Prológus

131 6 1
                                    

Későre járt, én még is ott álltam az öreg ház előtt. Túlságosan is hajtott a kíváncsiság. Közelebb sétálva simítottam kezem a kopott ajtóra, melyről a festék már lepattogzott és fakó volt. Megfontoltan, nagy levegőt véve nyomtam le a kilincset. A nyílászáró hangos nyikorgással tárult ki előttem, mely hangot a falak visszavertek így felerősítve azokat. Beljebb menve konstatáltam a ház ürességét. A helységet melyben álltam elrendezése végett a nappalinak véltem. Behunyva szemem, vettem egy mély lélegzetet. A dohos szag, rögtön átjárta tüdöm egészét, de én ezt nem bántam. Mindig is imádtam ezt a szagot. A szobában egy nagy poros asztal, egy fotel és pár régi kép kapott helyet a falon. Mindezek közül még is egy félig letakart, antik tükör vonzotta tekintetemet. Ujjaim a fehér szakadt anyagba kaptak, mely elfedte előlem a tárgyat. Egy határozott mozdulattal rántottam le a leplet róla. Felcsillanó szemekkel bámultam a tükröt, szinte megbabonázott. Érdekelt miért van itt, hogy került ide, mi a története. De tudtam mindezekre választ kapni, nem fogok…
Mély, rekedt hang törte meg a gondolatmenetemet. Hátra kapva fejemet találkozott tekintetem egy másik írisszel. Váratlanul ért tekintetének elsöprő ereje. Csak egy magas idegen volt, aki majd elveszett a szoba sötét árnyai között. Az arca homályba fordult, egyetlen egy vonását sem láttam tisztán csak gyönyörű zafírkék szembogarai csillogtak. Az a hirtelen érzés kerített hatalmába, hogy ismerem ezt a szempárt pedig még soha életemben nem láttam ilyen káprázatos szépséget ezelőtt. Hunyorogva próbáltam kivenni akármit is alakjából több kevesebb sikerrel.
A bereteszelt ablak kopogva csuklott neki a ház falának keserves nyöszörgést okozva ezzel. A következő pillanatban a rejtélyes illető már nem volt ott. Meredten bámultam a helyet ahol még pár másodperce állt viszont mostanra hűlt helye. Valószínűleg csak képzeletem egyik szüleménye volt az egész, egy villanásnyi árnyék, agyam egy zavart képzelgése. Lehet egész idő alatt egyedül álldogáltam a szoba magányában. Pár percig csupán szívem vad kalapálása és a véremben áramló, pezsgő adrenalin zubogása törte meg a csendet. De nem hittem el az egészet. Kellett, hogy legyen valami magyarázat a történetekre.
Aztán a körülöttem lévő levegő szinte megfagyott. A tarkómon, sőt testem egészén égnek meredt minden egyes szőrszál. Hideg fuvallatként ért a felismerés, és úgy éreztem visszacsöppentem az időben, amint újra magamon éreztem azt a két szempárt. Arra eszméltem fel, hogy lábaim magukat hasznosítva sebes léptekkel hagyják el a házat és annak magába rejtő sötétségét. S ekkor még nem is sejtettem, hogy ez még csak a kezdet.

•Dark Eyes•Où les histoires vivent. Découvrez maintenant