Bangtan Shots

Capri ~ YoonSeok

Hoseok:

- Kész vagy már kicsim? - kérdeztem.

- Persze, mehetünk - bólintott, majd elindultunk a reptér felé.

Ebben az évben is elmentünk nyaralni Caprira. Imádjuk azt a helyet, és szinte már törzsvendégeknek számítunk, annyiszor jártunk ott.

Azonban ebben az évben valami különlegeset terveztem, amit már régóta meg szeretnék tenni.

Mikor felszálltunk a repülőre, Yoongi egyből lestoppolta az ablak melletti helyet, amit természetesen engedélyeztem neki.

- Tisztelt utasaink! Megkezdjük a fellszállást, ezért kérem, kapcsolják be öveiket. Köszönjük! Jó utazást kívánunk! - hallottuk a gépi hangot, majd tettük, amit kért.

Elkezdtünk először lassan, majd egyre gyorsabban gurulni, egészen addig, ameddig a gép orra el nem emelkedett a földtől.

Hirtelen egy hideg kezet éreztem meg a sajátomon. Hát persze! Yoongi fél a repülőn, de az utazás kedvéért minden évben megpróbálja túlélni.

Oldalra fordultam, éppen annyira, hogy pont szemben lehessek vele. Színe még a szokásosnál is fehérebb volt. Elkezdtem simogatni a hátát, és lágy puszikat hintettem arcára, nem foglalkozva a minket pásztázó megvetéssel, vagy éppen rajongással teli pillantásokkal.

Mikor a gép egyenesbe jött, elengedtem őt, és összekulcsoltam kezeinket. Ő is kezdte visszanyerni eredeti színét, így kezdtem megnyugodni.

Út közben összebarátkoztunk egy idős nénivel, aki nagyon kedves volt velünk, és egyáltalán nem ítélt el minket. Miért nem lehet az összes ember ilyen?

Sajnos Koreából nincs közvetlen járat Olaszországba, ezért át kellett szállnunk Moszkvában. Mivel reggel érkeztünk oda, és a másik gépünk csak este indult, ezért úgy döntöttünk, hogy körülnézünk egy kicsit a városban.

Oroszország fővárosa gyönyörű volt. Igaz, kicsit zsúfolt, és zajos, de nagyon szép.

Este visszatértünk a reptérre, és felszálltunk a gépre. Ismét az a néni került mellénk, akivel a múltkor beszélgettünk, így megint jól szórakoztunk út közben.

Mikor végre megérkeztünk, elköszöntünk útitársunktól, és elindultunk a hotel felé.

Miután becsekkoltunk, és bepakoltunk, elmentünk vacsorázni, amit minden évben nagyon szeretünk, ugyanis itt nagyon finom a kaja.

Vacsora után elmentünk a tengerpartra sétálni, ami a naplementében gyönyörű.

- Imádom ezt a kilátást - szólalt meg Yoongi. - Otthon is el tudnám viselni...

- Én is... - sóhajtottam. - Emlékszel még?

- Hogy itt élhettem át életem legboldogabb napját? Hogy itt kérte életem szerelme, hogy legyek a párja? Hogy itt csattant el életem első csókja? Hogy itt vesztettem el, életem legfontosabb emberével? Persze, hogy emlékszem! - fejezte be monológját, amit döbbenten hallgattam.

Ilyenekre emlékszik? Úristen, hogy érdemelhetek meg egy ilyen csodálatos embert?

- Na, mi az? Elvitte a cica a nyelved? - kucogott.

- Nem... Csak nem gondoltam, hogy emlékszel még ilyenekre...

- Hogyne emlékeznék? Hiszen ezek életem legfontosabb mérföldkövei! - mosolygott, majd szembefordult velem. - Szeretlek Hoseok!