Egy szó...

3;

Sajog a fejem. Szédülök. Hányingerem van. Soroljam?
Tegnap, mikor hazaértem elmeséltem anyámnak mi történt. Csak rázta a fejét, elküldött fürödni, megvacsoráztatott, aztán küldött aludni. Semmi bajom nem volt. Most viszont alig állok a lábamon.
Korán keltem, ahogy szoktam, szándékomban állt suliba menni. Be is pakoltam a mai órerendemnek megfelelő tárgyakat, de már a szobám ajtajában összeestem.
Ezt jól megcsináltam. Ha tegnap jobban figyeltem volna... Nem. Hó fedte azt a jégcsapdát, nem láthattam előre.
-Shoyo, mit csinálsz?! - anyám riadt kiáltását hallom meg.
Iderohan hozzám, felsegít és visz vissza a fekhelyemre.
-Eszed ágában se legyen ma eltekerni! Maradsz szépen itthon és kigyógyulsz!
Még a takaróba is bebugyolált. Úgy nézek ki, mint egy fahéjas tekercs. Vagy inkább narancsos.
Semmi erőm. Az általában hiperaktív énem szabadnapot vett ki.
-Shoyo, most elviszem a húgodat az óvodába, de utána nekem dolgozni kell mennem - kezdi, de egyre rosszabbul hallom a hangját. - De nem hagylak egyedül, hí...
Hamar elalszok. A láz dolgozik.
Álmomban egy jégtáblán csücsülök, a tenger közepén. Alig van rajtam valami, csak az edzőpólóm meg nadrágom, még egy zokni sem védi meztelen talpamat.
Fázom, ráz a hideg. Fogaim vacognak, ritmusukból gyors tempójú zenét lehetne írni.
Fehér és a kék az uralkodó szín. A fagyé.
A víz hullámzik körülöttem, szél fúj.
Egyedül vagyok.
Aztán egy meleg textil érinti meg válamat, ami be is takar. Átjár a melegség és megnyugszom.
Hirtelen már nem egy jégtáblán ülök, hanem egy rét közepén. A nap süt, az égen egy kósza felhő sem rontja el a csodás összképet. Körülöttem virágok ezrei nyílnak. Kellemes az illatuk.
Leszakítok egyet és megszagolom, mire valami morgó hangot hallat.
Nem vagyok egyedül.
Felpillantok és a semmiből méhek teremnek előttem. Mások egy szimpla, fekete-sárga rovartól is megijednének, de nekem ennél több jut. Csupa Kageyama fejű raj zümmög felém, néhány még az idióta szót is ismételgeti.
Felriadok és meglepetten tapasztalom, hogy homlokomról egy vizes rongy csúszik az ölembe. Ki rakta ezt ide?
A válasz oldalt vár. Fekete bozont, kék szempár. Jézusom!!
Annyira megijedek, hogy a szobám sarkáig elkúszok. Nem kell mondanom, egész testemben reszketek.
-Nem ébredtem még fel?! - kiálltom ki gondolatom.
-Miről zagyválsz, idióta?
-Téves riasztás, hála az égnek - sóhajtok egy nagyot. - Neked nincsenek hártyás szárnyaid.
Szegény Kageyama csak térdel, mint paraszt gyerek a kukoricásban és nem tudja, mi van. Nem csodálom, de nem neki kellett mind ezt átélnie.
Ha már Kageyama... Mit keres a szobámban? Meg is akarom kérdezni, de aztán meglátom a vizes vödröt és a kezében egy rongyot, amit épp kicsavar. Így már világos. Gondolom anya hívta át, hogy ne legyek egyedül.
Kageyama még mindig meg tud lepni. Képes volt ezért kihagyni a sulit, kihagyni az edzést, hogy rám figyeljen?
-Köszönöm - szökik ki a számon.
-Mégis mit? - hangja a szokásos morgós.
-Hogy vigyázol rám.
Visszasétálok a helyemre és leülök az ágyamra. Azonnal nyom is le a fáradtság, de nem aludhatok, ha vendégem van. Illetlenség lenne.
A döntést végül Kageyama hozza meg. Egy határozott mozdulattal megragadja a vállam és lenyom az ágyra, a rongyot pedig a kelleténél erősebben helyezi a homlokomra. Most akkor segíteni akar vagy a koponyámat kíséreli meg betörni?
-Menten bealszol, ütődött. Ne próbálkozz, pihenj. Hogy majd, ha jobban leszel, ismét feladhassak neked - álmodom vagy tényleg ezt mondta?
Valamiért megnyugszom és hangos szuszogásom végül ismét az álmok birodalmába repít engem. Olyan sokat álmodok egy nap alatt.
Egy kihalt zsákutca, legalábbis elsőnek annak hiszem. Mindenhol kukák és szemét, amerre a szem ellát. Még jó, hogy szagokat nem érzek.
A távolban egy macska sétál. Aranyos. Kis fekete kandúr. Nézelődik picit, majd megállapodik rajtam a tekintete.
Testem minden porcikája menekülőre akarja fogni. Mégsem teszem.
Az állat felém sétál és lassan az a kicsinek ható test, nagyobbnak tűnik az átlagnál. Felém tornyosulva néz le rám, én pedig összerezzenek.
Már megint egy rémálom.

-----------

Üdv légy' földlakók! Elnézést kérnék mindenkitől, hogy ilyen sokat várni kellett a folytatásra. Nehéz úgy írni, ha már nem éli az ember az adott animét, de itt a nyár, én pedig lusta vagyok kimozdulni, nézzünk akkor Haikyuut!! Remélhetőleg meghozza az ihletemet.
Igyekezni fogok az írást illetően, de nem ígérek semmit. Gyakran fordul elő velem, hogy kihagyok heteket, hónapokat, mire újból kedvet kapok. Előfordulhat még párszor.

Kérem, valaki! Valaki magyarázza már el nekem, miért akarok egy télen játszódó sztorit nyáron írni!!! Help!!

Én köszöntem is mára, a következő részben találkozunk. :)