Flesh

Chapter 5

Az iskola végeztével haza indultam, ezúttal egyedül. Yoomi-nak ma különórája van Kim Seok Jin-nel művészetből. Gondolataimmal vagyok elfoglalva, ahogy a betonon tipegek a lakásom felé. 

Hiányoznak a szüleink. Bátyuskám nem úgy törődik velem, mintha a testvérem lenne, hanem olyan keserű arccal mered rám, mintha én tehetnék arról, ami történt a családunkkal.

Na, meg nem enged élni. Elnyom a velem egykorúaktól. Jó, elengedett egyszer Yoomi-val vásárolni, de az is csak egy alkalom volt. 

Fáj a múlt. 

-Sana?-hallottam meg egy ismerős mély hangot.

Az illető arcára pillantottam és Taehyung-gal álltam szemben egy kávézó előtt.

-Tae?-suttogtam a nevét.

Annyira bántom magam, hogy gombóc nőtt a torkomban.

-Minden rendben?-érdeklődött.

Ismerem már ezt. Megkérdezi, hogy vagyok, majd lelép.

Bólintottam.

-Miattam ne aggódj Taehyung!

Megragadta a csuklómat, amint továbbálltam volna. A szívem úgy kalapált, ahogy még soha. Mégis szerencsés volnék?

-Nehéz elhinni, de komolyan aggódom miattad. 2 napja szomorkás arccal látlak a suliban. Mi történt?

Lebuktam. 

-Nem történt semmi!-hazudtam.

-Aigoo, hogyne történt valami. Fogdos téged az a szemét és ezt nevezed semminek?-kérdezte egy kis szigorral a hangjában.

-Megbeszéltem vele.. Nem fog többet piszkálni! 

-Fenét Sana!-förmedt rám.-Ha elkezdte, nem fogja annyiban hagyni! 

Kezemet egyre erősebben szorította. A fájdalom miatt felszisszentem, de még ekkor sem engedett.

-FÁÁJ!-szóltam rá.

Még mindig nem engedett. Holnapra biztos nyoma lesz ennek.

-Nekem is fáj látnom, hogy szenvedsz!

Egy nagyot dobbant a szívem e szavak hallatán.

-De miért?-érdeklődtem.

Nagyot nyelt.

-Mert... Te vagy az egyetlen lány, aki befészkelte magát a szívembe! 

Mielőtt még megszólalhattam, ajkaival közeledett volna...

De...

Egy hangos rikácsoló hang ütötte meg a fülemet. Kipattantak a szemeim és a matek tanárnővel találtam magam szembe.

Próbáltam megmagyarázni, de leintett. Tudniillik róla, hogy nem szereti, ha a diákjai elalszanak az óráján. Én pedig beleestem ebbe a hibába.

-Irány az igazgatói a padtársaddal együtt!-sziszegte.

A buksimat az említett személy felé fordítottam. Ahogy elnézem, őt nem igazán érdekelte, hogy a matek tanárnő kiszúrt bennünket, hiszen folytatta az igazak álmát.

Felpattantam és megragadtam a nyakkendőjét, majd magam után vonszoltam.

-Lassíts bébi!-szólt rám.

-Bajba kerültünk mind a ketten.. Miért kellett neked is elaludnod?-érdeklődtem.

-Elfáradtam a sok feladat láttán.

-Persze, persze...

-Szeretem a veszélyes lányokat, de ez már egy kicsit sok!-közölte.

-Idióta!-sóhajtottam, majd elengedtem.-Innentől kezdve kerülj el engem jóóóó messziről! Világos voltam?-kérdeztem.

-Most áruld el nekem, hogy miért kérsz tőlem olyat, amit lehetetlen teljesítenem?

-Aigoo... Ebben mit nem tudsz teljesíteni? Csak ne gyere a közelembe!-kértem.

-Tudod szépségem! Ezt a kihívást úgy sem tudnám megoldani!-vigyorgott.

-Próbáld meg!

Közben megérkeztünk az igazgatónőhöz. Idegesen nyitotta ki az ajtót és megpillantott bennünket. Gondolatában biztos szidta az anyukánkat..

Hé!

Vigyázzon asszonyom mit mond!

-Maguk mi járatban errefelé?-kérdezte.

-Tudja... Elaludtunk órán és...-félbe lettem szakítva.

-Nem akarom hallani a folytatását. Maga is aludt Hyungwon?

-Természetesen.

-Hm... Ne forduljon elő többet! Menjenek vissza és kérjenek elnézést!

-Úgy lesz!-hajoltunk meg egyszerre.

Kivonultunk, majd visszaballagtunk a terembe. Persze tanárnő nem engedte meg, hogy betegyük a lábunkat, ezért egész órán a folyosón kellett állnunk feltartott kezekkel.

-Szépeket álmodtál?-gúnyolódott velem Hyungwon.

-Fogjuk rá. Te?

-Igen, mert benne voltál.

-Aigoo..-sóhajtottam.-Tavaly még csak rám se néztél.. Idén miért?

-Mert szeretem idegesíteni az embereket, ezúttal nem azért csinálom. Tetszel nekem. Ennyi az egész!

-Miért pont én?-hitetlenkedtem.

-Mert szép vagy és az illatod is finom!