A nyár csodálatos, a napfény, a természet, a forróság és persze véget nem érő bulik mindenhol. Boldogabb időszak nem is lehetne ugye? Kivéve ez a nyár! Életem legrosszabb időszakát elem éppen, akiknek pedig jobbá kellene ezt tenniük, csak belém rúgnak. Kezdem megszokni, az életem romokban hever, így már nem is fáj annyira, viszont most már tényleg ideje lenne, hogy történjen valami jó is még mielőtt feladom.
Ezek és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben akkor is, amikor eldöntöttem, hogy egy kis pihenésre van szükségem, különben megörülök.
Jelenlegi helyzetemben nem vágyom semmi másra csak minél messzebbre kerülni és kilépni ebből a sok szarból, ami most egyszerre a nyakamba zúdult, éppen ezért döntöttem úgy pár hete, hogy elutazom egy wellness hétvégére.
Már vagy tíz perce keringek a városban mire nagy nehezen megtaláltam a hotelt, nagyon tetszik a hely, szép volt a festés és a kialakítás is csodás volt. Szemet gyönyörködtető volt azzal a rengeteg csodás festménnyel a falon, érdekes hogy ennyire otthonosnak tekintek egy ilyen helyet. A recepciónál egy lány állt, kínzóan lassan gépelt a számítógépén hosszú kecses ujjai végén piros műköröm csillant meg a tompa fényben. Általában gyűlölöm az ilyet, de hozzá nagyon illet, meg valahogy a munkájához is inkább illett ez, mint egy száraz munkáskéz.
· Jó reggelt, szobafoglalásom van, ****** Roland néven.
Erre vártam már két hete, hogy ezt a mondatot kimondhassam, és végre ne kelljen semmin gondolkoznom, csak élvezhessem végre kicsit a saját életemet, ahol nincsenek hülye barátok, hülye család és hülye emberek.
· Jó reggelt, máris keresem. - hihetetlenül kecses, de gyors mozdulatokkal el kezdte felvinni a kapott adatokat, minden kattanás hanggal egyre boldogabbnak éreztem magam.
· Igen, meg is van, második emelet, tízen hármas szóba.
· Nos, nem kértem kifejezetten szobát, de tökéletes lesz. - válaszoltam döbbenten.
· Tényleg? Pedig az egyik legszebb szobánk a tizenhármas, sok visszajáró vendégnek ez a kedvence! - mosolyodott el, és istenem, de jól állt neki a mosoly. Vagyis mi? Miket gondolok én?
Senkivel nem voltam szexuális kapcsolatban már fél éve, de akkor is pont egy ilyen nő? Nem néz ki rosszul meg a helyhez és a munkához tényleg illik, de azok után, ami velem történt úgyse tudnák vele lefeküdni.
· Valóban? - Vajon csak dicséri, hogy megfeleljen, vagy tényleg jobb, mint a többi? Végül is teljesen mindegy. Úgyse leszek ott sokat.
· Természetesen, parancsoljon a kulcsok, ha ki megy a szállóból, esetleg átmegy a wellness részlegbe, akkor nyugodtan leadhatja itt a recepción a nap 24 órájában.
· Köszönöm szépen! - Ahogy kezembe vettem a kulcsot már fordultam is a lift felé mosollyal az arcomon.
A lift hihetetlenül nézet ki, vörös kárpitszerű padló, fényes inogsz fényű falak és kéken villogó gombok. Hihetetlen hogy annyira boldog vagyok, hogy még ez az apró dolog is boldoggá tesz. A wellness részleg az épületben volt egy tábla szerint, amit a hallban láttam, minél gyorsabban oda akarok menni és áztatni egy kicsit a tökeimet.
A szobámban lépve szinte körül se néztem, csak ledobtam a bőröndömet az ágyra, azzal a lendülettel, már nyitottam is ki, hogy megtaláljam a fürdő ruhámat, illetve a törülközőmet és a tusfürdőmet. Amilyen gyorsan csak lehet, szeretnék a wellnesshez menni, de azért így koszosan mégsem mehetek így hát a fürdőszoba felé vettem az irányt.
ESTÁS LEYENDO
A fürdőző srác.
RomanceÜdv mindenkinek ez a történet egy megtörtént eseten alapul na természetesen nem szóról szóra igaz többek között a neveket és a helyszínek egy részét is megváltoztattam. A főhős (azaz én) elkeseregésében és reménytelennek tűnő helyzete miatt úgy dön...