Hogyan élnek Piroska és a Farkas gyermekei...

Látva, amit más nem lát...

Viktória:

Pip, pip, pip, pip!!!

Felnyögtem, ahogy meghallottam életem egyik legutálatosabb hangját: az ébresztőóra csipogását. Miért kell iskolába járnom?! Dühösen ráütöttem a készülékre, hogy elhallgasson.
Csigalassúsággal kikeltem az ágyból és elvánszorogtam a fürdőbe. Zombi módjára nekikezdtem a készülődésnek. Hideg vízzel is megmostam az arcom, hátha segít felébredni. Mint általában most sem segített.
Beletúrtam a lóboncomba és a tükörbe néztem.
Acélszürke szempár bámult vissza rám, alattuk sötét karikák. Jobb napjaimon ezüstösen csillog a szemem és a karikák is felszívódnak a szemem alól. Ez nem olyan nap.
Felvettem a szekrényről a fésűm és nekiestem a hajamnak. A vállam alá érő hajzuhatag csomóktól hemzsegett. Fájdalmas grimaszokat vágva fésültem ki a gubancokat. Hollófekete hajam a végék felé fokozatosan kiszőkülve hullott a hátamra. Az egyik furcsaság a sok közül. Természetesen ilyen. Ahogy elkezdett érvényesülni a varázserőm, úgy a hajam is kezdett kiszőkülni. Egyelőre csak a vége szőke, de félő, hogy a gimi végére teljesen szőke lesz. Remélem, hogy nem, mert én kedvelem a hajam így, ahogy van.
Fekete szemceruzával kihúztam a szemem és sötétszürke szemhéjfestékkel kifestettem. Elégedetten szemléltem a művem. A karikák eltüntetése után levonultam a konyhánkba.
A házunk inkább egy kastély... Az egész pereputtyunkat ellátja és mi nagyon sokan vagyunk. Egy falkányi farkas és egy kovennyi boszorkány. Rettenetesen sokan és sosem lehet nyugtom tőlük... Borzalmas!
A konyhában anyu éppen az uzsonnákat csomagolta.
-Jó reggelt! -anyu vidáman rám mosolygott. Irigylésre méltó alakjával libegett a konyhában. Haja elegáns kontyba fogta, amiből jó pár tincs kiszabadult. -Mogyoróvajasat készítek neked. Jó lesz?
-Ja. -leültem a pulthoz, hogy reggelizzek. Kisöcsém már nagyban ette a müzlijét.
-Megint szar napod van? -kérdezte Riska.
-És ha igen? -förmedek rá.
-Majdnem mindig az van. Az utóbbi időben csak az volt. -mondta fel sem nézve a reggelijéből.
-Köszi! Ha nem mondod észre sem vettem volna! -gúnyolódom.
-Kicsim, tudod a kamaszkor nehéz. -anyu megborzolja az öcsém haját. -Az a sok hormon... Ráadásul egy boszorkányban ilyenkor a mágia is huncutkodik.
-Örülök, hogy farkas leszek. Boszorkánynak lenni szívás, főleg Tori képességével. -Riska brutális őszintesége kora reggel lecsapott.
-Mindenkinek meg van a saját nehézsége, amit le kell küzdenie. -utal finoman anyu.
-Te páldának okáért megtanulhatnád tartani a szád! -jegyzem meg teli szájjal.
-Viktória! -anyu szeme egy pillanatra lilán villan, mire a kelleténél lassabban csúszik le a falat a torkomon.
Szerencsére berobban apu és Bene. Mindketten teljesen leizzadtak. A bátyám nem normális. Képes hajnalok hajnalán felkelni csak azért, hogy apával eddzen egy kicsit. Apa helyében elküldeném a bátyámat melegebb éghajlatokra, még hogy mindennap kora reggel eddzek vele, mert ő hiperaktív... Egy fenét!
-Stip-stop a fürdő! -a bátyám kifogyhatatlan energiával száguld át a konyhán és hallom a lépcsőn felfutó lábainak dobbanását.
-Hihetetlen egy gyerek! Több, mint egy órája foglalkozok vele, de még csak fáradtnak sem néz ki! -apa elkapja anya derekát és magához húzza. -Nagyon gyors az anyagcseréje.
-Ezt eddig is tudtuk, édesem. -anya megcirógatja apu arcát, mire grimaszolva elfordulok. Nemsokára egymásra cuppannak. Remek...
Felmarkolom a maradékot és a számba tuszkolom. Felállok a távozáshoz, sajnos így látnom kell, ahogy a szüleim, sejtéseimet igazolandó, egymásba gabalyodva falják egymást.
-Fúj! Apu tiszta izzadság, anya! -panaszkodom.
-Akkor anyunak is le kéne zuhanyozni. -apu vigyorogva méregeti anyát. -Talán spórolhatnánk és együtt zuhanyozhatnánk...
-Remek ötlet! -anyu nevetve túr apu hajába.
-Van elég testvérem, ezt véssétek az eszetekbe! -figyelmeztetem őket, mielőtt felmegyek a lépcsőn.
Mivel a kastélyban egy rakásnyi kölyök van, aki suliba jár, iskolabusszal kéne járnunk a szomszédváros iskolájába, de szerencsére ilyen járművünk nincs. Elképzelni sem tudnék cikisebbet, mintha iskolabusszal érkezne a családom az iskolába, így is elég baj, hogy mindannyian ugyanoda járunk, kivéve a kisöcsém, mert ő még túl kicsi a gimihez. Tániától jön egy üzenet, hogy mindjárt indulunk. Gyorsan összekapom magam.
Fogmosás után kilépek a szobám ajtaján és a bátyámba ütközöm. Őrjöngve lököm el magamtól.
-A fenébe, Benedek! -hisztisen nézem a ruhám. -Vizes lettem miattad!
Bene egy szál törülközővel a dereka körül áll szemben velem, a hajából még csöpög a víz.
-ÉS? -a bátyám tipikus lenéző hangsúllyal méri végig a szerelésem. -Legalább van okod átöltözni. Vegyél fel valami normális cuccot.
-Mindig ilyeneket hordok.
Általános szerelésem az ujjatlan felső, vastag fekete pulcsival és szaggatott farmerrel. Kiegészítésként bakancs.
-Igen, tudom. Elég nagy probléma.
-Seggfej!
-Hisztis picsa!
Szemforgatva elmegyek mellette. Így már nem fogok szólni neki, hogy Tániáék elvisznek minket. Valószínűleg Titusz úgyis szól neki.
Csettintek egyet, mire a bátyám felordít.
-VIKTÓRIA!
Vigyorogva hátrafordulok. Bátyám a falhoz rúgta az égő törülközőt. Csettintek még egyet, mire a tűz kialszik. Mázli, hogy boszorkányként kamaszkorban szinte korlátlanul használhatom a varázserőm. Ilyen esetekben jól jön.
Bene különböző szitkokat szór után. A gyors anyagcseréje miatt szupergyorsan gyógyul, így nem aggódom amiatt, hogy súlyosan megsérült volna.
Az udvaron Tánia már vár rám. Aranybarna haja hullámosan omlik a hátára, szoknyáját meglibbenti a szél. Smaragdzöld szeme élesen villan, amikor észre vesz.
-Mit csináltál? -kérdi idegesen.
-Semmit. Miből gondolod...?
-Ugyan! -közbe vág, meg sem várja, hogy befejezzem. -Ismerlek. Látom az arcodon.
Feláll a nyakamon a szőr. Bizsergető érzés csiklandozza a fejem hátsó részét és egy pillanatra megremeg a kép a szemem előtt.
-Felgyújtottam Bene törülközőjét. -hallom a hangom furcsa visszhanggal együtt. Vörös villanástól minden pirossá válik, mielőtt barátnőm válaszol.
-HOGY?! Mi a fenét képzeltél? Hogy tehetted és ha...?
-Jól van.
-Tori! Hogy lehetsz ennyire...
Furcsán megremeg minden aztán a csiklandós érzés megszűnik.
-Szóval mit műveltél már megint? -Tánia csípőre teszi a kezét.
-Összezördültem a bátyámmal és én nyertem. -válaszolok.
-Miért kell folyton veszekedned vele? -Tánia sóhajt egyet. -Gyere üljünk be!
Vállat vonva követem. Ezt a veszekedést elkerültem.
Pár perc múlva megjelenik Bene is és beszáll Titusz mellé. Közben elkapom a  tekintetét. Ígéret csillan benne. Ezt még visszakapom. Tánia felvont szemöldökkel figyel bennünket. Túl jól ismer. A figyelmemet az ablakon túli tájra szegeztem, hogy elkerüljem a kérdéseit.
Közös megegyezés után a szüleink úgy döntöttek, hogy az lesz a legjobb, ha rendes iskolába járunk. Bár anyu és Mal bácsi otthon tanultak, apu és a falkája emberek közé járt iskolába, mivel nekik csak később lettek természetfeletti "problémáik". Úgy könnyű, de nekünk már most vannak! Persze ez őket egy cseppet sem érdekli. Szerintük ez remek lehetőség, hogy gyakoroljuk az önuralmat és tanuljunk az emberektől vagy esetleges hibáinkból. Kissé képmutatónak tartom, hogy hozzá akarnak szoktatni minket a normális élethez, miközben eltüntették minden szomszédunkat és boltba is csak ruhákért járunk... Nevetséges!
Én gyűlölöm az iskolát, amit ők nem értenek meg. Azt mondják ez segíthet a képességem uralásában, de én nem így látom. Gyakran a sok ember miatt olyan gyakran támadnak látomásaim, hogy azt sem tudom a valóságban vagy a látomásokban élek-e éppen.
-Legyen szép napotok és ne csináljatok semmi rosszat! -köszön el tőlünk Xénia, Tánia és Titusz mamája. Tánia mamája ugyanolyan szép, mint a lánya, mindössze őt nem lengi körbe mágia. Göndör, szőke haja rakoncátlanul mozdul vele minden alkalommal. Mosolya mindig kedves, de én nem egyszer láttam már mérgesen és őszintén majd' összecsináltam magam tőle. Az a mosoly könnyen vicsorrá alakulhat. Bár ember nagyon jól beilleszkedett a családunkba. Ami egyrészt anyunak köszönhető. Anyu egyik rossz szokása, hogy mindenbe beleüti az orrát és mindent meg akar oldani. Náluk is eljátszotta a kerítő szerepét...