•Dark Eyes•

2/1 .Fejezet

A hét további részében alig történt bármi említésre méltó. Fura mód szinte észre sem vettem a napok múlását. Voltak pillanatok mikor azt kívántam legyen már valami. Vágytam valami sötétebbe de azt még magam sem tudtam mire. Talán csak azt akartam,  hogy történje valami váratlan,  ami végre megszakítja ezt a mókus kereket. A ház csendesen borult rám minden éjszaka. Néha Aaron itt volt. Olyankor mintha gyorsabban peregtek volna a percek. Mindig segített ha ott volt, néha csak az ő társasága tartott meg. De sosem maradhatott túl sokáig mer dolga volt, s amit becsukta maga mögött a ház ajtaját és távozzott,  újra kezdetét vették a szürke hétköznapok.  Néha viszont úgy éreztem nem vagyok egyedül.Olyan volt mintha valami végig kísérte volna  minden apró mozdulatomat.
A ház csendesen borult rám minden éjszaka. Néha Aaron átjött.  Olyankor mintha gyorsabban peregtek volna a percek.  Mindig sokat segített ha itt vol, s amint becsukja maga mögött az ajtót és távozott újra kezdetét vették az unalmas hétköznapok. Viszont volt,  hogy úgy éreztem nem vagyok egyedül.  Olyan volt mintha valami,  vagy inkább valaki végig kísérte Vona minden mozdulatomat.
A szoba négy fala folytogatóan ölelt körbe. Az az érzés kerített hatalmába, hogy menekülnöm kel,  habár nem tudtam volna sehová sem menni. Az ablak előtt ülve bámultam kifelé a mozgalmas világba, melytől mára már majdnem teljesen elszigeteltem magamat. Figyelmem az utcán sétáló embereknek szenteltem.  Mindenhol szerelmes párokat, viháncoló gyerekeket,  és mosolygos idős embereket láttam.  Sosem hasonlítottam ezekre az emberekre.  Kiskoromban sem mozdultam ki a házból csak úgy mint mostanában sem. Párként meg végképp nem sétálgatok.  Arról pedig,  hogy öreg koromban boldog leszek-e vagy egyáltalán megélem-e majd,... Hát nagyon jó kérdés!
Nem is tudom mi rémiszt meg igazán. A gondolat hogy magányosan fogom leéni és egész nyomorúságos hátralevő életemet , vagy hogy talán lesz valaki aki elég kitartó és türelmes ahhoz hogy bármeddig várjon is rám. De nem vagyok kislány hogy várjak a szőke hercegre, vagy hogy elhiggyem hogy minden egy sors csapásra megoldódhat. Némely ember földhöz ragadtnak mondana, én inkább azt mondanám hogy " Félig teli poharú lány vagyok. Általában mindig a legrosszabbra számítok mindenben, és az állításaim általában be is igazolodnak.
Úgy éreztem eljött az ideje egy hosszú sétának, ki kell szellőztetnem a fejemet. Ennek megfelelően cselekedve kaptam fel dzsekimet és indultam útnak. Kilépve az utcára kutattam elő fülhallgatómat, majd bekapcsolva egy tetszőleges számot tekertem fel maximumra a hangerőt.
Gondolataimba merülve róttam az utcákat. Nem is igazán tudtam mi a cél ami felé sietek.  Egy építkezés előtt haladtam el, szemem pedig teljesen telefomomra összpontosult. A következő pillanatban egy kemény test csapódott lágy tagjaimhoz. Érdes illat töltötte be orrom minden egyes centiméterét.
Amint visszanyertem testem felett az irányítást szemem megakadt egy fekete pólóba burkolt, erős mellkason.Gyomrom erōs  görcsbe rándult, torkomra mintha mázsás súlyok nehezedtek volna. Szinte önkénytelenül nehezedtek el pilláim, a sötétség pedig lassan körbe ölelt. Aztán minden megszūnt, de már ez sem számított. Az egyetlen dolog amire emlékszem mielőtt teljesen elnyelt a sötétség az egy nagy kék szem pár volt...