Rövidebb történeteim, novelláim :)

Lejárt szavatosság

Hol is kezdjem? Talán a személyleírásommal.
Név: Anabella Stone
Kor: a bűvös 30
Lakhely: New York, távol az életembe beleszóló anyámtól.
Családi állapot: egyedülálló (még mindig( :( )
Jellemző adatok: hosszú szőkésbarna haj, zöld szem, átlagos testalkat.
      Most, hogy már tudod a fontosabb adatokat rólam, rájöhettél, hogy egy mindennapi nő vagyok nulla szerelmi élettel. Mi ennek az oka? Olvass tovább és megtudod.

      Egyszerűen katasztrofális vagyok a párkapcsolatokban. Sőt, ha már itt tartunk, el sem jutok a dolog kapcsolat részéig. Jó, ha a harmadik randit megérem a kiszemelt férfival. Meg vagyok átkozva!!! Szó szerint!!! Mintha az lenne a homlokomra írva, hogy a szavatossága lejárt! Persze a lúzer mellett. Az a néhány találka, amin részt vettem, vagy avval lett vége, hogy a pasi menekült tőlem vagy avval, hogy én menekültem előle.
      Vegyünk egy-egy példát a két esetre:

Stan:

       Még most is kiráz a hideg tőle. Nem tudom, ki vett rá, hogy randizzak vele. Ja, megvan. Az anyám.
       A világ legunalmasabb embere, akivel valaha találkoztam. Szerinted mi volt a foglalkozása? Hát persze, hogy könyvelő. Én, mivel nem akartam megbántani szegényt, egész vacsora alatt kedves voltam vele, és érdeklődő, pedig őszintén megmondva eléggé nehéz volt úgy tennem, mintha a tőzsde és az adózás hosszútávon lekötne.
A találkozásunk után szinte úgy kellett levakarnom magamról. Egy hónapig (!!!) üldözött a telefonhívásokkal és küldeményekkel. Még a munkahelyemre is bejött, de szerencsére észrevette a titkárnőmet. Mit mondjak szerelem volt első látásra. Ők köszönik szépen azóta is jól megvannak. Hála az égnek!

Andrew:

       Hát igen ő lehetett volna a nagy Ő. Csak hát én, mint mindig most is elszúrtam…
       A találkozásunk, szinte mesébe illő volt. Egymásnak ütköztünk az utcán és segített összeszedni a holmimat. Azonnal levett a lábamról a szívdöglesztő mosolyával, és mint mindig a számomra babonás harmadik randin bukott el a dolog. Vacsorázni mentünk, egy kellemes étterembe. Volt ott minden, gyertyafény, finom bor és a kettőnk között pattogó szikrák sem hiányoztak. Annyira belefeledkeztem a flörtölésbe, hogy nem figyeltem arra, hogy mit rendelek. Ez lett a vesztem…
       Nos, legyen elég annyi, hogy az éjszaka további részét a kórházban töltöttem allergiás tünetek miatt, és a majdnem befutó pasi, pedig fejvesztve rohant ki az étteremből a vacsora közepén. Istenem, de kár érte!

      Most pedig éppen a kishúgom esküvőjére igyekszem Bostonba, ahol a családom is él. Megint egyedül. Semmi kedvem a következő két nap alatt állandóan kitérni az anyám által, számomra kiszemeltek elől, de érzem, hogy ez vár rám.
     Megérkezésem után rögtön, ahhoz a szállodához igyekeztem, amit kijelöltek a meghívott vendégeknek. A taxiból kiszállva csak egy kék villanást láttam és máris a nyakamba ugrott valaki:
- Szia, anya! – paskoltam meg a hátát az említettnek.
-Szia, kicsim! El sem hiszem, hogy itt vagy. Mutasd magad! Már megint fogytál! - kiáltotta egy kis kétségbeeséssel a hangjában.
- Ugyan anya, csak rémeket látsz! - sóhajtottam.
- Mindegy, majd ügyelek arra, hogy rendesen egyél – mondta szórakozottan. Drágám én olyan izgatott vagyok. Azt sem tudom hol áll a fejem. Holnap lesz a fogadás és a lánybúcsúztató. De miért tartalak fel, ezt később is megbeszélhetjük, ha már kipihented magad. A fogadáson várlak, mert szeretnék majd bemutatni valakit neked!
- De anya! Megmondtam, hogy nem kell a kerítőnőt játszanod. Ha akarok, találok valakit magamnak – mondtam egyre mérgesebben.
- Persze szivem. De azért nem halsz bele, ha megismerkedsz vele. Kérlek, tedd meg ezt értem!
- Rendben – sóhajtottam megadóan.
- Akkor megegyeztünk. Ne haragudj Ana, de rohannom kell. Majd később még találkozunk - búcsúzott tőlem el egy puszival és már ott sem volt.
       Mit tehettem volna? Nem utasíthattam el csak úgy. Minden hibája ellenére mégiscsak az édesanyám és nagyon szeretem őt.