Wolfstar

1.rész

Az egész a hatodik Roxfortban töltött évük alatt történt. Sirius sosem számított rá, hogy valaha is ennyire fog ragaszkodni valakihez, arra pedig végképp nem, hogy ez a személy történetesen a legjobb barátja. De hogyan is kezdődött ez az egész?

James Potter, Sirius Black, Remus Lupin és Peter Pettigrew. A Roxfort valaha élt legcsínytalanabb kvartettje, a Tekergők, ahogy magukat hívták. Már elsős korukban látható volt, hogy sok baj lesz velük, pár hónap alatt sikerült megszegniük a házirend vagy húsz pontját. Ennek ellenére a tanárok és a diákok többsége kedvelte őket, hiszen Pettigrew kivételével mindhárom fiú nagyon tehetséges varázslónak bizonyult.

Történetünk kezdetekor a hírhedt kvartett már hatodik éve koptatta az iskola padjait. November vége volt. A tó körüli fák lehullajtották leveleiket, gyönyörű barnába és narancssárgába öltöztetve a Roxfort udvarát. Mivel péntek volt és már nem volt aznap több órájuk, a Tekergők három fő tagja az udvaron múlatta az időt. James és Sirius a levelek közt bírkoztak, eközben Remus egy fának dőlve írta az egyik házidolgozatát. Néha felpillantott a pergamenről, ilyenkor rosszalló pillantásokat vetett a két barátja felé, azonban azt ő sem bírta ki nevetés nélkül, mikor Siriusnak sikerült felülkerekedni az ellenfelén, és ezt úgy újságolta neki, mintha élete legnagyobb tejesítménye lenne.
Sirius maga sem értette, hogy miért, de boldoggá tette, hogy sikerült mosolyt csalnia Remus arcára.
- Ti hatalmas barmok vagytok-mondta Remus nevetve.
- De ezért szeretsz minket, nem?-kérdezte Sirius.
Remus erre nem válaszolt semmit, csak egy mosoly mellett megforgatta szemeit, majd ismét kezébe vette a tollát és folytatta az írást.
- Ne legyél már ekkora stréber, nem igaz, hogy te ilyenkor is házit írsz-húzta barátját James.
- Talán egyszer neked is ki kéne próbálni, nem gondolod? -kérdezett vissza unottan Remus.
- Szerinted ha öt és fél évig megvoltam nélküle, miért pont most kezdeném el? -kérdezte James egy kaján vigyor kíséretében. - Egyébként nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én kezdek éhes lenni. Nem megyünk vacsizni?
Mindkét barátja éhes volt már, így a tölgyfaajtón belépve a Nagyterem felé vették az irányt. Itt találkoztak Lilyvel, aki a barátnőivel beszélgetett, majd pár perc múlva megérkezett Peter is és csatlakozott a társasághoz. Vacsora után felmentek a Griffendél klubhelyiségébe. Miután megadták a jelszót a Kövér Dámának, az öt jóbarát bemászott a portrélyukon és elhelyezkedtek a kényelmes fotelokban. Késő estig itt beszélgettek, majd mindannyian elvonultak a saját hálókörzetükbe.
A négy fiú ágya egy szobában volt. Nehéz és fárasztó heten voltak túl, így miután befeküdtek baldachinos ágyaikba, szinte azonnal álomba is merültek.
Másnap reggel, amikor Sirius felébredt és oldalra pillantott, két üres ágyat látott maga mellett, James és Peter nem voltak sehol. Felállt, és ekkor észrevett egy cetlit James ágyán.
" Lilyvel és Peterrel ementünk reggelezni, majd gyertek ti is utánunk. -James"
Sirius elolvasta az üzenetet, majd Remus ágyához sétált, hogy felébressze a fiút. Elhúzta a baldachint, és ezután percekig csak állt, és nézte az alvó barátját. Egyszerűen nem volt szíve felébreszteni.
- Olyan aranyos, amikor alszik -gondolta magában. Azonban rögtön elhesegette ezt a gondolatot. - Úr isten, mi van velem, miért gondolkozok én ilyeneken? - kérdezte magától, majd megrázta Remus vállát és párszor megszólította a fiút. Miután sikerült felébresztenie, együtt lementek a Nagyterembe a barátaik után. A szombat gyorsan eltelt, szinte észre sem vették és már újra a baldachinos ágyakban feküdtek. Ezen az éjjelen is szinte azonnal elaludtak, kivéve Siriust. Egyre csak a reggelen gondolkozott. Mi van vele, miért gondlja a legjobb barátjáról, hogy aranyos? A legjobb barátjáról, aki nem mellesleg fiú. Pont ő, Sirius Black, aki két kezén sem tudja megszámolni, hány lányt bolondított már?
De mégis azt érezte, hogy megváltozott Remusszal a viszonya. Legalábbis őfelőle. Ő sem értette, miért, de mintha mostanában másképp gondolt volna Holdsápra. Hiányzott neki, ha nem volt vele, rosszul érezte magát, ha a fiút más társaságában látta, és sokszor olyn érzése támadt, mintha érezne valamit iránta. Próbált nem figyelni ezekre a gondolatokra, és a hormonokra fogni az egészet. Azonban valahol mélyen tudta, hogy ez sokkal, de sokkal több ennél.