Adardroz (Sárkányvér sorozat II. kötete)

Vadászok

Sziasztok! 

Kicsit megújult a kötet. :D Akik már ismerik régebbről, azok tudják, hogy nem innen indult eddig a folytatás. Ennek a változtatásnak az az oka, hogy az Adardroz túl hosszú volt, az első kötet pedig túl rövid. Ezzel próbálom egyensúlyba hozni a kettőt. Nagy bánatomra a csillagokat és a kommenteket nem tudom átvinni egyik kötetből a másikba a komplett fejezettel együtt, de hát ez van. :') Dobálózok majd itt ebben a fejezetben különféle katonai rangokkal és nevekkel, ezeket majd megismerhetitek "Az utolsó wareon" könyvemben, ami Ren sztorijának az előzménye, és amit megtaláltok az oldalamon. :D 

Ha bármilyen észrevételetek van, legyen az pozitív vagy negatív kritika, írjatok nyugodtan. :D Sőt, nagyon megköszönöm, ha kapok visszajelzést. Mi tetszett, mi nem tetszett annyira stb. Ebből tanulhat az ember a legtöbbet. Ez a megjegyzés nem csak erre a kötetre/sorozatra vonatkozik, szóval ha ismeritek a többi történetem is, nyugodtan írjátok le a véleményetek akár privátban, akár kommentben. 

Mindenkinek jó olvasást! 

Puszi, makmo57

~*~*~*~

Az élet szeret kiszúrni egyesekkel, köztük velem. Mindig akkor kapom a pofont, amikor a legkevésbé számítok rá. Szerettem volna úgy hinni, hogy annál már nem lehet rosszabb, mint amit átéltem lent Tartaroszban. De tévednem kellett, mert nem a mitikus lények, hanem a halandók közt bukkannak fel a legveszélyesebb szörnyetegek.

~*~

A nap magasan járt már az égen, de mégis olyan komor felhők gyülekeztek, hogy éjszakai sötétség honolt a tájon. A tenger hullámai hangos morajlás közepette csattantak fel a hajó oldalára. Minden olyan sötét és vészjósló volt, mintha semmi boldogság és jókedv nem lenne a világon. A hajó korlátjára könyökölve figyeltem a messzeséget, a fodrozódó hullámokat. Diablo is a fellegeket figyelte, néha idegesen beleszagolt a levegőbe. Valami nincs rendben, a gyomrom görcsöl és tiszta ideg vagyok. Ujjaim alatt dér futott szét a vaskorláton. Nem bírom kordában tartani magam, annak ellenére sem, hogy apám egy mágiával elrejtette valós erőmet. Kérdőn az ideges csődörre pillantottam, aki prüszkölt egyet és megrázta a sörényét, amit összeborzolt a szél.

"Valami nincs rendben."

– Akkor te is érzed... – bólintottam magamban. Valami furcsa, kimondhatatlan érzés mindez, mintha veszély fenyegetné a hajót.

– Ren!

Nevem hallatán felkaptam a fejem. Luke egy emelettel feljebb állt a korlátnál, onnan intett le, majd a lépcső felé vette az irányt. Kezeit lazán a zsebébe süllyesztette, nem érdekelte, hogy netán megcsúszhat a vaslépcsőn és lebucskázik arra a szintre, ahol mi álltunk Diabloval. Barátom szőke haját összeborzolta a szél, arca sápadt volt, mintha nem aludt volna egész éjszaka.

– Szevasz – köszöntem neki, amikor mellém lépett, de velem ellentétben ő háttal dőlt neki a korlátnak, miközben kezei még mindig a zsebében voltak. – Nyúzott vagy.

– Rémálmok... – sóhajtott fel, majd jobbját kihúzta a zsebéből, ökölbe volt zárva a keze, amit tenyérrel felfelé nyitott ki, amikor felém nyújtotta a kezét.