Egy szó...

2;

Ha valali megkérdez egy diákot, hogy mi a kedvenc tárgya a suliban, kapásból rávágja, hogy a csengő. Ebben semmi meglepő nincs. Melyik rab nem örül a szabadságnak, nem igaz?
Bár én nem azért vagyok vidám, mert mehetek haza, hanem mert edzés van. Nincs egyetlen egy dolog se, ami jobb élénkítő lenne a röplabdánál. Na jó, ha Kegayama rádnéz azzal a tekintetével, tuti elszáll minden fáradtságod és képes lennél lefutni a maratont.
Nem látom még sehol a sötét auráját. Általában ilyenkor már itt vár. Történt valami?
Nagyt kortyolok a hideg levegőből, majd rohanni kezdek. Hátha a versengés előcsalja.
Kapkodom a lábam, próbálok nem elesni. Még egy enyhe hangzavart is keltek, hogy biztos észrevegyen.
Tervem sikerrel jár. Pillanatokon belül egy feketr buksi halad el mellettem. Na nem, ebből nem kapsz!
Turbó fokozatra kapcsolok, fej-fej mellett haladunk. Az utolsó pár métert viszont csúszva tesszük meg. Fene gondolta volna, hogy pont a bejárat előtt fagy be a pocsolya.
Nem tudunk lefékezni, egyszerre zúgunk be a csitott ajtón.
-Ki nyert? - kérdeztük egyszerre a halálra rémült csapattársainktól.
-Az ajtó - szólalt meg a mindig sunyi Tsukishima.
-Szerintem döntetlen - javította ki Sugawara.
Hangosan sóhajtok. Gondoltam, de legalább előkerült Kageyama.
Nagynehezen feltápászkodunk és az öltöző felé vesszük az irányt. Gyorsan kapkodom magamra a ruhákat, mihamarabb a háló előtt akarok állni ugrásra készen, de szemem sarkából észre veszem, hogy Kageyama nem ilyen lelkes. Sőt, ahelyett, hogy öltözne, engem bámul.
-Van valami baj? - kérdem óvatosan.
Tekintete komoly marad, semmit sem tudok leolvasni arcáról. Aztán ellöki magát a szekrénytől és hozzám sétál.
Meglepően hideg a tenyere a homlokon.
-Nem vagy lázas?
-Tessék? - dermedek le. - Nem hiszem, teljesen jól érzem magam.
-Pedig eléggé sápadt vagy. A homlokod se a leghidegebb.
A tükörbe nézek. Arcomon még enyhe pír van a kinti levegőtől és a futástól, de a bőröm többi része tényleg falfehér. Furcsa, pedig tényleg semmi bajom. Még csak nem is szédülök.
Rávigyorgok a kilencesre nyugtatásképp. Jól esik, hogy törődik azzal, hogy vagyok.
-Köszi, de megvagyok. Tényleg nem érzem semmi jelét annak, hogy rosszul lennék.
Gondolkodik még pár pillanatig, de aztán tényleg felöltözik.
Amint kilépünk, vissza is tér a régi Kageyama. Bemelegítés után a szervát és a labda fogadását gyakoroltatta velem. Véletlenül se azt, amit szeretek.
Tény, hogy nem azt kell fejleszteni, amihez értesz, hanem azt, amihez nem, hogy ne legyen gyengéd, de az sem baj, ha van valami, amiben kitűnsz. Leütés... Megtapasztalni a kilátást a háló tetejéről... Legszebb álmaim. Emelett itt van velem egy mindig morcos, savanyú képű, de mindenképen tehetséges áfonya, akinek hála ezt mind megtapasztalhatom. Az álmaimból valóságot farag. A képemből meg felmosórongyot.
Ki gondolta volna, az arcommal sikerül fogadnom a labdát. Szépen be is koccantam a padlóba.
Néhányan a csapatból iderohantak hozzám, Tsukki viszont csak ott röhög a háló mellett.
A Tanaka-Noya, azaz a senpaiok egyszerre rántanak fel ülő pózba, hogy ne fetrengjek ott, mint a kutyák által termelt biocsapda a vágásra váró fűben.
-Jól vagyok - nyugtatgatok mindenkit. - Csak picit koppantam. Kemény az én fejem.
Állnék is fel, de valami irritálni kezdi az orromat, így egy tüsszögés kíséretében visszahullok a földre.
-Hinata, - nyújt felém Sugawara vagy inkább Sugamama egy zsebkendőt. - nem fáztál meg véletlen?
-Meglehet - trombitálok bele az anyagba. - Reggel sikerült megkóstólnom a havat az út mellett.
Felsegítenek, majd Sugawara megfogva a kezemet kezd el kivezetni. Hova visz?!
-A gyengélkedőre megyünk - most vagy gondolat olvasó vagy az anyai ösztönök súgták meg neki.
Szomorúan tekintek vissza a kezében egy labdát tartó Kageyamara. Nem adhatott fel nekem. Pedig már annyira vártam rá.
Nem akarok beteg lenni.
Átsétálunk a főépületbe, csendesen sétálunk a folyosókon. Közben végig a harmadikos szürke hajának tincseit tanulmányozom jobb híján.
-Hogy vagytok Kageyamaval?
A kérdés, mintha késsel szúrtak volna mellkason. Ez most honnan jött? Értetlenkedve nézek Sugawarara.
-Most mi az? Sokat lógtok együtt. Gondoltam megkérdezem - játékosan összebirzolja a hajam, de én továbbra sem értem, mit szeretne tudni. - Nekem bármit elmondhatsz.
Belém fagytak a szavak. Most azért megyünk a gyengélkedőre, mert nem tudom, talán lázam van, vagy mert ilyeneket akar kérdezni.
-Mit érzel Kageyama iránt?
-Barát - vágom rá egyből az igazat. - Egyik legjobb barátom, riválisom és talán példakép is...
Sejtelmes mosolyt kapok válaszul.
Én tényleg az igazat mondtam!
Nem kérdez többet, a némaság visszatér közénk, egészen addig, míg el nem érünk a gyengélkedőre. A nővér azonnal megkérdezi mi a panasz, a harmadikos pedig válaszol helyettem. Ő lett az új szinkronhangom.
Leültetnek az ágyra és a kezembe nyomnak egy lázmérőt. Hőemelkedésem van. Éreztem, hogy bajom lesz abból, hogy reggel megfürödtem a hóban. Én szeretem a telet, de ő nem szeret engem.
-Jobb lenne, ha hazamennél, Hinata. Hazakísérjelek?
-Köszönöm, de egyedül is visszatalálok - utasítom el Sugwara ajánlatát.
Kedves, de nem szeretném, ha mai nap folyamán mégegyszer zavarba hozna.

Ahh, havazik. 😚 Annyira hangulatos. Nincs is jobb, mint beülni az ablak mellé, nézni a hópelyhek szálingózását, közben önteni magadból a hülyeséget a wattpadon. XD
Téli születésű vagyok, meglátszik az írásomban is, mennyire szeretem ezt az évszakot. Attól még remélem, tetszett a rész. 😃😃😃😘
Találkozunk a folytatásban. 😉😉😉