egy nagy épület elé - most más.. Megmutatom miről is beszéltem. - leparkolt, aztán kiszállt s mint egy udvarias lovag kinyitotta nekem az ajtót. Meglepetten és pirulva köszöntem meg, majd szálltam ki a kocsiból aminek aztán csukta is ajtaját vissza. Kis mosollyal mutatta merre menjünk s indult is, én meg utána. Furán néztek ránk ahogy az épületbe léptünk, és azután is végig, míg el nem értünk egy termet melybe bementünk.
- Ülj le ahová szeretnél. - vette le közben kabátját. S míg én bólintottam és meg követtem példáját, addig ő egy asztalhoz ment amin mindenféle kütyü volt.
- Itt dolgozol? - kicsit körbe néztem s nem kicsit varázsolt el a hely.
- Igen. A társam épp egy rádióműsorban van. - a társam szó furán hatott rám - Mehet? - bólintottam, erre ő bekapcsolt egy laptopon valamit. Elindult egy dallam, ami hamar eszméletlen jó dallá nőtte ki magát. Nos,  bátran mondhatom, hogy újra szerelembe estem. Számomra elég volt ezt az egy dalt végighallgatni, hogy értsem miért vannak úgy oda értük. Butaság? Lehet. Én is mégis így gondolom. - Na, hogy tetszik? - észre se vettem mikor ült le mellém, csak arra eszméltem hogy túl közel került hozzám.
- Nagyon jó.. - mondtam némileg zavartan.
- Te hallottad ezt először. - mosolyodott el, én meg pirultam tovább - Örülök, hogy tetszik. - biztos csak úgy mondta. Ugyan miért mutatna meg pont nekem, ráadádul úgy hogy más még nem is hallotta, egy dalt? Semmiért. Hihetetlen.
- Ez.. igazán megtisztelő. - hajtottam le fejem.
- Valami baj van? - fejem ráztam - Akkor miért nem nézel rám? - meg se várta válaszom, állam alá nyúlt és felemelte fejem, hogy rá nézzek - Mondtam valami sértőt?
- Nem. Csak.. - elvesztem, olyan nagyon elvesztem - csak nem értem, higy miért kapok tőled ilyen nagy figyelmet. Van bálam sokkal érdekesebb ember is.
- Azt hiszem nem voltam elég érthető. Ne haragudj. - arcom simította kicsit - Azért vagy te itt s kapsz figyelmet mert feljeltetted az érdeklődésem. Szeretnélek megismerni. - elmosolyodott amitől majd el ájultam - Vagy ha úgy jobban tetszik, megtetszettél nekem s az, hogy te embernek nézel nem holmi istenségnek. - s ott gyúlt lángra igazán arcom mikor meg is puszilt.