Utolsó harc ~TheVR~

Segítésből baleset

2018. Május 12, Debrecen.

~Jani~

Debrecen romokban, rengeteg halott felnőtt, asszony, gyerek.

Mi Pistivel azon mázlista emberek közé tartozunk, akik még élnek...

Itt támaszkodunk koszosan egy szétrombolt téglafalnak, miközben Pisti a fogja a kiment bokáját, mikor mindkettőnk szeméből egy kövér könnycsepp legördül..

Oldalra húzom a fejemet, és egyre jobban feltörekvő könnycseppeimet nehezen visszapislogom, de egyetlen egy kitör a fal közül.

Ott feküdt Orsi.

Teste kihűlt, és nem mozdul.
Lelke meg se rebben..

De bárcsak megrebbenne!...

- Bárcsak... - suttogom halkan magam elé, majd Pistire nézek, ki egy üres mosolyt küld felém, melyről a leghülyébb is megállapítja, hogy csak szívet kínző bánat van abban a mosolyban..

Szeméből pár cseppecske előtör, majd Anita felé néz, ki ugyanúgy, közvetlen Orsi mellett fekszik.

Ritka pillanatok egyike mostanában, hogy csönd uralja Debrecen városait.

Nincs ordibalás, nincs gépfegyverhang.

Csak csend...

- Srácok, van egy kis kajátok, vagy valamitek? - jön közben elénk egy 12-13 éves rövid hajú kislány, és vágyakozóan néz ránk.

Ránézésem hatással van rá, a kosztól már szürkésbarna pólóját felemeli, és meglátom, hogy szegényke már csont és bőr.

- Sajnos nekünk sincs, mi is nagyon éhesek vagyunk - sóhajtok egy nagyot, majd rámosolygok.

Szomorúan eldöcög, de még visszanéz egyszer.

- Emlékszel, mikor még streamelgettünk? Mikor még jókat mosolyogtunk egymáson, és a srácok viccein? Milyen jó is volt... - néz rám Pisti, mire nagy nehezen felállok, és a kezemet nyújtom neki, ő pedig megfogja, én meg felhúzom, majd átkarolom a vállainál.

Így megyünk lassan, komótosan a hadi rokkant Debrecen romos, és kosztól-portól barna utcáin.

- Szerinted meddig fogunk még élni? - néz rám legjobb barátom, remegő hanggal megkérdezve a legegyértelműbb dolgot, mellyel ő is tisztában van.

- Tudod te azt - reagálok hirtelen, és halkan. - Nem sokáig. Nem sokáig.. - fejezem be mondandómat, és a lábam elé nézek.

Sóhajtok egyet halkan, majd egy könnycseppecske legördül koszos arcomon.

Ha ez egy Happy Hour-ben történt volna meg, Pistiék biztosan rákérdeztek volna a problémámra.

Most viszont a barátom megértően néz rám, majd elmosolyodik.

És meghallom első szipogásait.

Karikás szeme csillogása rengeteget elárul róla.

Legtöbbet a kedvéről.

Az élethez ugyanannyi kedve van, mint nekem.

Semennyi...

Felnéz az ég felé, ahol a felhők is sírnak, és háborognak.

Gyorsan elázunk, semmi védelmünk sincs.

Egymásra nézünk, majd egyszerre egy ugyanakkorát sóhajtunk.

Majd hirtelen mögénk lőnek sorozatosan, mire megjelenik egy adag katona.

×Pisti×

- FIÚK, SIPIRC ÁT!! - ordít ránk egy hölgy, mire én átszaladok, Jani meg ottmarad az úton, és össze-vissza néz, és nem érti, hogy mi van.

- Jani! - ordítok utána, de semmire nem megyek ezzel.

Ekkor észreveszem, hogy egy csávó egy ablakból egyenesen rá céloz egy AK-val.

A csaj, aki ránkordított, észreveszi velem egyetemben ezt, majd Jani elé ugrik, és hátulról, amerről van a fegyver, átöleli, mire a puska eldördül, a lányt pedig eltalálja.

- Lara! - ordítanak utána, és lefagynak a honvédség tagjai.

Janira ránézek, majd észreveszem, hogy a golyó őt is eltalálta, és együtt dőlnek el Larával.

Ő sem mozdult, mint Orsi sem, és Anita sem.

- JANI!!!! - rohannék oda, de pár katona lefog, azzal a 3 szócskával, hogy minden rendben lesz...

Könnycseppeim mint a Niagara, elkezdenek ömleni, de ekkor csak mégjobban lefognak a terepmintás ruhába öltözött úriemberek, és nem engednek el.

Lassan lenyugszom, mely csak kívülről tűnhet így.

Belülről mindjárt szétszakadok....

Mert még csak most veszítettem el, de piszkosul hiányzik a legjobb barátom...