-Ghostly-

Chapter 2

∆∆∆∆∆

Amint beléptem az iskola épületébe, senki sem vett észre, szokáshoz híven. De ez egy cseppet sem zavaró tényező nekem, inkább nyugtató, minthogy valami alaptalan pletykát halljak magamról.

Ahogy haladtam a szekrényem irányába, hallottam pár osztálytársamat egy videóról beszélni ami tegnap került fel, de már most nagy szenzáció. Biztos megint valami hülyeséget videózott fel valaki, nos a mai generáció pedig azonnal ugrik az ilyenekre.

Kiszedtem a szekrényből a kissé vastag matek könyvemet, amit a mindig szoknyát hordó Mrs. Wide tanít, elég szigorúan. De ez engem addig nem zavar, míg a tábla előtt nem találom magam, s minden szempár a gerincembe nem fúródik.
Aztán jött a már félig kiolvasott Nyomorultak, amivel már eddig is eleget szenvedtem az olvasásával, mivel nem egy Harry Potter kötet.
Valamint a történelem könyvemet, amiből éppenséggel a csodálatos világháborúkat boncolgatjuk, s azt, hogy az őseink milyen remek dolgokat is tettek.

A nap további részében viszont a többiek nem hagyták egymást nyugton azzal az új videóval. Az egész osztályom, valamint a többi diák is az iskolában, erről beszélt.
Én viszont ültem a leghátsó padban, csendben, és csak annyit kértem, hogy lehessek otthon, a szobámban, Kian-nel.

∆∆∆∆∆

Tesin is rendesen meglepődtem, mivel a lányok, vagyis ahogy hívják őket, a Pletykás ötös, nem mindenféle eszement jött-ment pletykáról sugdolóztak, hanem ők is arról a bizonyos videóról beszélgettek. Mondjuk, nem épp szép dolgokat hallottam, de hát mit lehet tenni.

- Ez a csaj azt hiszi, hogy olyan hiper-szuper, hogy el is kezdte feltöltögetni a videóit. Eléggé el lehet szállva magától, de hogy még az arcát sem képes mutatni. Pff! Nem ér ez semmit sem! - mondta el véleményét a barátnőinek.

- Kis amatőr - kezdett el nevetni az egyikük.

- Úgyis el fog bukni - dobta hátra a haját a középső magasabb lány.

Magamban sóhajtva csendben sétáltam mögöttük jó pár méterre az utolsó kört. Viszont a gondolataim közé befészkelte magát az a bizonyos videó. Egy lány, aki nem meri felvállalni magát és ennyire rossznak gondolják. Lehet nem is olyan rossz abban, amit csinál, csak ők mondják ezt, mert nem tudnák megcsinálni ugyanazt.

Gondolatmenetemből egy sípszó zökkentett ki, ami annyit jelentett, hogy letelt az óra, mehetünk öltözni.

Az öltözőben sem volt másról szó, csak arról a bizonyos videóról. Már éppen a kabátomat és a sálamat vettem magamra, mikor elindították a felvételt. Egy lányhang énekelt, s az öltözőbéliek pedig elkezdtek kuncogni.

- Komolyan rózsaszín? - nevetett fel gúnyosan - Ez még visszamaradt a babakorban? - szinte nyerített a többi társával.

Viszont ahogy egyre ment tovább a felvétel, ismerősnek csengett a dallam és a hang is. Mielőtt pedig kiléphettem volna az ajtón, úgy csapott belém a felismerés, hogy azt hittem menten elájulok.
Úgy kaptam ki az ajtót és szedtem a lábaimat haza, hogy mire a bejárati ajtóhoz értem, szinte kileheltem az életem.

Levegő után kapkodva másztam fel a lépcsőn a szobámig, majd ott becsapva magam mögött az ajtót, Kian-t az íróasztalomnál találtam.

- Mit csináltál? - néztem rá a torkomban dobogó szívemmel.

- Semmit - rántotta meg vállát, s láttam ahogy próbál elfojtani egy mosolyt.

- Te normális vagy?! - dobtam le a táskámat idegesen - Mégis hogyan tudtál ilyet csinálni? Mi van ha lebukom? Tudod miket hallottam a suliban? - dobtam le magam idegesen az ágyra.

- De nem fognak rájönni hogy te vagy az. Kapucni van a fejeden és csak hátulról látszódsz - jelent meg egy halvány mosoly az arcán - Nem lesz baj. Egyébként láttad mennyien megnézték már? - vigyorodott el, akár egy hiperaktív kisgyerek, aki megkapta a napi csokiját.

- Hallottam hogy az egész suli erről beszél, de csak most tesin hallottam meg a saját hangom. Te nem tudod miket mondtak. Azt gondoltam, hogy valami érdekes dolgot csináltak a videóban és csak irigykednek, de ez nem így van - szorítottam magamhoz a párnámat - Ha kiderül hogy én vagyok rajta, akkor az egész suli nevetség tárgya leszek - néztem fel rá kimerülten.

Felkelt a fotelből és lassan letelepedett mellém, s hideg kezét az enyémre helyezte. Nem húztam el a kezem, annak ellenére is, hogy kirázott a hideg. Jégkék szemeivel aranyosan nézett rám. Nem tudok rá haragudni, csak egyszerűen félek. Félek attól hogy kitudódik, hogy én vagyok azon a videón, s a suliban pedig mindenki rajtam fog nevetni. Félek a közönségtől és az engem vizslató rengeteg tekintettől.

- Csak irigykednek, ugye tudod? - szólalt meg kisebb csend után - Ha ennyire előítéletesek, akkor csinálják meg ők is ezt, vagy álljanak ki a közönség elé. Utána lehetne összehasonlítani a kettőt - mondta a mindig bölcs szavait, s a végén egy bátorító mosollyal ajándékozott.

A fiú, aki kiskorom óta mindig velem volt és az egyetlen ember, aki a legközelebb állt hozzám. Kian az a fiú, akiért az életemet is adnám. Ha adhatnám...

∆∆∆∆∆

A kicsit eseménydúsabb rész, ennyi idő után. Az elején még nem éppen tudtam, hogy hogyan is oldjam meg, de sikerült és itt van.

Köszönöm, hogy elolvastad és ha tetszett, akkor jelezd egy csillaggal vagy kommentel.
Köszönöm.

-LittleAlpha-