Vámpír a pincéből! (Javítás alatt!)

7

Reggel arra ébredtem, hogy Ed kelteget, éppen akkor elképzelni sem tudtam miért, ezért fogtam és hozzávágtam a párnát.
-Hamarosan indulunk, kelni kéne.- suttogta a fülembe, éreztem a hangján, hogy vigyorog. Várj... indulunk. Hova is? Ja egy szigetre... Miért is? Ja mert meg akarjuk találni azt a kívánságot, hogy vámpírrá váljak.
Hirtelen kiugrottam az ágyból.
-Indulunk!- visítottam örömömben, és rögtön szedelőzködni kezdtem. Ed röhögve felállt az ágyról, hozzám sétált, majd puszit nyomott a fejemre, én nem is törődtem vele. Fogtam a cuccom és viharoztam volna ki a szobából, de valami megállított. Vagyis én magam álltam meg.
-Várj. Hogy is megyünk?- néztem Edre furcsálva.
-Sárkányon.- sétált el melettem. Közben megragadta a kezem és húzott maga után.
-Min?- kérdeztem elcsukló hangon vissza.
-Mint mondtam sárkányon.
-Élőn? Olyan nagyon? Ami tüzet okád?- hebegtem.
-Természetesen.- vigyorodott el Ed.
-Mi a tünde bűze?!- akadtam ki.
-Ez csúnya volt.- nézett rám homlokát ráncolva Ed, de láttam, hogy ott bújkál a mosolya az arcán.
Kiértünk a kertbe. És ott volt.... Ott volt a kert közepén.
Egy fenséges példány. A palota méretével vetélkedett, pikejei gyönyörüen simultak végig az egész testén. Bíbor vörös színe bárkit elvarázsolhatott volna. Szárnya összecsukva az oldalához simult. Nyereg volt rögzítve a hátára. A sírás közelében álltam annyira megható volt számomra.
-Ez.... ez.... - nyögtem hitetlenkedve.
-Nem ez, hanem ő. Ő itt Bob, az én sárkányom. - nézett Ed büszkén a sárkányra. Hirtelen lefagytam, és Edre néztem érzelem mentes arcal, mint akinek hirtelen elterelték a rózsaszín felhőt az orra elől.
-Bob?- kérdeztem Edet csalodott hangnemben.
-Igen, Bob.- mosolygott Ed.  Én először sípoló hangot halattam majd rekedten megszólaltam.
-Képes voltál egy ilyen tüneménynek azt a nevet adni, hogy Bob?!- kérdeztem a végére normális hangnemben.
-Most mi bajod vele. A Bob az tök jó név.- vitatkozott, erre a sárkány felhorkantott. Megráztam a fejem.
-Nem érdekes.- ingattam a fejem, majd megrohamoztam a sárkányt. Oda mentem, és elkezdtem vakargatni a fejét, ölelgetni puszilgatni, még gügyögtem is hozzá!
-Megértelek. Te fenségesebb vagy, és ez a galád gazdid képes ilyen csoda bogár kakinyi nevet adni neked....
-Hé!- kiáltott rám Ed hihetlenkedve. - Én nem kaptam még tőled ennyi puszit meg ölelést. Most féltékeny vagyok!- akadt ki babásan.
-Én meg irigy! Én is akarok egy ilyen imádni való sárkányt! Ugye baba.- szóltam a végére a sárkányhoz.
-Mi lenne ha most kapnál egy új nevet?- gügyögtem, erre a sárkány szeme felranyogott és megnyalta az arcom.
-Jó fiú! Legyél Natsu!- mondtam örömködve. Erre Natsu is megörült újdonsült neve hallatán.
-Hé!- szólt újra Ed.
-Ssssssss, ne rontsd el ezt a meghítt pillanatot!- szóltam rá, erre ő csak hitetlenkedve elröhögte magát.
Odajött hozzánk, megragadta a derekam, felemelt, és rárakott Natsu hátára.
-Úristen....- nyögtem, majd simogatni kezdtem a pikejeit, hihetetlen érzés volt, sima, száraz, érdes...
Ed átkarolta a derekam, mert én ültem elől ő mögöttem. Megragadta a kantárt, és repülésre bírta a sárkányt. Szárnyai kinyitódtak, mintha egy lepkét láttam volna. Erősebb csapások által már a magasba voltunk, és légörvényeken repülve kezdtük meg utunk. Mikor lepillantottam a mélybe félelem fogott el. Jobban markoltam a nyereg kapaszkodóját, és még jobban hozzásimultam Edhez. Ő érezhette, hogy félek, ezért még jobban körém fűzte karjait.
-Nyugi, nincs semmi baj.- suttogta a fülembe, ami meg is nyugtatott.

Szemeimet lassan nyitottam ki. Szárny susogást halottam, és Ed meleg ölelését éreztem. Lenéztem a mélybe. Hatalmas óceán terült el alattunk.
-Úristen....- motyogtam ijedten.
-Jó reggelt álomszuszék.- suttogta a fülembe.- Épp időben érkeztél, hamarosan megérkezünk.
Egy szigetet pillantottam meg előttünk. Furcsa alakja volt....
-Hé!- kiáltottam fel.- Az a sziget úgy néz ki mint egy bokor! Mintha egy ember a bokorban guggolna!
-Igazad van.- mondta Ed.
-A versike első sora. "A zöld ember..." szerintem ez lesz....- suttogtam a végét.