Hogyan élnek Piroska és a Farkas gyermekei...

,,Baljóslatú látomás kúszik a fejembe..."

Viktória:

Egy sűrű, sötét erdőben voltam. A szokásos öltözékem viseltem: bő kockás ing, szakadt farmerrel. A sötétben nem láttam tisztán, minden homályosan derengett előttem. Ahogy kifújtam a levegőt fehér felhőgomolyagként lebegett előttem. Mégsem éreztem a hideget.
-Kifutunk az időből.
Oldalra néztem a hang forrásához. Bene rövid nadrágban és pólóban állt mellettem. Eddig észre sem vettem.
-Bene?
Rám nézett. A szemei sárgán izzottak.
-Kifutunk az időből. -ismételte meg kísérteties hangon.
-Ezt, hogy érted?
Válasz nélkül nekivágott az erdőnek. Őt sem zavarta a hideg. Felsóhajtottam. Minek válaszolna?! Követtem. Közben az erdőt kutattam a szememmel. Túl csendes volt. Semmi állati nesz nem ütötte meg a fülemet. Egy apró ágreccsenés vagy levélzörgés sem. Furcsa.
Megdörzsöltem a karjaim és védekezőn magam köré fontam. A sötétben ügyetlenül botladoztam, de a bátyám gond nélkül haladt.
-Bene... -mielőtt befejezhettem volna, az erdő hirtelen kivilágosodott.
Az égen féltűnt a Hold, ami fényesen beragyogta az egész területet. Megbanonázva figyeltem az ezüstös fénnyel ragyogó égitestet.
Nyögéseket hallottam, így odanéztem és azt láttam, hogy Bene négykézlábra ereszkedik, majd egy farkassá változik. Ébenfekete bundáját csak egy fehér folt törte meg a jobb szeménél. Sárgán világító szemeivel rám nézett, mintha azt üzzenné: ,,erről beszéltem".
Óvatosan közeledtem felé, ő teljesen szelíden felém jött és hagyta, hogy megsimogassam.
Ezután nagyobb biztonságban érezve magam folytattam az útat az immár nem is olyan sötét erdőben.
Aztán egy őz bukkant fel a semmiből és fürgén ugrált a fák között. A bundája fényesen ragyogott, arany csillogást hagyott maga után bármerre járt. Vidáman fel-felszökkent.
Bene megtorpant mellettem és megbűvölve figyelte az őzet. Pillanatokon belül kilőtt és üldözőbe vette az állatot. Kiabálva hívtam a bátyám, miközben kergetőztek az őzzel. Elhallgattam mikor rádöbbentem, hogy tévedtem. Pajkosan fogócskázva szlalomoztak a fák között.
-Bene?
A bátyám rám sem hederített. Leterítette az őzet, de nem bántotta, épp ellenkezőleg, kedvesen nyalogatni kezdte.
Megpróbáltam odamenni hozzájuk, de a semmiből előbukkant egy csapat fegyveres férfi. Eleget hallottam róluk, hogy tudjam vadászok. Egy részük a farkast és az őzet vette üldözőbe. A farkas, a bátyám acsarogva esett neki a férfiaknak, míg az őz kétségbeesett bőgéssel hátramaradt, de nem sokáig, mert hamarosan ő is csatlakozott és erős lábaival rugdosta a vadászokat.
Három vadász nekem rontott. Futásnak eredtem, hátam mögött hagyva a farkast és az őzet.
Nem voltam elég gyors és erős kezek ragadtak meg, a földre rántottak, mire kiszakadt a tüdőmből minden levegő. Az egyik egy kést emelt a feje fölé, a másik kettő lefogta a kezem-lábam, szabad célpontot adva a szívemhez.
Felsíkoltottam, ahogy a kés a szívem felé lendült.
Csontos kéz szorult a férfi kést tartó kezére. A vadász velőtrázóan felordított. A csontos kéz a gazdája ellen fordította a fegyvert és az én szívem helyett a vadász szívébe hatolt a kés.
A két férfi elengedett és a csuklyás, fekete köpenyes alakra ugrott, de perceken belül holtan rogytak össze. A csuklyás alak kezein nem voltak izmok, sem bőr, csak csupasz csontok, melyekről most csöpögött a vér.
Minden előzetes jel nélkül folyni kezdtek a könnyeim és zokogás rázta a mellkasom. A földön kúsztam hátrafelé, de az alak követett.
A mellkasán egy kerek amulett lógott. Közepén egy vörös rajzot vettem észre, ami lehetett egyszerre egy fa és egy tűz képe is. A rajz körüli furcsa jelképes írást nem tudtam elolvasni.
A hátam egy fa törzsének ütközött. Nem volt hova mennem tovább.
A csuklyás alak leguggolt hozzám és vértől csöpögő csontos ujjaival megcirogatta az arcomat. A még mindig meleg vér lefolyt az arcomon és összekeveredett a sós könnyeimmel.
-Ki-ki vagy te? -dadogtam.
A csuklya alá nem láttam be, csak a gomolygó sötétséget láttam, semmi mást.
Hirtelen a kaszás szó ugrott be az alakról.
-Ne félj! -a hangja rekedt volt és furcsán vibrált, mintha varázslattal telve lett volna. -Téged nem bántalak.
Mielőtt tiltakozhattam volna a csuklyás alak felém hajolt, mintha meg akarna csókolni, de az arcunk nem találkozott, a sötétség a csuklya mögött elnyelt...