Infinity passion /Átírás alatt/

✨Eathan rossz fiú✨

                                      Chapter 3

És mi ott maradtunk a hatalmas konyhában, egymással szemben, mire Eathanből kitört az önfeledt röhögés én pedig értetlen és kételkedő pillantásokkal jutalmaztam a helyzetet és azon gondolkoztam, kell-e pszichiátert, vagy hasonlót hívnom.

-Komolyan azt mondta, hogy egy hónapja vagyok együtt vele?  - Szeme már-már bekönnyesedett a röhögéstől.

- Te hallgatóztál? - Néztem rá fura fintorral az arcomon.

Hanyagul megvonta izmos vállát, mely a röhögéstől még mindig rázkódott.

- Igen, azt mondta, de miért? - Kidolgozott testével immár a falat nyomta. - Még nincs egy hónapja? M-mert ha tévedett akk... - Egy kósza tincset a fülem mögé simítottam, miközben fölemeltem a fejem, hogy szemébe nézhessek. - Úgy értem, talán elnézte. - Zártam le szűkszavúan, legalábbis megpróbáltam.

Egy pillanatra megvillantotta hófehér fogait. - Igen, nagyon elnézte, mert nem járunk és úgy két napja ismerem. - Keresztbe tette napbarnította karjait. Ez gyönyörű, és már felhozta a lakására, olvastam már ilyen pasikról számtalan könyvet, bár eddig még nem volt szerencsém hozzájuk, viszont most találtam egy díszpéldányt.

- Szerintem inkább hagyjuk. - Néztem rá unottan (legalábbis megpróbáltam) jelezve, hogy akár abba is hagyhatná.

- Csak gondoltam szólok. - Szája elé tette kézfejét és megköszörülte a torkát. - Hogy még szabad vagyok. - Kacsintott, majd egy széles perverz mosolyt varázsolt ajkaira.

Összeráncoltam a szemöldököm és egy száznyolcvan fokos fordulattal kisétáltam a nappaliba.

- Sok sikert! Remélem gyorsan találsz magadnak egy másik ágyast Jeccica helyett.- Kiáltottam vissza gúnyos hangleejtéssel, mire jött is a várt válasz.

- Kívánj szerencsét! - Hallottam meg rekedtes ámde könnyen felismerhető hangját és újra felcsengett az a mostanra már jól ismert gúnyos röhögés.

Fújtatva és szemeimet forgatva sétáltam ki a lakásból, ez a srác olyan eszetörlően idegesítő tud lenni, majd a házból kiérve az járt a fejemben, hogy lehet valaki ennyire arrogáns és öntelt. Az utcára kiérve megcsapott az augusztus végi hűvös szellő, mely könnyen beférkőzött lenge pólóm alá, amitől kirázott a hideg, mely eredeti otthonomra, Chicagora emlékeztetett és az a jól ismert friss illat, melyet a szél hozott magával, egészen nosztalgikus hangulatba hozott. Kezeimet magam köré tekerve topogtam lefelé a hosszú Bostoni utcákon, azon elmélkedve, hogy vajon az egyetemen senki leszek, vagy nem leszek senki? Az utca egy kereszteződésben végződött ahol megláttam egy vintage stílusú kávézót, ahová be is mentem, nem volt egy hatalmas kávézó, de kifejezetten kicsi sem, inkább pont jó. Belépve kellemes légkör fogadott és az egész kávézót elárasztotta a palacsinta édeskés illata.

Leültem az egyik üres kétszemélyes asztalhoz és a rajta lévő étlapot kezdtem el tanulmányozni, amin egy Auróra felirat volt, ez lehet a kávézó neve, tekintetem végül a palacsintán állapodott meg, ami nem is csoda.
Szemeimmel a pincért kutattam a rengeteg asztal és ember között.

Röpke egy perc keresgélés után meg is pillantottam, ahogy egy pincérlány épp kijön a konyhából, kezében egy tálcával, rajta két, még gőzölgő kávéval és leteszi az egyik asztalra a kávékat, majd szétnéz az asztalok között. Rövid ,vállig érő méz szőke haja súrolta a nyakát és barna szemeivel az asztalokat fürkészte.

Szemügyre vett minden asztalt és végül megállapodott szeme rajtam, majd megindult felém.

Ahogy kinézetéből meg tudom ítélni, velem egykorú lehet, felszolgálói ruha van rajta, de lábán egy nyúzott fekete convers és egy macska alakú tetoválás volt.