Mikor beléptem nem láttam Liamet sehol.Már épp indulni akartam mikor egy mély hang megállított.
-Mi a baj Sara?-lépett ki Liam a kis szobájából és a nyakkendőjét megigazitotta,majd megállt előttem.
Megéreztem férfias illatát,ami egyszerüen megbolondít,annyira hiányzik.Erőt véve magamon megszólaltam.
-Hát ööö....felhívtam a szállodát és csak egy szobájuk van kiadó,ezért azt lefoglaltam neked.-mondtam és lehajtottam a fejem.
-Úgy érted kettőnknek,mert akkor velem alszol.-jelentette ki.
-De...
-Na csak nem félsz tőlem?-kérdezte és huncut mosolyra húzta ajkait.
-Nem félek.-mondtam.
-Akkor jó,amúgyis már aludtál velem együtt és nem bántottalak.-mondta mosolyogva és kisímított egy kósza hajtincset az arcomból.Érintésétől kirázott a hideg,persze jó értelembe,ezt ő is észrevette és kuncogva odasétált az íróasztalához.Hátat fodítva nekem megszólalt.
-Még van valami?-kérdezte.
-Nem nincsen.-mondtam.
-Rendben.Kellemes délutánt Sara!
-Neked is Liam!-mondtam és azzal ki léptem az ajtón.Felvettem a kabátomat és haza mentem.
Anyáék a nappaliban Tv-ztek,ezért be mentem hozzuk.
-Sziasztok megjöttem!-köszöntem.
-Szia Sara!Milyen volt az első munkanapod?-kérdezte anya.
-Egész jó,de miről is akartok beszélni?-tértem a lényegre és leültem velük szembe.
-Nos kicsim...-kezdett bele apa-arra gondoltunk,hogy már elég nagy vagy ahoz hogy külön lakásod legyen.Ezért anyáddal vettünk neked egy kis garzonlakást közel a munkahelyedhez,ahonnan könnyebb bejárnod dolgozni gyalog és nem kell autóval közlekedned.Nehogy azt hidd,hogy ezt azért csináljuk,mert nem szeretnénk,hogy velünk lakj,hanem azért,mert úgy gondoljuk,hogy neked is van saját életed és mi nem szeretnénk zavarni.-mondta apa.
-Hát mit is mondjak...nagyon köszönöm nektek.-mondtam és megöleltem őket.
Hétvégén már be is költözhetek a lakásomba.
Meg vacsoráztunk,majd elmentem aludni,ami nem nagyon sikerült.Liamen járt az agyam és azon,hogy még mindig érzek valamit iránta.Nem tudom elfeljten őt.
