Infinity passion /Átírás alatt/

✨Új lakótárs✨

Chapter 2

Üveges tekintettel szemlélem az alattam elterülő , magas felhőkarcolókkal borított tájat. Ujjaim a pasztellkék vászon pólóm aljával babrálnak, míg lábaim keresztben pihennek.
Egy lágy, női hang üti meg a fülemet.
- Kedves utasaink, kérjük foglalják el helyeiket. Megkezdjük a leszállást.

Egy hála sóhaj hagyta el ajkaimat, már épp ideje volt, hogy véget érjen ez a hosszas út.

Beletelt fél órába, mire befejeztük a landolás hosszas procedúráját, a leszállással és a csomagom keresésével.

A taxisnak az anya által megadott címet mondtam és kereken negyvennyolc röpke perc alatt a kívánt célra vitt. Egy széles, fákkal körülvett utcában állt meg, egy szürke tíz emeletes ház előtt, ahogy anya elmondta, a legfelső emeletre mentem lifttel és nagy nehézségek közepette fel cipeltem a bőröndöket a felső szintre, ahogy látom, minden emeleten két lakás van, az ajtók pedig egymással szemben.

Elővettem a telefonom, hogy megnézzem, melyik lakásban lakom.

-Húszas. - Egy sötétbarna hajú, nap barnította fiú állt a a húszas számmal ellátott fehér ajtó mellett, ujjával a szám felé mutatva. - Gondolom, te vagy az új lakótársam, hacsak nem a szomszéd nyugdíjas hippi néni unokája vagy. - Telt, rózsaszín ajkait fél mosolyra húzta.

-Öhm, nem... Vagyis igen, úgy értem a lakótársad vagyok és nem a szomszéd néni unokája.- Zavarodottságomban össze-vissza beszéltem. Két lépést tettem felé és egy méterre tőle megálltam és a jobb kezemet felé nyújtottam. - Destiny Rose Hansal vagyok, örülök, hogy megismerhetlek! - Próbáltam az előnyösebb oldalamat mutatni, de ezt észre sem vette. Mitagadás, eléggé helyes a srác.

- Heló Des én Ethan Hole vagyok. - Fogadta végül a kézfogásomat. - Ha gondolod, be viheted a bőröndjeidet.

-Ő, igen. - Kinyitotta nekem az ajtót, és amíg én elől cipekedtem, szinte éreztem ahogy sötétkék íriszei végigmérnek, tetőtől talpig, mint egy árúcikket.

Az ajtó egy tágas folyosóra nyílt, ami egyenesen a nappaliba vezetett. A lakás igencsak korszerűnek ígérkezett. A nappalit lakkozott parketta fedte, melyen egy nagy szürke rojtos szőnyeg pihent. A falak fehérek voltak, némelyiken egy-egy fekete keretes művészi kép lógott, akármennyire próbáltam, mégsem tudtam kivenni, hogy mit ábrázolnak, ezért használtam rájuk inkább csak a művészi jelzőt. Egy szintén szürke kanapé is jelen volt, na meg persze az elmaradhatatlan plazma tv.

Olyan esetlennek éreztem magamat, még azt sem tudtam, hogy hol van az én szobám. Össze vissza kapkodtam a fejem.

- Oh, igen, a szobád a folyosóról nyíló bal oldali ajtó, az enyémmel szemben. A konyha a nappaliból jobbra, kaja a hűtőben a mosdód a szobádból nyílik. - Most hogy, csak ott álltunk és ő beszélt jobban végig tudtam mérni. Egy fehér pólót viselt, egy egyszerű fekete farmerral. Jobb karját szinte teljesen lefedték a tetoválások. Az ajkai teltek és sötét rózsaszínűek, sötétbarna haja kifejezetten dús, látszik, hogy be van állítva. - Remélem, mindent értesz, mert nem szeretném, ha fölösleges kérdésekkel traktálnál. Mivel te vagy itt a nő, ezért, te mosogatsz és takarítasz. Ó és a suliban csinálj úgy mintha még nem ismernél, másoknak nem kell tudnia arról, hogy mi együtt lakunk. Ja és nyolckor elmegyek az egyik haverom bulijába, úgyhogy nem egyedül jövök vissza, ehhez szokj hozzá.

- Hogy te mennyire nagy tapló vagy...! - Ez már rosszul kezdődik, gondolom ide fogja hordani a ribancait, egy ilyen pasiknak biztos rengeteg van.

- Mit mondtál? - Szemöldöke az egekbe szökött.

- Hogy itt mennyire nagy tévé van! - Elmosolyodtam, elővettem az angyali arcomat, ez általában beválik.
- Csak ennyit.